Pesti Srácok

Görögország összeomolhat, ha migránstáborokban is felüti a fejét a koronavírus

Görögország összeomolhat, ha migránstáborokban is felüti a fejét a koronavírus

Görögország a migráció mellett közegészségügyi válsághelyzettel is küzd, miután egy menekülttáborban felütötte a fejét a koronavírus – erősítették meg csütörtökön az Európai Parlament állampolgári jogi (LIBE) bizottságának videokonferenciáján, ahol görög kormányzati illetékesek, köztük Nótisz Mitarákisz bevándorlási és menekültügyi miniszter kaptak szót. Mitarákisz beszámolójában ismertette, hogy egy Athéntól mintegy hetven kilométerre fekvő táborban húsz bevándorló esetében állapították meg, hogy fertőzött – áll a Magyar Nemzet összefoglalójában.

– mondta a miniszter, aki szavai szerint elrendelte, hogy az ottani zsúfolt szállókon is speciális egészségügyi személyzet kezdje meg azonnal a tesztelést. A görögöknek természetesen arra is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, hogy a migránsokat anyanyelvükön tájékoztassák, mindemellett pedig görög rendőrök őrzik a karantén alá került szárazföldi szállót.

PestiSracok facebook image

– tudatta Mitarákisz.

A Görögországban tevékenykedő civil szervezetek gyakorlatilag a járvány európai kirobbanása óta ketyegő bombaként írják le a helyzetet. A húszezer bevándorlónak otthont adó Leszbosz szigetén egyébként jelenleg hat koronavírusos esetet tartanak számon – egyikük sem bevándorló. A helyszínen lévő orvosok szerint az itt élő migránsok zöme amúgy is rossz egészségi állapotban van: átázott sátrakban alszanak, a napjuk nagy részét pedig a hidegben töltik.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA-ANP/Szotirisz Barbaroszuszisz

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.