Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Mozgósítás Oroszországban, Vadai és az elkótyavetyélt haderő

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy részleges mozgósítást vezetnek be az Orosz Föderációban. Első körben azokat a fiatalokat hívják be, akik az elmúlt öt évben szolgáltak, így ők egy rövid ismétlő kiképzés után bevethetőek lesznek a fronton. Az orosz védelmi minisztérium szerint eddig 61 027 ukrán katona vesztette életét és közel ötvenezer sebesültjük van. Az Orosz Föderáció veszteségeit 5937 főben adták meg. Oroszország összesen 25 millió főt tudna hadrendbe állítani. A mostani mozgósítás a lakosság mindössze 1%-át érinti. Arról is szó lesz a GEOrgPOLITIKÁban, hogy Vadai Ágnes, Gyurcsányné honvédelmi árnyékminisztere tette tönkre a szocialista kormányzás alatt a Magyar Honvédséget. Leépítések mellett megszüntettek ötven katonai szervezetet, köztük az oktatási és egészségügyi intézményeket. A felújított, modernizált T–72-es harckocsik közül 77-et elajándékoztak. A tartalékosi állomány 2010-ben mindössze 17 fő volt, a honvédség összesen csak 23 ezer főből állt. Az elavult technika és a létszámhiány teljesen védtelenné tette hazánkat. Vadai nemrég azt posztolta, hogy a hadsereg az új stadion és a kormány feleslegesen szórja a pénzt a haderőfejlesztésre. Elhunyt Vlagyimir Poljakov kozmonauta, aki eddig a legtöbb időt töltötte a világűrben – egész pontosan 678 napot. A Mir űrállomáson 437 napot töltött. Ezzel bebizonyította, hogy el lehet jutni a Marsra és vissza, az emberi szervezet képes erre.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?