Pesti Srácok

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrökre támadó Fekete-Győr Andrást

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrökre támadó Fekete-Győr Andrást
Ökopolisz Fekete-Győr András Szél Bernadett Lukács László Stumpf András 2017.06.22. Fotó: Horváth Péter Gyula

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki szerdán Fekete-Győr Andrást – közölte a PestiSrácok.hu-val a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Keresztes Imre beszámolója szerint a Momentum elnöke nem tett vallomást, az általa elkövetett bűncselekmény büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A megalapozott gyanú lényege szerint Fekete-Győr András 2018. december 13-án este a Kossuth téren a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstgránátot hajított; az eszköz által kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést akadályozta. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás. Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A gyanúsításban megjelölt bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Mint arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt, a túlóratörvény decemberi elfogadása után az ellenzéki politikusok az utcára szólították a népet, majd hetekig tartó, eleinte több ezer embert megmozgató tüntetéssorozat kezdődött Budapesten, illetve néhány vidéki helyszínen. A Kossuth téren, valamint a belváros utcáin bolyongó tömeggel az ellenzékiek el akarták hitetni, hogy közel a kormányváltás; ebben a hangulatban támadt a rendőrökre Fekete-Győr András, de a vizionált barikádon küzdött az egyenruhásokkal például az MSZP szóvivője, Nyakó István is.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.