Pesti Srácok

Független, objektív és meglepő módon szocialista: az MSZP és a Párbeszéd támogatásával indul 2022-ben a Mérce volt főszerkesztője

Független, objektív és meglepő módon szocialista: az MSZP és a Párbeszéd támogatásával indul 2022-ben a Mérce volt főszerkesztője

Nem újdonság, hogy a függetlenobjektív újságírók, médiaszemélyiségek végül valamelyik baloldali pártban kötnek ki, így valószínűleg attól sem fog senki a szívéhez kapni, hogy Jámbor András az MSZP–Párbeszéd frakcióba ülne be, ha esetleg parlamenti mandátumot szerezne jövőre. Az ellenzéki oldalon pedig szerencsére igazi műértőkkel van dolgunk, akik nem hagynának veszni egy ilyen kiegyensúlyozott médiaszemélyiséget, ezért gyorsan le is csaptak Jámborra: Karácsony és az MSZP–Párbeszéd nevű minikoalíció bejelentette, hogy viszontszereti Jámbor Andrást, és támogatja ambícióit.

Korábban Karácsony Gergely is Jámbor Andrást ajánlotta Budapest 6-os választókerületében az MSZP–Párbeszéd közös jelöltjének, ez pedig most csodák csodájára meg is valósulhat. Mint ismert, Jámbor a Mérce korábbi főszerkesztőjeként függetlenobjektív újságíró volt, ez azonban azóta már elmúlt, így látszat-kiegyensúlyozottság nélkül küzdhet ezentúl pártérdekekért, talpig pirosban és zöldben. Az MSZP és a Párbeszéd ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy hivatalosan támogatja a hivatalosan jelölt(-jelölt) Jámbort.

Persze ennek ellenére az ex-főszerkesztő továbbra is hivatalosan „független”, de igazából meg mégsem, mert a Szikra Mozgalom is támogatja. Úgy tűnik tehát, hogy a függetlenséggel bármikor lehet dobálózni a baloldalon, ehhez pedig sikerül is megtalálni rendszeresen a legtapasztaltabb jelölteket.

Forrás és fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.