Pesti Srácok

Gyönyörű autókkal debütált az Alpine és az Aston Martin a Forma–1-ben

Gyönyörű autókkal debütált az Alpine és az Aston Martin a Forma–1-ben

Március hónap végén rajtol az új Forma–1-es szezon, ennek köszönhetően hatalmas érdeklődés kísérte a két új csapat autóbemutatóját a versenysorozat előtt. Az elmúlt napokban az Alpine F1 Team és az Aston Martin járgányait láthattuk pompás bemutató keretein belül. Be kell vallani, Alonso és Sebastian Vettel új autói gyönyörűek lettek.

Annak ellenére, hogy minden sportágban megjelentek a nehézségek a koronavírus kapcsán, a Formula–1 a csonka szezont követően úgy tűnik, nemhogy visszatér a régi kerékvágásba, de még fejlődni is tud. Új pályák jelentek meg a versenynaptárban, ami egyértelműen új befektetőket is hozhat magával, valamint még több nézőt. Azonban nemcsak a szervezés és rendezés terén tapasztalhatunk újdonságokat, hanem a versenyzők mellett a csapatok háza táján is.

Alonso és Ocon is ebben a gyönyörű, francia nemzeti színekkel díszitett autóban fogja róni a köröket az idei szezonban. Fotó: AlpineF1Team Official Facebook

Elsőként a Renault gyári csapatot kell górcső alá venni, akiknek már több remek korszakuk is volt a Forma–1 történelmében. Utolsó visszatérésük 2016-ban volt, amikor is megjelent a sárga-fekete autó, amiben először a sárga szín volt a hangsúlyos, aztán a fekete is. Kevin Magnussennel kezdődött ez a korszak és a nem túl acélos brit Jolyon Palmer vezette a második autót. Az elmúlt öt évben azonban nem sikerült a kitűzött célokat elérni, illetve üzleti modellváltás miatt sem, ezért az idei szezonban már Alpine F1 Team néven láthatjuk majd a csapatot a pályán. Az Alpine a Renault luxus márkája, tehát a francia cég nem száll ki a Forma–1-ből, pusztán átalakul. Nyilván ez a pilóták összetételét is jelenti, valamint a kocsi is más festést kapott. A 2021-es szezonban a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a francia Esteban Ocon lesznek az Alpine autók vezetői, tartalékként pedig az orosz Danyiil Kvjat lett megnevezve. Az autót az elmúlt napon mutatták, be és be kell látni, még laikus szemmel is gyönyörű.

PestiSracok facebook image
Vettel az Aston Martinnal egy új esélyt kapott. Fotó: Aston Marton Official Facebook

A másik csapat, akire nagyon odafigyelt a Forma–1 iránt érdeklődők népes tábora, az Aston Martin. Ehhez a csapathoz igazolt a németek négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel, és ittmaradt a csapat tulajdonosának fia, Lance Stroll. A Force Indiát, amiből Racing Point lett, mostantól Aston Martin Cognizant néven láthatjuk majd, és bár a BWT magnéziumos víz a szponzoruk maradt, az autó színe zöld lett és még csak nyomokban sem tartalmazza a tavalyi rózsaszín festést. Az idei szezon Bahreinben kezdődik, méghozzá március 28-án.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.