Amikor három tenger mosta partjainkat – Hétszáz éve született Nagy Lajos magyar király
Fotó: Faludi Imre
Hétszáz éve, 1326. március 5-én született I. (Nagy) Lajos Anjou-házi magyar és lengyel király, akinek uralkodása alatt "három tenger mosta Magyarország partjait". Nagy Lajos nevéhez fűződik az első magyar egyetem alapítása is. 1367-ben.
Apja a nápolyi Anjou házból származó, 1308-tól uralkodó I. Károly (Károly Róbert), anyja Piast Erzsébet, Nagy Kázmér lengyel király húga volt. Gondos nevelést kapott, beszélt magyarul, latinul, olaszul, németül, eszményképe volt a lovagi életforma, de érdekelte a csillagászat és a történelem is.
1342. július 21-i trónra lépésekor rendezett, erős gazdasággal, jó külkapcsolatokkal bíró országot örökölt. Lajos uralkodása szinte teljes egészében hadakozással telt, hadjáratait ő maga vezette, olykor életét is kockára téve. 1347-ben öccse, András herceg, I. Johanna nápolyi királynő férjének meggyilkolása miatt büntetőhadjáratot indított Nápoly ellen. A várost elfoglalta és felvette a Szicília és Jeruzsálem királya címet, az összeesküvésben részt vevő Durazzói Károlyt kivégeztette. A pestisjárvány miatt nemsokára hazatért, a nápolyiak pedig fellázadtak, s bár Lajos 1350-ben újra elfoglalta, megtartani most sem tudta a várost.
- 1356-ban a Velence elleni hadjárata során meghódította a dalmát városok egy részét, majd az 1358-as zárai békével megszerezte egész Dalmáciát: a Magyar Királyság ezzel tengeri hatalommá vált. Lajos támogatta a pápa itáliai háborúit, csapatai biztosították 1377-ben a pápák visszatérését Avignonból Rómába.
A Balkánon is aktív politikát folytatott, ennek ideológiai alapja az ott nagy számban élő bogumilok katolikus hitre térítése volt. A IV. István Uros cár 1355-ös halála után szétesett Szerbiában hűbéresévé tette Lázár kenézt, 1365-ben elfoglalta Vidint. Ekkoriban jelentek meg az oszmán törökök a Balkánon, s Lajos első magyar királyként vállalt velük csatát, de célja inkább az ütközőállamok kiépítése volt az ország védelme érdekében.
Nagy Lajos a magyar-lengyel perszonálunió nagy királya
Anyja révén 1370-ben megörökölte a lengyel trónt, ezzel létrejött a magyar-lengyel perszonálunió: a két állam szervezetében, belpolitikájában önálló maradt, csak a király személye volt közös. Lajos elismerte a lengyel rendek szabadságjogait, ők ennek fejében elfogadták a leányági öröklést, ugyanis ekkor már biztossá vált, hogy Lajosnak nem születik fiú utódja.
A király 1351-ben, a lakosságot megtizedelő nagy pestisjárvány és a kincstárt kimerítő nápolyi hadjáratok után a nemesség nyomására országgyűlést hívott össze. Az itt elfogadott törvények megerősítették az 1222-es Aranybulla rendelkezéseit, és megfogalmazták, hogy a nemesek függetlenül vagyoni helyzetüktől "egy és ugyanazon szabadsággal" (una eademque libertas) rendelkeznek - ez az elv került be Werbőczy Hármaskönyvébe is. A szabad végrendelkezés jogát azonban eltörölték, helyébe az ősiség elve lépett: az elhunyt által öröklött birtokok csak egyenes és oldalági rokonaira szállhattak, azokat nem lehetett elidegeníteni, a nemzetség kihalásával a földek visszakerültek az uralkodóhoz.
A törvények megtiltották, hogy a földesurak elrabolják egymás jobbágyait, kötelezővé tették a kilencedet, azaz a jobbágyoknak terményük egy tizedét földesuruknak kellett beszolgáltatniuk (egy másik tizedet I. István óta az egyháznak kellett adniuk, ez volt a dézsma). Intézményesült az úriszék: a föld birtokosa bíráskodott az ott élő jobbágyok felett, halálos ítéletet azonban csak a király által adományozott pallosjoggal rendelkezők hozhattak. A törvények nemcsak a nemességet, de a jobbágyságot is egységesítették: a jobbágy szabadon költözhetett, telekhasználati joggal rendelkezett és egységes adókat kellett fizetnie.
Lajos 1374-re felismerte, a megnövekedett területű országot a korábbi adminisztráció már nem képes hatékonyan irányítani. Az írásbeli ügyek intézéséért felelős kancelláriát két részre osztotta: az ünnepélyes, országos jelentőségű oklevelek kiadása a nagykancellária feladata lett, ennek élén a nagykancellár (általában az esztergomi érsek) állt, s a királyi nagypecsétet használta. A napi kormányzati munkához kötődő oklevélkiadás, a külpolitika, illetve a király bizalmas ügyeinek intézéséért a titkoskancellária felelt, melyet a titkoskancellár vezetett és a titkospecsétet használta. Megjelentek a szakképzett írnokok, erősödött az írásbeliség, gyorsult az ügyintézés, a titkoskancellária létrehozásával pedig az uralkodó függetlenedni tudott a főpapok befolyásától.
Nevéhez fűződik 1367-ben az első magyar egyetem alapítása Pécsett és a diósgyőri vár kiépítése. Igyekezett támogatni a - Nyugat-Európához képest kisszámú, zömében idegen származású polgárságot, a városoknak kiváltságokat biztosított, uralma idején kezdtek a mesteremberek céhekbe tömörülni.
Utolsó éveiben lepra-jellegű betegsége ágyba kényszerítette. 1382. szeptember 10-i halála előtt országaiban elismertette leánya, Mária utódlási jogait. A lengyelek azonban másik leányát, Hedviget választották meg királynőnek, aki Jagelló litván fejedelemhez ment feleségül, és Jadviga néven a lengyelek nemzeti szentjükként tisztelik. A magyar trónra került Mária férje Luxemburgi Zsigmond lett.
Negyven évig uralkodott
I. Lajos negyven évig ült a Magyar Királyság trónján, amelyet európai hatalommá tett, s már a 15. században a Nagy jelzővel emlegették nevét. Ő az ötödik leghosszabb ideig uralkodó, s egyik legpozitívabb megítélésű magyar király, jóllehet a modern történettudomány már árnyaltabb képet fest róla, mint a 19. századi romantikus nemzeti történetírás. Hibái közt említik költséges külpolitikai vállalkozásait, a török elleni fellépés elmaradását, a túlterjeszkedést és az 1351-es törvények hosszútávú hatásait, melyek évszázadokkal később a polgárosodás egyik fő akadályát jelentették.
- A köztudatban elterjedt, Magyarország határait mosó három tenger (a Fekete- az Adriai- és a Balti-tenger) viszont csak legenda: Moldva nem volt a magyar királyság része, Lengyelország pedig ekkor még nem volt határos a Balti-tengerrel.
