Orbán Viktor a Kossuth Rádióban ma reggel úgy fogalmazott: a háború intenzívebb fázisába lép. Tehát itthon, amikor kényelmes karosszékben ülve azt mondják a baloldali politikusok, hogy mi háborúban állunk Oroszországgal, akkor nem tudják, mit beszélnek. A „háborúban állunk Oroszországgal” egy olyan kijelentés, amit a második világháború óta épelméjű ember nem enged meg magának – hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette: borzalmas dolgok történnek egy háborúban, és az a jó, ha mi nem vagyunk benne. Szavai szerint morálisan is az egyetlen vállalható pozíció a béke pozíciója. A migrációs válság idején is Magyarország volt az egyetlen, amely azt mondta, a határt meg kell védeni, erre persze mindenki hazánkra mutogatott, majd később beismerték, hogy igazunk volt. Most ez a helyzet a háborúval és a békepárti állásponttal is – emlékeztetett a miniszterelnök.
Hajnalban szinte egész Ukrajna területén megszólaltak a szirénák, mivel több várost, így Kijevet is drónokkal és rakétákkal támadta az orosz hadsereg. Vitalij Klicsko főpolgármester szerint az ukrán légvédelem jól teljesített. Eközben az oroszországi Kurszk városból is jelentés érkezett egy dróntámadásról, ám a robotrepülőt sikerült a légvédelemnek még becsapódás előtt kilőni.
A svájci parlamentben megszületett az úgynevezett „Lex Ukraine”, amely kimondja, hogy a Svájcban készült fegyverek és lőszerek még harmadik országok részéről sem adhatóak át Ukrajnának. A berni parlament ezt 98–75 arányban meg is szavazta.
A moldovai Európai Politikai Közösség-csúcson sok mindenről beszéltek, ám érdemi döntések nem nagyon születtek. Érdekes, hogy Analena Baerbock német külügyminiszter világosan fogalmazott a Zelenszkij-rezsim ellen: Ukrajna addig nem lehet NATO-tag, amíg háborúban áll. Ez tökéletesen megegyezik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavaival, illetve a magyar kormány állásfoglalásával. Szóba került Svédország csatlakozása is, ám Magyarország és Törökország annak még nem adtak zöld utat. A svéd kormány rendszeresen támadja hazánkat és kétségbe vonja a demokráciát és a jogállamiságot, így politikai kapcsolataink nem a legjobbak. Ankara sérelmezi, hogy Svédország menedéket ad terroristáknak, akik bűncselekményeket követtek el Törökországban, sőt, kurd szervezetek még irodákat is működtetnek a skandináv országban.
Dühöngenek a lengyelek, amiért a szankciók nem állították le az orosz turisták utazásait, csak úti célt váltottak. Az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankcióknak az orosz turisták utazásait is meg kellett volna állítaniuk, de mint kiderült, az ország lakói egyáltalán nem álltak le az utazással, hanem egyszerűen csak megváltoztatták a nyaralási úti céljaikat – olvasható a ZET lengyel rádió cikkében. A 2021-es adatok szerint az oroszok 19,2 millió külföldi utazást tettek, 2022-ben ez a szám 22,5 millió volt és az idénre még magasabb számokat várnak a turisztikai ügynökségek. Az oroszok által a legkedveltebb célpontok Egyiptom, Thaiföld, az Egyesült Arab Emirátusok, a Maldív-szigetek és Törökország. A különleges hadművelet kezdete óta Srí Lanka, India, Mianmar és Marokkó is könnyített az orosz turisták beutazásán, és tárgyalások folynak Ománnal is ez ügyben.
Beobachter
2023-06-03 at 08:56
Todd így látja: “Ha az orosz gazdaság a végtelenségig ellenállna a szankcióknak, és sikerülne kimerítenie az európai gazdaságot, miközben saját maga Kína támogatásával túlélné, akkor az USA monetáris és pénzügyi ellenőrzése a világ felett összeomlana, és ezzel együtt az USA azon képessége is, hogy a „semmiből” (azaz nulla erőfeszítéssel) finanszírozza hatalmas kereskedelmi deficitjét. Ez a háború tehát mégis csak egzisztenciális jelentőségűvé vált az USA számára is. Nem tudnak kivonulni a konfliktusból, mint ahogy Oroszország sem, nem tudják elengedni azt. Ezért vagyunk most egy végtelenített háborúban, egy olyan összecsapásban, amelynek a végén vagy az egyik vagy a másik omlik össze. Többek között a kínaiak, az indiaiak és a szaúdiak is kárörvendve figyelnek.”
P.F.Z
2023-06-02 at 18:26
István2023-06-02 at 18:20
Ukrajna Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama. 1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után visszanyerte szuverenitását, majd lemondott a területén tartott szovjet nukleáris fegyverekről, cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az 1994-es ún. budapesti memorandumban garantálta az ország függetlenségét és területi integritását.
P.F.Z.
2023-06-02 at 18:23
sanyi052023-06-02 at 15:37
Sanyíkáám!
Az orosz elnök és az alkotmánybíróság elnöke, Valerij Zorkin találkozójáról a Kreml tette közzé a videót, amelyen Putyin megragad egy 17. századbeli térképet, hogy alátámassza a tézisét, miszerint Ukrajna csupán egy történelmi fikció, nem létezik és nem is létezett, amíg a szovjet kormány létre nem hozta, ezért mielőbb be kell olvasztani Oroszországba. Csakhogy a térképen ott a felirat:„Ukrajna, a kozákok földje”,a mai fővárossal, Kijevvel együtt. Az elnöki térkép valószínűleg egy másolat, az eredetit Hubert Jaillot francia térképész készíthette 1674-ben XIV. Lajos megrendelésére, és a francia Nemzeti Könyvtár adatbázisában is rá lehet bukkanni:
https://assets.4cdn.hu/kraken/7twPHbyvPvm3BI8Ts.png
https://twitter.com/maxseddon/status/1661092058642169863
István
2023-06-02 at 18:20
Ez a P.F.Z. nevezetű ember klón a holdról jött ? Olvassál már utánna a Szovjet Hadsereg 1990 környéki kivonulásának feltételeiről, a NATO vállalásairól, melyeket aljasan nem tartottak be. OLvass és akkor nem leszel ilyen kretén.
hufi
2023-06-02 at 17:09
Tisztelt PoFáZó!
Az mit jelent, hogy nincs több áldozat?
Nem kell ahhoz háború, a Diktátor békeidőben is szedi áldozatait. Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy Oroszországban betelt a pohár, és megvédi a népét?
Ez a normális magatartás, nézz körül a világban Izraeltől az USA-t bezárólag.
PG
2023-06-02 at 16:44
Ez a P.F.Z néven beíró vagy nagyon buta, vagy provokátor. Ukrajnának nincsenek “nemzetközileg elismert határai”. Ukrajna határait a Szovjetunió szabta meg, és persze az is veheti el. Például a Krím félszigetet is Hruscsov ajándékozta az akkor még a Szovjetunió tagköztársaságának számító Ukrajnának. Egyébként Ukrajnát mint államot még Lenin alapította meg, határvidéki területként. Semmi köze a nemzetközi egyezményekhez.
sanyi05
2023-06-02 at 15:37
P.F.Z. Az orosz hadsereg nincs ukrajnában. Az ukránokat zavarta el orosz földről. Amúgy nagyon hülye vagy!
P.F.Z
2023-06-02 at 15:15
BÉKEEEE!AZONSLLI TŰŰŰZSZÜNET!!
vonja ki az orosz fegyveres erőket Ukrajna nemzetközileg elismert határairól. És akkor vége a háborúnak. Nincs több áldozat. Csak a megszálló fegyveres erők és felszerelés teljes kivonása a háború befejezésének előfeltétele. Hallott valaki ilyen felhívást Orbántól Oroszországhoz?”
átlagpolgár
2023-06-02 at 15:12
Az ukrán vezetés nem akarja tudomásul venni, hogy az országukból nem marad(t) semmi, ami a sajátjuknak nevezhető……..
Pórázon tartott néppé válnak….