A koronavírus vakcinákat SMS-ben megrendelő és a brüsszeli korrupciós ügyeken elegánsan átsikló Urula von der Leyen bejelentette, hogy jelölteti magát egy második periódusra az Európai Bizottság elnöki posztjára.
Az Európai Néppárt láthatóan támogatja a tervet. Friedrich Merz a németországi CDU (Kereszténydemokrata Unió) elnöke már beállt von der Leyen mögé és a CSU (Keresztényszociális Unió) is jelezte, hogy számíthat a párt szavazatára. A Zöldpárt még vacillál és értelemszerűen több klíma és környezetvédelmet vár el Brüsszeltől. Ez pedig ismét kiválthatja az európai gazdálkodók dühét, hiszen a farmereknek eddig is hatalmas többletkiadást okozott a hozzá nem értő, botcsinálta brüsszeli környezetvédők törvényei.
Von der Leyennek meg kell győznie a tagállamok vezetőit is arról, hogy ő az ideális jelölt, ám ez hazánk esetében nem lesz egyszerű. A magyar kormány 2019-ben komolyan lobbizott von der Leyen asszonyért, ám ő, megválasztása után azonnal hátba támadott minket és folyamatosan indították a kötelezettségszegési eljárásokat hazánk ellen. A nekünk járó helyreállítási pénzek visszatartása ügyében sem állt ki Magyarország érdekeiért. Az elmúlt két évben pedig folyamatosan, az USA-val egyeztetve, Ukrajna támogatását tartotta szem előtt Európa érdekei helyett.
Részben ez okozta a gazdák több országra átterjedő tüntetését, hiszen az EU a tőlük elvett adócenteket Kijevnek utalta. Március hetedikén Bukarestben az Európai Néppárt kongresszusán jelölhetik a politikusnőt, hogy indulhasson a posztért.
Kigyomlálásra került minden, magyar érdekeket sértő elem az Oroszországgal szembeni tizenharmadik európai uniós szankciós csomagból, amely ugyanakkor nem visz közelebb az ukrajnai békéhez, pusztán látszatintézkedés – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az újabb büntetőintézkedések véglegesítés előtt állnak, aminek egyetlen oka, hogy a közösség elmondhassa azt, hogy tett valamit a háború kitörésének második évfordulójához közeledve.
„Ha jól értem, akkor ez a célja ennek a döntésnek, ami önmagában is lesújtó képet fest Brüsszelről. Én azt gondolom, egy ilyen kirakatcsomagnak semmi értelme nincsen” – szögezte le. Majd kiemelte, hogy az elmúlt hetekben a kormány kigyomlálta a csomagból azokat az intézkedéseket, amelyek adott esetben sértették volna a nemzeti érdekeket.
„Így tehát alapvető magyar gazdasági érdeket a konkrét lépések nem érintenek a szankciós listában, a probléma viszont ennél sokkal nagyobb: egy teljesen kudarcot vallott stratégiát visz tovább az Európai Unió, ami nem közelebb visz minket a békéhez, hanem távolabb”– fogalmazott. Illetve nonszensznek nevezte, hogy a felszólalások egy jó részében már a tizennegyedik csomagról volt szó, és kiemelte, hogy ha lesz ilyen előterjesztés, akkor a magyar érdekeket sértő intézkedéseket abból is ki fogják szedetni -számolt be az MTI.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS