Pesti Srácok

Giorgia Meloni: az EU-nak védenie kell a külső határait

Giorgia Meloni: az EU-nak védenie kell a külső határait

Az Európai Uniónak (EU) védenie kell külső határait, csak a valódi menekülteket kell befogadnia – hangsúlyozta Giorgia Meloni olasz kormányfő az Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti frakció Varsói Csúcs (Warsaw Summit) című konferenciáján szombaton lejátszott videoüzenetében.

Meloni a kétnapos konferenciát záró, Álmaink Európája című panelbeszélgetésben szerepelt felszólalóként, és online jelentkezett be oda Santiago Abascal, a spanyol VOX párt elnöke is, valamint beszédet mondott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

– tette hozzá. Kijelentette: "szolidaritásunkat csak azoknak kell megadnunk, akik valóban fenyegetés és üldöztetés elől menekülnek". A demográfiai problémákkal kapcsolatban Meloni kiemelte a család védelmének fontosságát. Az ukrajnai háborúról beszélve az EU- és a NATO-tagállamok "közös érdekének és kötelességének" nevezte Ukrajna további katonai és pénzügyi támogatását az e szervezetekben vállalt kötelességek teljesítéseként. A háború gazdasági következményeit említve a szállítási láncok lerövidítését, a vállalkozások "túlzott szabályozásának és megadóztatásának" lazítását szorgalmazta. Arra szólította fel a konferencia résztvevőit, hogy védjék meg a közösen vallott értékeket.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Meggyőződését fejezte ki, hogy "Európa jövője konzervatív lesz".

Santiago Abascal úgy látta: a mai EU "radikálisan eltér attól, amelyet alapító atyái elképzeltek"; mára "eltorzították a partnerség szellemét, elárulták a szubszidiaritás és a szabadság alapelveit". Hozzátette: "a brüsszeli elit bürokratikus képződménnyé alakította át" az EU-t, amelynek "legfőbb eszköze most a nyomásgyakorlás és a zaklatás". A VOX elnöke bírálta az EU migrációs politikáját, mert szerinte tönkreteszi a városok biztonságát, a nemzetek jólétét. Kifogásolta "a kormányok szuverén döntéseit érő támadásokat" az EU részéről, és Brüsszel "családellenes politikáját" is.

Morawiecki a közel félórás beszédében kiemelte: az európaiak sorsát a következő évtizedekben az fogja meghatározni, "hogy a szabadság és a szolidaritás elvén összetartó, republikánus közösségként" felfogott Európát akarnak-e, vagy "központosított, bürokratikus intézményrendszerként" értelmezik az EU-t.

– magyarázta. Morawiecki szerint Európa erejét "az egymással együttműködő erős, szuverén államok adják".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.