Pesti Srácok

Futball a korona idején: látványos meccsen, 3–3-as döntetlent játszott a nemzeti csapat Lengyelországgal

Futball a korona idején: látványos meccsen, 3–3-as döntetlent játszott a nemzeti csapat Lengyelországgal

Megint megmutatta a tartását a nemzeti csapat: közönség nélkül, a rettenetes járvány közepén is felvette a küzdelmet a jóval erősebb Lengyelországgal. Bár a magyar válogatott kétszer is vezetést szerzett, a végén Lewandowski belőtte az egyenlítőgólt. Kezdésnek ez így sem volt rossz: hatgólos döntetlent játszott a csapat a világbajnoki selejtezősorozat első meccsén, s bár nem volt messze a győzelem, erre a teljesítményre igenis büszkék lehetünk.

Sokáig emlékezetes, elképesztő meccset játszott egymással a magyar és a lengyel válogatott a világbajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Ezeréves barátaink papíron más szintet képviselnek most a futballban, és ez még akkor is igaz, ha nemzeti csapatunk az utóbbi években azért már egészen más minőséget képvisel.

Szerencsére. Ez meg is látszott – felvették a harcot Szalai Ádámék az erősebb ellenféllel.

Sallai Roland: már klasszis

PestiSracok facebook image

A Bundesligában a szemünk előtt fejlődő, egyre jobb és jobb Sallai Roland már a meccs elején igazolta klasszisát: Fiola hatalmas labdájával kilépett és higgadtan lőtt a rövidbe (1–0). Rossi erre a mérkőzésre is remekül megszervezte a csapatot, ennek megfelelően nem látszott a várt különbség, és előnnyel mentünk a félidőre. A szünet után előbb folytatódott a tündérmese: Szalai Ádám nagyjából egy év után újra gólt lőtt a nemzeti csapatban, olyat, ami a lényege: harcosat. 2–0! Csapatkapitányunk elképesztő időszakon van túl, miután kiállt önmagáért és a játékostársaiért, előbb közellenség, majd hős lett a Mainznál, ahol mostanában újra egyre több lehetőséget kapott. Sokan már régen kikövetelik őt a válogatottból, szerencsére hiába: nagy szükségünk van a hozzáállására és a mentalitására.

Sokkoló lengyel ébredés

Más kérdés, hogy sajnos nem dőlhettünk hátra, és a lengyelek is „felébredtek”: gyakorlatilag pillanatok alatt szépítettek, majd egyenlítettek (2–2). De nem volt még vége: a hajrára érkezve Szalai egy kavarodás után okosan a kapu elé ívelt, ahol érkezett Willi Orbán, hogy újra megszerezze a vezetést (3–2)! Mi lesz még itt – gondoltuk. Sajnos az, hogy Lewandowski is megvillant: a Bayern világklasszisa nagy góllal egyenlített (3–3). Mi lesz a vége?

Mentünk a győzelemért, de a döntetlen is több a semminél, sokan aláírták volna már ekkor az egy pontot. Ami meg is maradt. A két együttes egy-egy pontot szerzett a selejtezősorozat első fordulójában, és bár lehetett volna ez három is (a részünkről), a pohár azért mégis inkább félig tele van. Továbbra is van csapatunk!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.