fosztogatás
Elszabadultak a migránsok: szamurájkardokkal védik a környéküket a kétségbeesett franciák, az állam tehetetlen
A Franciaországban tomboló erőszakhullám Metz városára is kiterjedt, ahol két helyi férfi úgy döntött, hogy saját maguk védik meg a rongálástól vagyontárgyaikat – közölte a Daily Star. A helyszíni felvétel alapján a két férfi szamurájkardokkal őrizte a környéket. Kicsit olyan ez, mint egy zombifilmben, ahol a törvény és az állam már tehetetlen, így mindenki maga igyekszik megvédeni a családját és a szeretteit. A polgárháborús helyzet, a lincselések és a többségi társadalom rettegése intő jel lehet azoknak az országoknak a számára, akik azon gondolkodnak, hogy fogadjanak-e be újabb migránsokat, és megerősítés azoknak, akik ezt nem akarták és a jövőben sem tervezik. A migránskvóta óriási veszélyeire a legeklatánsabb példa a jelenlegi francia helyzet. A franciaországi migránsok elszabadulásáról tegnapi cikkünkben írtunk részletesen. A tüntetéshullám elérte Hollywoodot is, de ha valaki nem elég pénzzel támogatja a zavargásokat, azt rögtön kiutálják
Már napok óta ömlik a közösségi médiából a „szolidaritás”, együttérzés, a „Black Lives Matter”-mantra. Énekesek, színészek, színésznők, modellek, filmstúdiók, luxusmárkák buzdítják a zavargásokat, tömik tele a fogyasztókat a különböző radikális szövegekkel. Ha valaki véletlenül elfelejti kiposztolni milliárdokat érő luxusvillájából a kötelező sorokat, akkor azt virtuálisan meglincseli a közönség, elfelejtheti a filmszerepeket, támogatókat, fanokat egyaránt. Így működik ma a popszakma. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Csepreghy Nándor államtitkár: Tisztelet a nyolcszázezer elhurcolt honfitársunknak! – Harmincöt éves a SZORAKÉSZ (PS-exkluzív!)
Fennállása harmincötödik évfordulóját ünnepelte a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) a hétvégén, Siófokon. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.