Távozott a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) az az ügynök, akit egy informátor politikai elfogultsággal vádolt, ami összefügghet azzal a gyanúval, hogy a 2020-as elnökválasztás előtt a hatóság késleltette Joe Biden fiának számítógépén talált információk nyomozását.
A Fox News hétfői értesülése szerint Timothy Thibault különleges ügynök már nem dolgozik a szervezetnél, a hétvégén távozott a szolgálattól. Thibault neve a sajtóban állítólagos politikai elfogultsága miatt merült fel azzal a gyanúval, hogy megpróbált beavatkozni a jelenlegi elnök fia, Hunter Biden ügyében indult nyomozásba. Thibault-t egy július 17-én kelt hivatalos levélben nevezte meg a szenátus jogi bizottságának magas rangú republikánus tagja. Chuck Grassley Christopher Wray FBI-igazgatótól és Merrick Garland legfőbb ügyésztől kért magyarázatot. A szenátor egy informátorra hivatkozva a magas rangú tisztségviselők elfogultságával kapcsolatban kérdezte az FBI vezetőjét és a kormány tagját.
Nem Timothy Thibault az egyetlen politikailag elfogult ügynök az FBI washingtoni területi irodájánál, valamint hogy az FBI a kongresszusnak és az amerikai embereknek is válasszal tartozik
– fogalmazott.
A múlt héten a Facebook (ma már Meta) alapítója, Mark Zuckerberg élő internetes adásban magyarázta, hogyan korlátozták az FBI nyomására a jelenlegi elnökre, Joe Biden akkori jelöltre nézve kellemetlen információk hozzáférhetőségét a közösségi oldalon néhány héttel a 2020-as elnökválasztás előtt. Az érzékeny információk, levélváltások ukrajnai üzleti kapcsolatokról is, Joe Biden fiának, Hunternek az elhagyott számítógépéről kerültek nyilvánosság elé. Mark Zuckerberg szavai szerint cégének munkatársait a Szövetségi Nyomozó Iroda azzal kereste meg, hogy már a 2016-os elnökválasztás idején is rengeteg orosz propaganda jelent meg, és 2020-ban is valami hasonlóra lehet számítani, ezért legyenek éberek. Joe Rogan műsorvezető podcast-adásában (The Joe Rogan Experience) Zuckerberg úgy fogalmazott: az FBI-t nagy tekintélyű rendvédelmi szervnek tartja, legitim intézménynek, és “ha ők keresnek meg azzal, hogy legyünk nagyon résen, akkor én azt komolyan akarom venni”.
A New York Post napilap 2020 októberének közepén hozta nyilvánosságra, hogy az akkor még elnökjelölt, és korábbi alelnök Joe Biden fiának elhagyott laptopja gyorsítótárában olyan kompromittáló levelezés nyomait találták, amely egyebek között az ő ukrajnai üzleti kapcsolataira is rávilágított. A New York Post által közölt leleplező információ valóságtartalmát később megerősítette a The New York Times, a The Washington Post és a Politico is, igaz kezdetben nem foglalkoztak az értesüléssel. Hunter Biden ellen üzleti tevékenysége miatt adócsalás gyanújával folyik nyomozás. A jelenlegi elnök fiának ügyeiről film is készült, az Egyesült Államokban szeptember elején mutatják be egy független filmes, Robert Davi Fiam, Hunter című életrajzi filmjét.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS