Pesti Srácok

Szijjártó Péter szerint Ukrajna NATO tagsága kirobbantaná a harmadik világháborút

„Míg az európai szövetségesek továbbra is alapvetően egy háborús stratégiában – fegyverszállításokban és szankciókban – gondolkoznak, az Egyesült Államok békestratégiát hajt végre, amelyet Magyarország a leghatározottabban támogat” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök este Brüsszelben. Ezt az is bizonyítja, hogy Svédország ismét fegyvereket szállít Kijevnek, Lengyelország pedig Starlink terminálokat, hogy az ukrán tüzérség ezeket GPS koordináta alapú támadásokhoz használhassa.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO-Ukrajna Tanács munkavacsoráját követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az európai szövetségesek részéről továbbra is „erőteljes háborús stratégia látszik”,számos tagállam újabb fegyverek küldését és szankciók bevezetését tartaná szükségesnek, ugyanakkor azt üdvözölte, hogy az észak-atlanti szervezet főtitkára is kiemelte, hogy nem folytatódhat tovább a pusztítás és a gyilkolás. A magam részéről kifejeztem a magyar emberek nagyrabecsülését és köszönetét Donald Trump elnöknek és az új amerikai adminisztrációnak mindazokért a békeerőfeszítésekért, amelyeket az elmúlt hetekben láthattunk” – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter háláját fejezte ki az új amerikai vezetésnek azért is, mert „tiszta vizet öntöttek a pohárba, s véget vetettek Ukrajna hitegetésének” a NATO-tagság perspektívájával kapcsolatban. „Nyilvánvalóan Ukrajna NATO-tagsága a harmadik világháború kirobbanásához vezetne szinte azonnal. Magyarország ilyet természetesen soha nem támogat, és nem is fog támogatni” – figyelmeztetett. (forrás:hirado.hu)

Valóban Brüsszel és több EU-s tagállam még mindig a háború folytatására törekednek. Svédország ismét bejelentett egy nagy volumenű fegyver és lőszerszállítmányt Ukrajnának. Varsó pedig Starlink terminálok ezreit adja az ukrán hadseregnek, hogy GPS alapú tűzvezérlésük legyen az orosz állások ellen. Nemcsak a rakéták és a nehéztüzérség lövedékei, hanem a drónok célkeresése szempontjából is fontos a Starlink Kijevnek.

PestiSracok facebook image

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter nem vesz részt az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást koordináló országok következő találkozójánez az első ilyen távolmaradása a Pentagon vezetőjének – jelentette a Defense News amerikai és európai tisztviselőkre hivatkozva.

Az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport, vagy UDCG – más néven a Ramstein-csoport – április 11-én ül össze Brüsszelben, a konfliktus 2022-es eszkalálódása óta 27. alkalommal.

Vlagyimir Putyin orosz elnök beruházási megbízottja, Kirill Dmitrijev sikeresnek írta le az orosz-amerikai megbeszéléseket Moszkva és Washington között. „Kétségtelen, hogy pozitív dinamikát látunk kapcsolatainkban” - idézték őt orosz hírügynökségek helyi idő szerint csütörtökön, miután Washingtonban találkozott a Trump-kormányzat képviselőivel. Még egy sor találkozóra lesz szükség ahhoz, hogy minden nézeteltérésünket megoldjuk - tette hozzá. A lényeg azonban az, hogy mindkét állam pozitív, kreatív hozzáállással rendelkezik.

"Világosan látjuk, hogy Donald Trump elnök kormánya – Joe Biden korábbi elnökkel ellentétben - nagyon is törekszik a problémák megoldására. Nagy tisztelettel viselkednek, sok kérdést tesznek fel, és kompromisszumokat találnak" - idézte Dmitrijevet. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban az orosz megbízott elmondta, hogy az USA és Oroszország között továbbra is vannak nézeteltérések, de lehetséges a diplomáciai megoldás az ukrajnai háború befejezésére. "Úgy gondolom, hogy most a Trump-kormányzattal közösen gondolkodunk azon, hogy mi lehetséges, mi működhet valóban, és hogyan találhatunk hosszú távú megoldást" - mondta Dmitrijev a CNN-nek a washingtoni kormányzattal folytatott megbeszélések után.

Gulyás Gergely miniszter az izraeli miniszterelnök érkezésének napján jelentette be, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. Mint mondta, a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően a kormány csütörtökön kezdeményezi. „A Nemzetközi Büntetőbíróság egy tiszteletre méltó kezdeményezés volt, ugyanakkor az elmúlt időszakban azt látni, hogy – és erre a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni vádemelés a legszomorúbb példa – politikai testületté vált” – magyarázta Gulyás Gergely.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.