GEOrgPOLITIKA – „Szaddámtalanítva”, kettészakítva, újjáépítve – 4., befejező rész

Iraki barátaimmal, akik közül ketten is a kormánynak dolgoznak, egy kis Tigris-parti étteremben ültünk és talán a világ legjobb kebabját tálalták fel az egyszerű viaszosvászonnal letakart asztalokon. A húst a helyben sütött pitával takarták le, hogy ne hűljön ki, amíg neki nem látunk. Ekkor kaptam a kérdést: „mi az ördög folyik ott nálatok, Európában? Mi mindig is felnéztük Németországra, Angliára, Franciaországra, ahol erős volt az ipar, stabil a politika és az emberek egy szabad, normális életet tudhatnak magukénak. Mi ez a téboly most az LMBTQ-val és a nemváltó műtétekkel?”

Mielőtt válaszolhattam volna, a másik barátom is bekapcsolódott, aki családapa, és döbbenten olvasta a tizenéves, fiatalkorú amerikai lány esetét, aki fiú akart lenni és ezt a szülei sem tudták megakadályozni, levetette melleit, hormonkezeléseket kapott, miközben szülei lelkibetegek lettek. „Majdnem elsírtam magam, amikor ezt olvastam, ez maga az őrület.” Hát valóban az... Kénytelen voltam elmesélni az LMBTQ-lobbi agresszív terjeszkedését, az iskolákba, sőt, óvodákba látogató „drag-queen” „civileket”, akik most hülyítik a gyermekeket nyugaton. Persze elmeséltem, hogy nálunk van egy gyermekvédelmi törvény, ami most Európa mumusává tett minket. Az irakiak jól informáltak, a helyi lapok, internetes portálok ugyanúgy átveszik az érdekes híreket, ahogy ezt mi is tesszük odahaza. Persze, hogy képben vannak az európai bolondériáról, amit egy agresszív kisebbség erőszakol a normális többségre.

„Nem azzal van a baj, ha valaki meleg, az mindig is volt és lesz” – kortyolt teájába egyik barátom –, „a gond az, ha a gyerekeinket akarják valamire ránevelni, ami beteges, mert ez a transzőrület meg százvalahány nem, amit kitaláltak, szerintem az. Ha ezt itt megpróbálnák, annak nem lenne jó vége.” Ebben én is biztos vagyok...

Elnéztem a gyermekeket, akiket az esti, hűvös levegőben hoztak le a játszótérre, hogy kitombolják magukat. Ugyanúgy hintáztak, mászókáztak és rosszalkodtak, mint a magyar kicsik. Eszembe jutott egy véletlen találkozásom egy New York-i tanárral, aki a jordániai Ammánba költözött családjával és ott dolgozik angoltanárként. „Azért jöttem ide, hogy a gyerekeim normálisan nőjenek fel. Ne lőjék le őket az iskolájukban és ne akarják rábeszélni őket, hogy váltsanak nemet.” Nem tudtam nem megérteni... A kelet kezd lesajnálni minket a szivárványos téboly miatt, szánakozva nézik a transzsportolókat és az egész szemfényvesztést, az ellányosodó fiúkat, a katonaság megszűnését, a politikai korrektség ördögi körét...

VÉGE