Pesti Srácok

Gulyás Gergely miniszter lehet, Rogán igen fontos területeket kaphat

null

A PestiSrácok.hu értesülései szerint is helytálló az ATV értesülése, és Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakció vezetésénél is komolyabb feladatot szán a következő kormányzati ciklusban Gulyás Gergelynek, a kormánypárt politikusának. Úgy tudjuk, új struktúrában ugyan, de lényegében Gulyás Gergely kaphatja meg Lázár János tárcáját, igaz, a Miniszterelnökség számos feladata és területe a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal irányítása alá kerülne.

"Rogán Antal kiválóan teljesített, a kampányt és a csapatot tökéletesen irányította, mindez pedig arra predesztinálja, hogy több feladatot, stratégiai területeket és nagyobb hatalmat kapjon a következő kormányban" - mondta az egyik kormányzati forrásunk. Elárulta azt is, az eddig Lázár János vezette Miniszterelnökségtől területeket vesznek el, a "kissé megnyesegetett" Miniszterelnökséget pedig Gulyás Gergely kaphatja meg.

Mindez ugyancsak egybe vág az ATV értesüléseivel, miután a portál főmunkatársa, Csuhaj Ildikó is azt írta, hogy legközelebb már Gulyás Gergely állhat a mikrofon mögött a megújult Kormányinfón, ezzel pedig "új szín, új hang" jelenik majd meg.

PestiSracok facebook image

Ismert, Gulyás Gergely a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, az alaptörvény normaszövegének koncepcióját is ő dolgozta ki Szájer Józseffel együtt. "Jól kezeli a sajtó minden szegmensét, a kormánnyal ellenséges orgánumokkal is korrekt a kapcsolata. Konfrontatív diskurzusokon is vitaképes, az elmúlt ciklusban ő volt az a fideszes politikus, aki a legtöbbször vállalt nyilvános szereplést, kerekasztal vitát ellenzéki politikusokkal" - írta róla az ATV-s cikkben Csuhaj Ildikó.

A PestiSrácok.hu információi szerint az eddigiekhez hasonlóan a következő kormányban is miniszter marad Varga Mihály és Pintér Sándor. Úgy tudjuk, jelenleg a legnagyobb kérdés az, hogy az új struktúrában mi lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és hogy azt majd ki irányíthatja.

Vezető fotó: Illyés Tibor/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.