Gyorshír! Juhász Pétert szeretettel várják ma 10 óra 30 percre a nyomozó ügyészek

Tegnap lefoglalták és elvitték a nyomozó ügyészek Juhász Péter lakásáról az adathordozókat. Az Együtt volt politikusa influenszerkedik és egyike azoknak, akik gerjesztették Szőlő utcai botrányt. Ma 10 óra 30 perctől tanúként fogják meghallgatni. Egyelőre, aztán minden kiderülhet.
Gyorshír!
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében - az ügy teljes körű feltárása érdekében -csütörtökön bizonyítékokat foglalt le a volt politikus Juhász Pétertől. Az ügyészség emellett intézkedett Juhász Péter és további személyek tanúként történő kihallgatásáról. Juhászt ma 10 óra 30-re várján szeretettel a nyomozó ügyészek.
A Szőlő utcai javítóintézetet érintő – eddig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által (KR NNI) folytatott – nyomozást a büntetőéljárási törvény által biztosított lehetőségével élve a Legfőbb Ügyészség 2025. szeptember 26-án ügyészségi hatáskörbe vonta.
Az ügy mindenre kiterjedő kivizsgálására a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen nyomozó csoport alakult, amely bekérte az ügyiratokat, megkezdte azok vizsgálatát, valamint soron kívül intézkedett a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról.
Juhász tanúként köteles igazat mondani, ugyanakkor meg van a lehetőség arra, hogy a tanúkihallgatás során meggyanúsítsák, mondjuk rémhírterjesztéssel, rágalmazással.
Ma megtudjuk, marad-e tanú, vagy előlép gyanúsítottá a volt politikus Juhász Péter.