Pesti Srácok

Galambos Lajos: meg kellett adnom egy menekülőszót, amivel kimentenek, ha lebukom

Galambos Lajos: meg kellett adnom egy menekülőszót, amivel kimentenek, ha lebukom

Galambos Lajos segítségével buktatott le a hatóság egy bűnbandát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kétszázmillió forintot kértek a zenésztől azért, hogy enyhe ítélettel záruljon az ellene folyó eljárás. Galambos a Borsnak nyilatkozva árult el újabb részleteket az akcióról, ami segítségével lebuktatták a bandát.

A zenész elmondta a Borsnak, hogy nagyon komoly felkészülés előzte meg a találkozót, amin tárgyalnia kellett bedrótozva a bűnözőkkel; előtte több próbát is tartottak. Feltételezhető volt, hogy az elkövetőknek fegyverük is van, és persze az is benne volt a pakliban, hogy esetleg megmotozzák a találkozón, vagyis lebukik. Erre az esetre meg kellett adnia egy menekülőszót, ami ha elhangzik, kimentik. Ez a szó a Zorba lett, így hívják a kislánya kutyáját. A cikk szerint, mivel nem lehetett tudni, hogy sikerül-e az első találkozón terhelő bizonyítékot gyűjteni, felmerült: lesz egy második is. Oda már százmillió forint előleggel érkezett volna Lagzi Lajcsi, amit a Központi Nyomozó Főügyészség kész lett volna neki átadni. Erre végül nem került sor, hiszen az első találkozó után három nappal már el is fogták a banda tagjait – mondta.

Forrás: Bors; Fotó: kiskegyed.blikk.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."