Pesti Srácok

Gulyás: nincs helye a gyerekek előtt homoszexuális propagandának

Gulyás: nincs helye a gyerekek előtt homoszexuális propagandának

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó, amiről ismételten élő tudósításban jelentkezik a PestiSrácok.hu. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt a kormány legújabb járványellenes intézkedéseiről, az orvosok béremeléséről és arról, hogy a szerdai ülésén több kérdésben döntött a kormány. A 2022 végéig zajló építkezéseknél újra 5 százalék lesz a lakásépítések áfája: ez Novák Katalin családügyi miniszter előterjesztésében szerepelt.

Gulyás Gergely a szokásos heti sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy a vírus második hulláma felfutó ágban van, Magyarország a második hullám is a jobban védekező országok közé tartozik. Állítása szerint Nyugat-Európa számos gazdag országa kevésbé sikeresen védekezik, mint a közép-európai országok. Egymillió főre 90 elhunyt van Magyarországon, ami megfelel a közép-európai átlagnak és jobb, mint a nyugat-európai.

A tárcavezető mindenkit arra kért, hogy a kormány által bevezetett vírusellenes szabályokat tartsa be. Azt mondta, hogy az egészségügynek a védekezéshez szükséges eszközei a rendelkezésre állnak. Úgy fogalmazott, hogy jelenleg az orvosokon és az ápolókon van a legnagyobb teher, ezért volt szükség a béremelésre.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az orvosszakmai béremelésekről a miniszter. Gulyás Gergely szerint a döntéssel kapcsolatban sikerült a politikai konszenzus kialakítása. Úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a béremelés révén több orvos jön majd vissza külföldről. Állítása szerint 125 százalékos béremelés lesz átlagosan az orvosoknál január 1-től. A miniszter kijelentette, hogy vannak még vitás kérdések, amiket majd még rendezni kell; egy, a jövőben elfogadott kormányrendelet jelent majd világos határokat. Bejelentette, hogy a háziorvosoknál is új szabályokat léptetnek majd életbe, amiket minden esetben az orvosi kamarával közösen alakítanak ki.

– fogalmazott a miniszter, majd azzal folytatta: azt szeretnék megszüntetni, hogy valaki három helyen rendeljen, miközben nyolc órás munkája van.

Gulyás Gergely kijelentette: több, mint 1,4 millió álláshely megvédéséhez járult hozzá a kormány, ennek révén több, mint 4,5 millióan dolgoznak.

– közölte. A nemzeti konzultációról szólva a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a válaszadók 83 százaléka a maszkviselést tartotta a legfontosabb védelmi intézkedésnek; a kijárási korlátozás támogatottsága csupán 59 százalék volt. Ezek után Gulyás Gergely köszönetet mondott a konzultációs ívek kitöltőinek. Újságírói kérdésre azt mondta a miniszter, Soros György próbaperes javaslata az európai jogban egyelőre értelmezhetetlen javaslat.

Egy másik újságírói kérdésre azt mondta a miniszter arról, hogy Karácsony Gergely még mindig támogatja az antiszemita botrányba keveredett Bíró Lászlót, hogy az európai kultúrkörön belül elfogadhatatlan kijelentéseket tett a szerencsi jobbikos jelölt, így a Budapestet Judapestnek nevező kijelentés egyértelműen nem tartozik az elfogadható körbe.

– fogalmazott. A szerencsi körzetben vasárnap tartandó időközi választásról a miniszter úgy fogalmazott, hogy jó esélyeket lát arra, hogy a tragikus motorbalesetben meghalt Koncz Ferenc hagyatékát a legméltóbban a lánya tudná továbbvinni.

– buzdított szavazásra a tárcavezető.

A PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás Gergely elmondta, hogy a XIV. és a XV. kerület határán található Csömöri úti felüljáró, amelynek felújítása további egy évig fog csúszni, a BKK kezelésében van, az ő felelősségük a helyzet, így érthetetlen, miért a kormány felé mutogat a két baloldali kerület, valamint Karácsony Gergely. Úgy fogalmazott, hogy Budapestnek közel 200 milliárd forintja volt akkor, amikor Tarlós István egy éve átadta a vezetést Karácsony Gergelynek. Másik kérdésünkre, miszerint mit gondol arról, hogy már három budai kerületben is érzékenyítő tréninget indítanak óvodásoknak és elérhető lesz náluk a Meseország mindenkié című botrányos mesekönyv, azt mondta a miniszter, hogy nincs helye a gyerekek előtt homoszexuális propagandának.

– fogalmazott a miniszter.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.