Fegyőr "Füstgránátos" András karácsonyig az utcán lesz - Interjúk és helyszíni tudósítás a csütörtöki haragmenetről!
Csütörtök este is volt kedve tüntetni néhány ezer embernek. Egyeseknek azonban a tüntetésnél is nagyobb ambíciói voltak, kis Párizst varázsolnának a pesti utcákra. Ambrózy Áron és Dezse Balázs végig a tömeggel vonult és percről percre tudósított az eseményekről, mobiltelefonjukkal Fekete-Győr Andrással és a CEU egyik tanárával is interjút készítettek. A tüntetés szervezői, illetve hangadói és az ő forradalmi tömegük némi városi keringőzés után újra ugyanott kötött ki, mint tegnap: az Országház főlépcsője előtt. Nagyon határozottan úgy tűnik, hogy a rendőrség tegnap este és éjjel a megfelelő embereket tartóztatta le, mert ennek a háromezres tömegnek ezúttal nem volt kemény magja és ezért nem akarta lerombolni a várost és felgyújtani azt, amit éghetőnek gondol. Csütörtökön sem tudtuk meg, hogy igazából mi bántja ezeket az embereket, csak azt élhettük át újra, hogy a szívük teljes hidegével gyűlölik a kormányt. Valamint azt, hogy a Momentum elnökségének kedvenc sportja a füstbomba-dobás. Reméljük, nem rándult meg a válluk! Íme az események időrendben:
19.30
A Margit hidat lezárta a rendőrség, antropológiai érdeklődésű bátor tudósítóink pedig elindultak felkeresni a vörös harci díszekbe öltözött, legyekurásat játszó gyerektörzset, amelyben a kommunista zászlók és a közéjük vegyülő jobbikos zászlók bájos elegye figyelhető meg. A kb. 3-5 ezer fős tömeg saját maga számára is ismeretlen úticéllal haladt át Budára a Margit hídon. Elmondásuk szerint Európába tartanak. Többen betértek a PestiSrácok.hu Revolution 56 Sörözőjébe, ahol hangoskodva Mészáros Lőrinc számlájára akartak Csíki sört fogyasztani, végül békésen távoztak.
20 óra körül:

Felröppent információk szerint a Sándor-palotához indultak a szokásos bajszosszarozásra, de aztán rájöttek, hogy az túl messze van, így egy kanyarral a Kossuth teret vette célba a szokás szerint nagyrészt gyerekekből álló tömeg. Ott már a szokásos munkásmozgalmi dalcsokorral szórakoztatják az Oktogon felé kerülő élcsapatra váró vacogókat.

21 órakor:
Szellősen lézengenek az emberek a nemzet főterén, csak az első sorokban intenzívebb a hangulat. Alighanem megismétlődik a szerda esti pirózás, mert a téren petárdaszag terjeng. Az egybegyűltek legfőbb mondanivalója, hogy „mocskos Fidesz”, illetve a rendőröket a „diktatúrát védtek” szlogennel próbálják átállítani a ránézésre húsz év körüli fiatalok a progresszív forradalom oldalára.

21:20
Jó huligánhangulatot csinál a 2500 ember piróval, füsttel, de olyan kevesen vannak, hogy az országzászlóig nyugodtan be lehet jönni. A Békéscsaba–Szolnok rangadó szintjén van az esemény. A hangadók az országház déli kapujának ostromára, valamint a karácsonyfa ledöntésére is kiadták az utasítást. Az első sor próbál maradandót alkotni, elkezdték dobálni a rendőröket üvegekkel meg petárdával, de a harmadik-negyedik sorban már skandálás sincs. Lassan több a rendőr, mint a tüntető, az első sor viszont megkapta az oszlató könnygázt az agresszió féken tartására.
A skandálásokból annyi derül ki, hogy elegük van a tüntetőknek, a zöldtől a vörösön át a feketéig ívelő zászlórengetegen túl senki sem tudja, hogy mit akar. Leszámítva persze, hogy dugig vannak a kocsmák a téren, és tömegével veszik a közeli közértben a szeszesitalokat, tehát gyorsan lerészegedni nyilvánvalóan ismét szándékukban áll. Annak azért megvan a felülmúlhatatlan bája, amikor egy MSZP-zászló alatt álló fiatalember skandálja kitartóan, de a szesztől alig forgó nyelvvel, hogy „mocskos Fidesz”.
21:30
A tüntetők teljesen értelmezhetetlen szociológiai összetétele mögött az a megfejtés, hogy mindenki ott van, aki nem tudott választást nyerni 2010 óta. Széljobbtól a szélbalig rendkívüli módon frusztrálja ez az egyre elkeseredettebb és egyre agresszívabb ellenzéket. Pár ezren vannak a téren. Tudósítóink összefutottak a téren Szávay István lemondófélben levő jobbikos országgyűlési képviselővel is, akit zavarnak a vörös zászlók, és azt mondta, vállalhatatlanok a tüntető kommunisták.
21:42
Tudósítóink villáminterjúja a rendőrökre petárdát dobó Fekete-Győr Andrással a Kossuth tér sarkán lévő Tulipán presszóban, ami már 2006-ban is a legjobb helyszín volt vizelésre, bátorodásra:
21:53
Szél Bernadett nem szereti, ha a politikusok nyomulnak, ezért csak annyi ideig nyomult, amíg adott egy gyors interjút az Indexnek, aztán úgy eltűnt, mintha sosem nyomult volna.
Új felismerés, hogy az MSZP-zászló alól részegen mocskosfideszező fiatalembernél is bájosabb a rendőrsorfallal dulakodó és a „bajszos szar”-t elszántan harsogó Nyakó István.
22:10
Farkasszemet néznek a túlóratörvény ellen tüntető, iskolásforma, húsz év körüli fiatalok a készenléti rendőrökkel, de egyikükben sincs elég bátorság, hogy nekik rontson, ahogy az MSZP-s Nyakó István.
A parlament lépcsőjén közben egy csoport sikeresen dulakodott a könnygázért, és a felhőből bátor tudósítóink is kaptak, így könnybe lábadtak, és most kicsit homályosan látnak a PestiSrácok szemei a Kossuth téren.
22:12
Most kaptuk a hírt, hogy Tényi István máris feljelentette garázdaságért Fekete-Győr Andrást.
Most már percenként felszólítja egy kedves hangú rendőr hölgy a tömeget a „cselekményük” abbahagyására, ami ebben az esetben a hatóság elleni erőszak. „A rendőröket ne dobálják!”
22:30
A rendőrök – állítólag füstgránát-élesítés közben, amit persze nem akart eldobni, különösen nem a rendőrök felé nem – őrizetbe vették a Momentum alelnöknőjét.
22:50
A sorozatos felszólítás ellenére nem nyugszanak az elégedetlenkedők, betörték a Parlament ablakát. Valaki a rendőrök helyett egy tüntetőt talált fejen hátulról egy üveggel, amitől a megsérült áldozat elfeküdt a földön.
23:06
A CEU egyik külföldi tanára is kijött tüntetni, habár a túlóratörvényről fogalma sincs. Ő csak a munkahelyéért tüntet közéletileg.
23:26
Időnként újra és újra könnygázt kényszerül használni a rendőrség, miközben kiemelnek egy-egy agresszív tüntetőt az első sorból.
0:56
A rendőrség végig higgadtan kezelte a szüntelenül provokáló, sok esetben láthatóan és hallhatóan részeg tüntetőket. Ma is sikerült elkerülni a keményebb fellépést, a könnygáznál erősebb fegyverre végül nem volt szükség. A tüntetők pedig apróbb csoportokra szakadva oszlottak fel, és a „nem megyünk haza” skandálásuk dacára lassan hazamennek.