Pesti Srácok

A németek most úgy látják, hogy akár Ukrajna javára is eldőlhet a háború

A németek most úgy látják, hogy akár Ukrajna javára is eldőlhet a háború

Bár korábban még Friedrich Merz mellett a német védelmi miniszter is arról értekezett, hogy az ukránoknak a béke érdekében át kell engedni bizonyos területek, most már Boris Pistorius annak adott hangot, hogy az orosz–ukrán háború egy olyan szakaszába lépett, amely akár Ukrajna javára is eldőlhet. Ahogy korábban a területek átengedésével kapcsolatos nyilatkozatokból, úgy ebből is kitűnik, hogy a németek eddig sem számoltak Ukrajna győzelmével, de most két alatt ez megváltozott és már látnak erre esélyt. De vajon valóban így van?

Boris Pistorius német védelmi miniszter Ukrajnában tett látogatásán annak a megállapításának adott hangot, hogy az ukrán hadsereg már több frontszakaszon is fölénybe került az orosz erőkkel szemben. Noha ilyen és ehhez hasonló pozitív és "reményteljes" nyilatkozatokat hallottunk már a nyugati vezető politikusok részéről, amelyek az ukránok „nem létező” előretöréséről és a „végső győzelmi támadásról” szóltak, ezeket végül a harctér könyörtelen valósága cáfolta meg.

német védelmi miniszter, PISTORIUS, Boris; ZELENSZKIJ, Volodimir
Boris Pistorius német védelmi miniszter és Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök
Fotó: Jens Büttner

A német védelmi miniszter a fentebb említett pozitív konklúzió alátámasztására az ukránok hátországi dróncsapásait emelte ki, valamint azt, hogy Moszkva nemcsak katonai, hanem gazdasági és belpolitikai értelemben is egyre nehezebb helyzetbe kerülhet. Utóbbi állítása azonban Pistoriusnak egy feltételezés volt, amelyet a miniszter nyilván arra a nyugati sajtónak szétküldött európai titkosszolgálati jelentésre alapozott, amely szerint saját emberei is készülhetnek rátörni Vlagyimir Putyin életére. Ennek következtében pedig – olvasható a jelentésben – drasztikusan megerősítették az orosz elnök személyi biztonságát. Az, hogy a jelentés milyen forrásból származik és hogy mennyire valós tényeken alapul az nem világos, éppen ezért az ilyen beszámolókat érdemes fenntartásokkal kezelni.

A németek valóban számolnak Ukrajna győzelmével?

Pistorius, miután közölte, hogy rendkívül értékesek azok a gyakorlatok, melyeket az ukránoktól a modern drónhadviselés során szereztek, kijelentette, hogy

ma már egyre többen beszélnek arról, hogy a konfliktus „döntő, akár Ukrajna javára eldőlő szakaszába” léphetett.

Vagyis a németek, akik korábban Ukrajna győzelmének reményével hitegették az európaiakat, csak most kezdenek abban látni némi reményt, hogy a több milliárd eurós támogatás és hitel elhozza azt, hogy az ukránok javára dőljön el a háború? Mindezt úgy, hogy pár héttel korábban még a német kancellár, majd Pistorius is arról beszélt, hogy az ukránok kénytelenek lesznek bizonyos területeket átengedni az oroszoknak a béke érdekében. Bár a harctéren gyorsan fordulhat a kocka, de azért ennyire mégsem. Tény, hogy az ukránok mindent megtesznek azért, hogy egy esetleges béke esetén minél kevesebb területről keljen lemondaniuk, éppen ezért fokozzák a harctéri cselekményeiket, hogy a tárgyalóasztalnál kedvezőbb pozíciót vegyenek fel az oroszokkal szemben. Csakhogy az oroszok, akik hadba fogták a gazdaságukat mindent meg fognak tenni, hogy a jelenleg megszerzett területek orosz kézen maradjanak. Arról nem is beszélve, hogy a tényleges harctéri helyzet eddig többször egészen mást mutatott, mint ahogy azt a politikusok kifelé kommunikálták.

Így Boris Pistorius optimizmuson túl mutató nyilatkozatát valószínűleg jobb lesz, ha úgy kezeljük, ahogy az európai titkosszolgálati jelentést, erős fenntartásokkal.

 

Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)