Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Az „Őszinte Ígéret” drónjai

Irán beváltotta az ígéretét, ahogy Ajatollah Szajed Ali Hámenei az ország legfelsőbb vallási vezetője pár napja az X-en (twitter) posztolta „Amikor a konzulátusunkat támadják, az olyan, mintha a mi területünket támadnák. – A gonosz rezsimet meg kell büntetni, és meg is büntetjük.”

Az április elsejét történt izraeli támadás az Iráni Iszlám Köztársaság damaszkuszi nagykövetsége ellen nem az első ilyen akció volt a zsidó állam részéről. Rendszeresen bombázzák a szíriai repülőtereket, hogy az Iránból érkező gépek ne tudjanak ott leszállni és a Szepah Paszdaran (Forradalmi Gárda) több magasrangú tábornokát gyilkolták meg Szíriában. Négy évvel ezelőtt a Moszad ügynökei Iránban lakása előtt lőtték le az állam legjobb atomfizikusát, Mohszen Fahrizadét, hogy ne tudjon kifejleszteni egy nukleáris fegyvert a perzsa államnak. A támadáshoz még egy autóbombát is működésbe léptettek, amely több civil életét is követelte.

A társadalmi nyomás is nagy volt, az iráni nép elvárta, hogy a vezetés katonai lépésre szánja el magát Izrael ellen. Teheránban azonban tisztában vannak azzal, hogy Izrael rendelkezik nukleáris fegyverekkel és egy széles skálájú háború komolyan eszkalálódhatna. A válaszcsapást olyanra méretezték, hogy félelmet gerjesszen az izraeli lakosságban, elég látványos legyen, de ne legyenek halálos áldozatai. Irán és Izrael között 1500 km a távolság. Irán bejelentette, hogy drónokat és cirkálórakétákat indít, figyelmeztette a Közel-Kelet államait is, hogy azoknak legyen idejük lezárni a légterüket és a térségben tartózkodó repülőgépek elhagyják azt a légteret, ahol a drónok és rakéták áthaladnak.

Ez bőven időt adott Izraelnek is, hogy fel tudjanak készülni az „Őszinte Ígéret” névre keresztelt légitámadásra. A „Vaskupola” remekül vizsgázott, mivel a különböző irányból és magasságból érkező drónok nem zavarták meg a software-t és az összes elfogórakéta célba talált. A tiszta éjszakai égen egész Izraelben láthatóak voltak a robbanások. A cirkálórakétákat az izraeli, amerikai és brit vadászgépek lőtték le levegő-levegő rakétákkal a sivatag felett Jordánia és Szíria légterében. A Jordán Királyság engedélyt adott Izraelnek, hogy vadászgépei berepülhessenek a királyság légterébe. A US-Airforce és brit Royal Airforce támogatta Izrael légierejét.

PestiSracok facebook image

Teherán még az éjszaka bejelentette, hogy nem kíván több csapást indítani, amennyiben Izrael nem reagál a szombat éjjel történtekre. „Az Őszinte Ígéret nevű hadműveletet tegnap este és ma reggel között sikeresen végrehajtották, és az minden célját elérte” – mondta Mohammad Bagheri tábornok a helyi televízióban. Közölte, hogy a két fő célpont „az a hírszerzési központ volt, amely a cionistáknak a szükséges információkat szolgáltatta” az iráni konzulátus április 1-jei damaszkuszi lerombolásához szükséges csapáshoz, valamint „a Nabatim légi bázis, ahonnan a bombázó F–35-ös gépek” felszálltak.

Benjamin Netanjahu televíziós beszédében azt ígérte, hogy „mindenkit bántani fogunk, aki minket bánt”. Daniel Hagari az IDF szóvivője úgy nyilatkozott, hogy egy újabb iráni támadás esetén Izrael válaszlépésre szánja el magát. Ebből arra lehet következtetni, hogy Izrael sem akar eszkalációt a konfliktusban.

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…