Pesti Srácok

Gubík László: Robert Fico a józan ész első számú képviselőjévé vált a szlovákiai politikában

Gubík László: Robert Fico a józan ész első számú képviselőjévé vált a szlovákiai politikában

Robert Fico az évek során szép lassan a legnagyobb magyarfaló politikusból a józan ész első számú képviselőjévé vált a szlovákiai politikai porondon – hangsúlyozta Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, akit arról kérdeztünk, hogyan változott a felvidéki magyar közszereplők körében Robert Fico megítélése.

A felvidéki politikus felidézve a Vladimír Meciar később pedig Robert Fico nevével fémjelzett magyar–szlovák együttélés neuralgikus korszakait leszögezte, hogy a Malina Hedvig elleni szégyenletes eljárást, a dunaszerdahelyi szurkolóverés eltussolását vagy az állampolgárságuktól megfosztott honfitársaik meghurcolását nem feledte el a magyar közösség, de más került a fókuszba, és máshová helyeződtek át a politikai törésvonalak a korábbi évekhez képest így napjainkban a felvidéki magyarság Orbán Viktor politikájával azonosuló többsége is sokkal pozitívabban ítéli meg Szlovákia merénylet után felépült miniszterelnökének politikai teljesítményét– írja a Híradó.hu.

A lévai közszereplő három fő okra vezeti vissza azt, hogy Fico egyre elfogadottabbá válik a magyarság körében. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a szuverenista Ficóval szemben álló progresszív erők életidegen ideológiájára egyáltalán nem fogékony a hagyományos értékrendhez ragaszkodó magyarság.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Gubík László, aki azt is hangsúlyozta, hogy a széttöredezettsége kormányzásra képtelenné teszi a szlovák jobboldalt, ezzel szemben Ficóék stabilitást és kiszámíthatóságot kínálnak, és nincsenek már magyarellenes megnyilvánulásaik.

– mutatott rá a felvidéki politikus, aki kiemelte, hogy Szlovákiában jelenleg a Fico-féle baloldal képviseli azokat a szuverenista elveket, amelyek Magyarországon az Orbán-kormány politikáját jellemzik. Gubík László kifejtette, hogy a klasszikus jobb-bal felosztás Szlovákiában hagyományosan úgy festett, hogy a jobboldali blokk jellemzően mérsékelt centrista és Nyugat-barát politikát folytatott, melyben kénytelenek voltak megférni egymás mellett az értékrendi kérdésekben egymást gyakran kioltó liberálisok és kereszténydemokraták is.

A szlovák baloldalnak pedig mindig volt egy erőteljes nemzeti és szuverenista arcéle, mely nem ritkán párosult magyarellenességgel, és egy domináns párt erős vezetője állt az élén, az 1990-es években Vladimír Meciar, a 2000-es évek második felétől pedig Robert Fico töltötte be ezt a szerepet. A felvidéki magyarság a politikai szövetségeseit – leginkább önvédelemből – a kezdetektől a jobboldalon találta meg, ezzel a hagyománnyal elsőként paradox módon pont Bugár Béla szakított, amikor a Most-Híd-formáció 2016-ban Ficóval és a Szlovák Nemzeti Párttal lépett kormányra.

– hangsúlyozta Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke.

Forrás: híradó.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.