Pesti Srácok

Spöttle szerint Magyarországra is átcsaphat az anarchista hullám (PS-videóinterjú!)

Szélsőségesen radikális szervezetek jelenhetnek meg Magyarországon, mégsem kell arra számítani, hogy megismétlődhetne Budapesten a hamburgi erőszakhullám - mondta a PestiSrácok.hu-nak Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő Tusnádfürdőn.

Georg Spöttle a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy azt már lehet látni, hogy szélsőséges radikális szervezeteknek élő kapcsolatuk van magyar civilekkel, így például Gulyás Mártonékkal, akik forró őszt ígértek Budapesten, így félő, hogy a hamburgi erőszakhullámot át akarják hozni hazánkba is. Emlékezetes: Hamburgban az Antifához köthető csoport tagjai röppentyűket lőttek ki rendőrségi helikopterekre, kirakatokat törtek be, autókat gyújtottak fel és súlyos sérüléseket okoztak a rendőröknek.

A migránsválsággal kapcsolatban a biztonságpolitikai szakértő portálunknak azt mondta, véleménye szerint az olasz törvényhozás most kapott észbe, így a magyarországi civil törvényhez hasonlóan az NGO-k átvilágítását tervezik, arra kíváncsiak, hogy azok miből finanszírozzák működésüket. Mint mondta: még mindig napi szinten taxiznak az NGO-hajók a migránsokkal a líbiai partoknál. Georg Spöttle úgy véli: jól látható, hogy most Spanyolország az új célpont, sok NGO megpróbálja oda szállítani a menekülteket, mivel az olasz kikötőket a kormány le akarja zárni. Kérdésre válaszolva Georg Spöttle hangsúlyozta: Olaszországban mégsem várható polgárháborús helyzet.

PestiSracok facebook image

A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta a PS-nek adott interjúban: a magyarországi hatóságok nem fogják megengedni, hogy szélsőséges radikális csoportok érkezzen hazánkba, így vélhetően a budapestieknek nem kell arra készülniük, hogy a hamburgi, G20-as találkozóhoz hasonló erőszakhullám söpörhet végig a fővároson.

operatőr-vágó: Szerencsés D. Márton

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.