Pesti Srácok

Továbbra is a külhoni magyarok támogatását várja az Erdélyi Magyar Szövetség

Továbbra is a külhoni magyarok támogatását várja az Erdélyi Magyar Szövetség
Fotó: Veres Nándor

A külhoni magyar közösségek nemzetstratégiai ügyeinek figyelemmel követését és méltányos támogatását, ezen belül az erdélyi magyar politikai pluralizmus elfogadását és megőrzését várja az új országgyűlési többségtől és az új magyar kormánytól az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) - írta közleményében csütörtökön az erdélyi magyar párt.

A két kisebbik erdélyi magyar politikai szervezet egyikeként az EMSZ országos elnöksége felidézte, hogy a magyarországi választópolgárok vasárnap döntöttek az új Országgyűlés összetételéről, kétharmados felhatalmazást biztosítva a Tisza Pártnak. Arra is emlékeztettek, hogy az erdélyi magyar választók elsöprő többségben a Fidesz listáját támogatták.

Az EMSZ köszönetet mondott azoknak az erdélyi magyar szavazóknak, akik a párt képviselőire, munkatársaira és önkénteseire bízták levélszavazataikat. Emlékeztettek, hogy idén immár negyedik alkalommal segítettek azok összegyűjtésében és juttatták el "idejében és biztonságos körülmények között" a kolozsvári és a csíkszeredai főkonzulátusra.

Az elnökség közleményében megköszönte Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök kormányainak a külhoni és erdélyi magyarság támogatását az elmúlt 16 évben, "a határok feletti nemzetegyesítés és az egységes magyar nemzetbe való visszaintegrálás folyamatában tett lépéseit".

Bízunk benne, hogy az újonnan megalakuló országgyűlési többség és a jövőbeli magyar kormány kiemelt figyelemmel fogja illetni a külhoni magyar közösségek nemzetstratégiai ügyeit - és ezen belül az erdélyi magyar politikai pluralizmus valós elfogadását és megőrzését - és méltányos támogatását, valamint a Kárpát-medence összes magyar érdekképviseleti szervezetének bevonásával, a 16 év alatt kialakított, a magyar nemzet összetartását célzó és megjelenítő struktúrákat a továbbiakban is működtetni fogja

 - írta közleményében az EMSZ országos elnöksége.

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor

 

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.