bizonyíték
Dobrev Klára odapirított legfőbb baloldali portáloknak, amiért nem hozták le a híreit
Már a balos propagandagépezetet sem érdeklik Dobrev erőlködései.Gyorshír! Juhász Pétert szeretettel várják ma 10 óra 30 percre a nyomozó ügyészek
Az Együtt volt politikusa influenszerkedik és egyike azoknak, akik gerjesztették Szőlő utcai botrányt. Ma 10 óra 30 perctől tanúként fogják meghallgatni.Nyílt, beismerő vallomásban állt ki az álhírterjesztők mellett a DK
Szolidáris a hazudozó gyűlöletkeltőkkel a DK.Obama és a választási csalás – Bíróság elé kerülhet a volt amerikai elnök
Barack Obama elnöklése során ezt az autokratikus hatalmat eddig is egyértelműen értelmezte, az új bizonyítékok alapján azonban őfelsége Barack Hussein az örölés jogát is fenn akarta tartani magának.Perdöntő új bizonyíték kerülhetett elő a Fenyő-gyilkosság ügyében; Kovács Lajos is az ítéletet vitatja (videó)
Óriási bejelentésre készül ma este a hírTV Riasztás című műsorában Gyárfás Tamás, akit 7 év börtönre ítéltek jogerősen Fenyő János 1998-as meggyilkolásának felbújtása miatt. A 22 óra 30 perckor kezdődő műsorban a volt médiamenedzser, sportvezető részletesen ismertet egy az elsőfokú ítélet után beszerzett bizonyítékot, amit a Fővárosi Ítélőtábla - érthetetlen okokból - nem fogadott be a másodfokú eljárásba, pedig akár alapjaiban rengethette volna meg az elsőfokú ítéletet. Közben Kovács Lajos ezredes is kétségeit fejtette ki az ítéletek kapcsán.Olyan bizonyíték hullott Ábrahám Róbert ölébe, ami eldöntheti Osváth Zsolt ügyét | The Fair Right (videó)
Ábrahám Róbert nyomozása több szálon fut. Lakatos Márk ügyében ugyan még nem született ítélet, de valószínűleg okkal hagyhatta el az országot. Osváth Zsolt esete már merőben más. Mivel a Lakatos-ügyhöz képest az ő esetében jóval enyhébb bűncselekmény gyanújáról van szó, ezért bátrabban is viselkedik. Legutóbb például azzal a Nagy Ádámmal készíttet interjút, aki az Osváth Zsolt ügyében nyomozó hatóság irataiban csak "áldozatkén" szerepel. A fiú Zsolti stúdiójában ülve elmondta, hogy az Osváth Zsolt ellen felhozott vádakért neki Farkas Soma (VV Soma) pénzt kínált, ami viszont ezután történt, arra még Ábrahám Róbert sem számított. Soma sejtette, hogy Zsolti ismét hátba szúrja, ezét ő is készített néhány hangfelvételt. Ezeket publikálta most. A videóban elhangzottakról bővebben IDE KATTINTVA olvashatsz.Ajánljuk még
















