Pesti Srácok

Forza Italia, avagy hány mércével mér az érzékenyítő UEFA?

Forza Italia, avagy hány mércével mér az érzékenyítő UEFA?

Most, hogy az UEFA nevű érzékenyítő futballszervezet Magyarországot három zárt kapus meccsel büntette, emlékeztetnénk arra, hogy mi történt Londonban az angol–dán mérkőzésen és azt követően. Nem kéne kitiltani az Eb-döntőről az angol szurkolókat? Már ha egy mércével mérünk.

Fizikai atrocitás ért egy dán szurkolót a szerdai Anglia–Dánia Eb-elődöntő után – írja a Guardian alapján a 444.hu. Jeanette Jorgensen állítása szerint már hazafele tartott a meccs után – amit Anglia egy képzelt tizenegyessel nyert meg a hosszabbításban –, amikor "hat-hét angol szurkoló" megcibálta a haját. Jorgensen amúgy 15 éve él Londonban. Ehhez képest, amikor távozott a stadionból három unokatestvérével, egyből zaklatni kezdték őket az angol szurkolók. Azt kiabálták, hogy

és megpróbálták elvenni a dán zászlójukat is.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a nő.

A Twitteren két dán szurkoló is említette, hogy a stadionon belül is folyamatos zaklatásnak voltak kitéve. Leírásuk alapján köpködték, gyalázták őket, illetve szemtanúi voltak annak, hogy angol szurkolók söröspoharakkal dobálják a dán szurkolókat. Az Evening Standard is beszámolt egy esetről, amikor egy kilenc éves kisfiúnak kellett lemenekülnie egy emeletes busz tetejéről, miután negyven angol szurkoló támadt rá és apjára, csak mert dán mezben voltak. Az apját hasba is ütötték.

A meccsen történtek más atrocitások is, amelyek ügyében az UEFA is vizsgálódik. Például a dán himnusz kifütyülése, illetve amiatt, hogy pár néző lézerrel zavarta a dán kapust és más dán játékosokat is. Itt idéznénk Schiffer András sokat mondó Facebook-posztját. Íme:

Az UEFA döntéshozói elgondolkodhatnak azon, mi a kettős mérce, meg azon, hogy miért kapott éppen a Wembleyben tizenegyest az angol csapat.

Szóval Forza Italia!

Forrás: 444.hu; Fotók: MTI/EPA

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.