Pesti Srácok

Győri Enikő: öt elvesztegetett évet hagy hátra Brüsszel

Győri Enikő: öt elvesztegetett évet hagy hátra Brüsszel

Öt elvesztegetett év áll mögöttünk, az Európai Unió a válságkezelésben elbukott, gyenge és megosztott, júniusban változás kell Brüsszelben – jelentette ki Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban, kedden.

Az EP plenáris ülésének szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva Győri Enikő kijelentette: Ursula von der Leyen "alternatív valóságban él", ugyanis az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az Európai Unió jobb állapotban van, mint öt évvel ezelőtt.

– hívta fel a figyelmet. A fideszes politikus hangsúlyozta: Európa szomszédságában háború van, elszálltak az energiaárak és az infláció, az elhibázott szankcióknak egész Európa issza a levét most már két éve.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– hívta fel a figyelmet Győri Enikő. Megjegyezte: a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap pénzeinek még csak a 36 százalékát fizették ki a tagállamoknak, és azzal, hogy Magyarországnak még egyáltalán nem folyósítottak a forrásokból, az EU egyenlőtlen versenyfeltételeket teremtett, ártva ezzel az európai versenyképességnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.