Belenézve a napi háborús hírekbe, egyre többször halljuk, hogy az Orosz Föderáció külföldi zsoldosok állásait semmisítette meg. Amerikai zsoldosok várják bírósági tárgyalásukat, brit és marokkói zsoldosokat ítéltek halálra a Donyecki Népköztársaságban… Kik ezek a fiatal férfiak – és néha nők –, akik pénzért harcolnak egy idegen konfliktusban? A hivatás nem új, hiszen a római légióktól kezdve a harmincéves háború hadseregeiben mindig ott voltak a zsoldosok, akik gyilkolásból és fosztogatásból reméltek gazdag jutalmat.
„A zsoldos egy olyan személy, aki fizetés ellenében, meghatározott időre leszerződik egy fegyveres konfliktus egyik résztvevő feléhez” – ez a jogi definíciója egy zsoldos tevékenységének. A név római eredetű és a solidus nevű aranypénzre vezethető vissza, amelyet 309 körül, Konstantin császár idejében használtak fizetőeszközként. Az angol soldier, vagy a német Soldat szavak, amelyek katonát jelentenek, szintén a solidusból származnak. A zsoldos hivatás nagyjából egyidős a háborúk történelmével. Az ókori Egyiptomban jól képzett görög zsoldosok harcoltak a fáraók seregében, majd később maguk a görögök is előszeretettel fizettek külföldi harcosoknak, hogy védjék meg Hellászt a betörő perzsák ellen. Sőt, a híres karthágói hadúr, Hannibál seregében is több ezer kelta harcolt zsoldosként. A keltáknál különösen nagy hagyománya volt ennek. Ha egy településen túl sok fiatal férfi élt, akkor a törzsfőnökök a harcra termetteket elküldték más országokba zsoldosként harcolni, mivel ez dicsőséget és pénzt hozott nekik.
A középkorban, a XIV. században a német és svájci zsoldosok már komoly, bérelhető hadseregeket tartottak fent. Az uralkodók is rájöttek, hogy háború esetén jobban járnak profi katonákkal, mintha jobbágyaikat küldenék a harcba, akik nem értenek a fegyverforgatáshoz és csak értelmetlenül ott vesznének a harcmezőn. Történetírók szerint a legjobb a svájci Reisläufer zsoldossereg volt. A név a svájci dialektusból jön: Reisiger, azaz lovaskatona volt az eredeti jelentése. A csapat háromszáz éven át szolgálta a legtöbb zsoldot kínáló uralkodókat. Rettegett lovasrohamaiknak a tüzérség fejlődése vetett véget, ám a Vatikán svájci gárdája is tőlük ered.
Franciaországban kezdték elsőként megregulázni a hadsereget. Betiltották a fosztogatást, a nemi erőszakot, a tiszti kar francia nemesekből került ki, és új fizetési táblázatot vezettek be az altisztek és közkatonák részére. Mivel a legtöbb katona fosztogatásból egészítette ki a zsoldját, így már nem volt annyira kifizetődő katonának állni, és a fiatalok inkább maradtak a mezőgazdaságban vagy iparosként keresték kenyerüket. Így újra keresettek lettek a zsoldosok: svájciak, skótok és írek ezrei mentek katonáskodni Franciaországba, megteremtve ezzel az Idegenlégió alapjait.
Az „újvilág” sem lett kivétel: az amerikai függetlenségi, majd a polgárháborúban is számos külföldi például német és francia harcolt, igaz, ők inkább meggyőződésből, mintsem pénzért. Amikor Hispaniola szigetén (ma Haiti és Dominikai köztársaság) Toussaint Louverture vezetésével fellázadtak a rabszolgák, lengyel légiósok döntöttek úgy, hogy a felkelők oldalára állnak. Ők is a jó ügy támogatásáért, a rabszolgaság megszüntetéséért küzdöttek, levéve a francia egyenruhát.
A huszadik század Afrikájában ismét szükség lett jól képzett, ám az államtól független harcosokra. A nyugati hatalmak a fekete kontinensen is fellángoló kommunizmus ellen vetették be őket. Ikonikus nevek, mint Kongo-Müller és Bob Denard köthetők a kongói, zairei, biafrai harcokhoz. Igazi nevet Bob Denard csinált magának, aki két feleségével a Comore-szigeteki Köztársaság koronázatlan királya lett. Persze odáig rögös út vezetett…
Folytatása következik!
Vezető kép: MTI/AP/Jevhen Maloletka
Facebook
Twitter
YouTube
RSS