Ismét lecsapott az ukrán korrupcióellenes hivatal, maffia működhetett a parlamentben

Szombaton jelentette be a NABU Telegram-csatornáján, hogy ezúttal parlamenti képviselőkkel szemben merültek fel súlyos korrupciós vádak. Az ukrán korrupcióellenes hivatal azt is jelezte, komoly ellenállást tapasztalnak az állami adminisztráció részéről.
Szombati bejelentésük szerint a NABU több ukrán parlamenti képviselőt is azzal vádol, hogy szavazataikért cserébe fogadhattak el kenőpénzt. Másként fogalmazva, maffia-módszerekkel fogadtattak el egyes törvényeket az ukrán parlamentben.

A NABU kormányzati hivatalokban tartott házkutatásaival összefüggésben a Le Figaro azt írta, a hivatal olyan bűnözői csoportot leplezett le,
amelynek tagjai között voltak aktív ukrán parlamenti képviselők is, akik kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak. A nyomozók szerint a rendszer szisztematikusan működött, és további közvetítők is részt vehettek benne.
A hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra a nyomozás alatt álló törvényhozók kilétét, és közölték, hogy további információkat a nyomozási intézkedések befejezése után tesznek közzé.
Az ukrán állambiztonság akadályozza a nyomozást
A Politico mindeközben arról számolt be, hogy szintén a NABU jelzései szerint
az állambiztonsági tisztviselők akadályozták nyomozóit a parlamenti képviselőket érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozási tevékenységük során.
A NABU szerint konkrétan az Állami Védelmi Igazgatóság alkalmazottai akadályozzák a korrupciós ügy felgöngyölítését azzal, hogy korlátozzák a nyomozók hozzáférését.







