Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Lesz Leopard, de nem lesz lőszer

Megfékezte a kezdeti harckocsi-eufóriát a Bundeswehr vezérkara, kezdve azzal, hogy a harckocsizók kiképzése legalább hat hetet vesz majd igénybe, a parancsnokok NATO-hadviselési tréningje pedig ennél is többet, mivel nekik a többi fegyvernemmel kell koordinálniuk harc közben, így a légvédelemmel, a gyalogsággal és a tüzérséggel. A tankok a frontvonal áttörésére vannak rendszeresítve, hogy utána a gyalogság területet foglaljon el, illetve vissza.

Mivel a harckocsikat a levegőből támadják, például drónokkal, helikopterekkel és rakétákkal, ezért szükséges a légvédelmi támogatásuk is. A német vezérkar ezért fontosnak tartja, hogy a páncélosok parancsnokai olyan képzést kapjanak, amilyet a NATO-országokban is megkövetelnek. Gondok lesznek a lőszerutánpótlással is, mivel a német hadsereg maga is alig rendelkezik a szükséges 120 mm-es munícióval. Most a régebbi lőszerkészletek felmérése zajlik a raktárakban, hogy mely típusok használhatók a Leopardok lövegéhez.

Mivel a NATO-nak összesen 2100 Leopardja van, nyilván fontos a lőszerkészletek fenntartása a szövetség védelméhez. A Bundeswehr annak sem örült, hogy a működőképes 200 darab harckocsijából most 14 darab Ukrajnának lesz átadva, mivel ez tovább gyengíti Németország amúgy sem jó védelmi képességeit. A vezérkar abban is egyetért, hogy legalább 100 darab Leopard kellene Ukrajna védelmi képességének fenntartásához. Egy átütőbb sikerhez, amely területek visszafoglalását is jelentené, legalább 500–600 ilyen eszközre lenne szükség. Ez még így is nehézségekbe ütközne, hiszen az oroszok komoly védelmi rendszereket építettek ki a front teljes hosszában. Finnország és Spanyolország is ígértek Leopard 2 tankokat, de ott is nyilvánvalóan az elraktározott, szervizelésre szoruló harckocsikra gondoltak első körben, nem az aktív hadrendbe állított eszközökre.

Zelenszkij, Kuleba és Melnyik pedig már meg is írták az új kívánságlistát. Most F–16 Falcon (sólyom) típusú vadászgépekről álmodoznak és buzgón írnak ilyen posztokat, hogy „a tüzérek után most hadd örüljenek a pilóták is”, küldjetek F–16-ost, F–35-öst, Eurofightert, Gripent, mindent, amitek csak van... Csak úgy megjegyezném: az F–35 Lightning lopakodó vadászgép ára 79,2 millió dollár, a mindössze 19 milliót érő F–16-os olcsónak számít mellette. Melnyik egy pohár sörrel a kezében üdvözölte a németek döntését, „Ma leiszom magam” című Twitter-posztjában.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?