Donyeck Petrovszkij kerületébe tartottunk, hogy találkozzunk Natalia Ivanovna Begunenkoval, a kerület polgármester asszonyával. A hivatal épülete felé tartva két aknagránát csapódott be nem messze az autónktól.
A front mindössze három kilométer ide
– mondta egy rövid de velős káromkodás után kísérőm.
Folyamatosan lövik az utat és a hivatalt, hogy az emberek ne merészkedjenek ide, sőt az iskola is itt van szemben az út túloldalán. Fel lett újítva, de nem hiszem, hogy elkezdődik a tanév
– tette hozzá Nyikoláj (a név szándékosan megváltoztatva).
A polgármester asszony nagyon kedvesen, mosolyogva fogadott minket. Mint kiderült én vagyok az első „nyugati” újságíró, aki Donyeck városába járt. Az orosz vendégszeretet szabálya szerint már főtt a tea és apró mandulás kekszek kerültek a tányérunkra.
Az épület néha megremegett a folyamatos tüzérségi támadások miatt. Hogy lehet így dolgozni állandó életveszélyben, kérdeztem Natalia Ivanovnát.
Meg lehet szokni, mint minden rossz dolgot sajnos. Viszont a munkát el kell végezni. Az emberek rengeteg ügyes bajos dologgal jönnek a hivatalba és elvárják, hogy segítsünk. Közel a front, az ukránok folyamatosan támadják az infrastruktúrát. Napi szinten alig 1-2 órára tudjuk biztosítani a vízellátást. Ha elmegy az áram, azonnal intézkedni kell, hogy az emberek ne üljenek napokig a sötétben. Ez főleg télen lesz megint fontos, hiszen a hősugárzókat vagy olajradiátorokat árammal működtetik.
„Mondják, hogy az ön kerülete Petrovszkij a legveszélyesebb Donyeckben és nagyon sok a civil áldozat.” „Igen ez így van, a front három kilométer ide. Az ukrán tüzérség és a drónok játszva elérik a kerületet és amint hallja, folyamatos az ágyútűz. Sok civil veszti az életét, például nagyon sok buszvezető hal meg, mivel nem kímélik a helyi tömegközlekedést sem. Az özvegyeknek és az árván maradt gyermekeknek is segítséget nyújtunk, megtesszük a maximumot, hogy enyhítsük a fájdalmat. A hidat is le akarják rombolni, azt ami idevezet, állandóan lövik, sokan ott sérülnek meg vagy vesztik életüket.”
Ezt én is megtapasztaltam a megengedett ötven helyett kb., 130-al száguld mindenki át a hídon, így mi is, mivel a gyorsaság életet menthet azon a 100 méternyi szakaszon. Az autók hatalmasokat pattannak a belövések kráterein.
Mi a helyzet a tanévvel? Gondolom ilyen harci cselekmények miatt online oktatás lesz.
– tettem fel a kérdést.
Sajnos igen. Szépen felújítottuk az iskolákat, bíztunk benne, hogy szeptemberben beindul a normális oktatás, de nem tehetjük. Az iskolák is célpontok, szóval marad a távoktatás, persze az internet is van, hogy szakadozik és lassú. Ezt is folyamatosan karban kell tartani. Mindenki csalódott, a gyermekek, a tanárok a szülő, hiszen jó lenne ismét normálisan, békében élni. Ez azonban még nyilván várat magára. Addig is sok a teendő, a kórházat, az orvosi rendelőket is lövik. Ott is kell mindig segíteni, kellenek új eszközök, építőanyag, védőfólia az ablakokra, hogy azok ne váljanak repeszekké.
Natalia Ivanovna mosolyogva mutatja az irdatlan aktahalmot az íróasztalán. Mind feladat, amiket meg kell oldania kollégáival. A keksz és a tea elfogyott, az ágyúzás sajnos nem. Elköszönünk, spontán megöleljük egymást. Nagyon csodálom ezt a törékeny szőke hölgyet, aki állja a sarat a legnehezebb időkben. Megígértem, hogy elmesélem az ő történetét is a magyar olvasóknak.
– folytatása következik –
Juhász Gyula
2023-08-25 at 17:19
Remélem Oroszország győz, ha nem, akkor az egész Krím, és Ukrajna egy nagy amerikai haditámaszpont lesz ahonnan egész Eurázsiát nem csak Oroszországot, terrorizálni fogja a NATO. De, jajj lesz az ukrajnai magyaroknak is.
Nahát
2023-08-24 at 19:24
Le a kalappal! Ilyen egy bátor, hazafi politikusnő.