
A Józsefvárosi Önkormányzat újabb, a kerületiek mindennapjait, pénztárcáját megsegítő kedvezményt vett el. Pikó Andrásék szép csendben megszüntették az ingyenes közterületi wi-fi pontokat a kerületben, pedig választási programjában Pikó azt ígérte, fejleszteni fogják a hálózatot – hívta fel rá a figyelmet a hirnyolc.hu.
Józsefvárosban 2017 nyarán döntött úgy az akkor még Fidesz–KDNP-többségű képviselő-testület, hogy kerületi köztereken, a lakosság szabad internet-hozzáférésének biztosítása érdekében ingyenes wi-fi pontokat építenek ki. A lakosokkal közösen választották ki, hogy mely tereken, pontokon legyenek ezek a lehetőségek. A napokban azonban a Józsefvárosi Önkormányzat honlapja egy rövid hírben számolt be arról, hogy a „költségvetési megszorítások” miatt megszüntették a közterületi wi-fi-szolgáltatást. A portál információja szerint a szolgáltatás évente mindössze 9,2 millió forint volt, míg a kerület 2021-es költségvetése 28 milliárd forint, amely 4 milliárd forinttal több, mint az elmúlt években. A szolgáltatás már február 26-án megszűnt, de erről csak március 11-én tájékoztatta az érintetteket az önkormányzat.
Fejlesztjük az ingyenes kültéri wi-fi-hálózatot a kerületben, elsősorban a forgalmasabb csomópontokra koncentrálva
– idézte a hirnyolc.hu Pikó András hamis választási ígéreteit, majd rövid összegzést közöltek a balliberális politikus városromboló tevékenységéről.
Pikó András alig másfél éves ténykedése alatt bezáratta a Józsefvárosi Galériát, a Zászlómúzeumot, a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központot, a Józsefvárosi Cigányzenekar számát pedig drasztikusan csökkentette. A helyi adókat növelni akarta, április 1-től pedig változik az eddig ingyenes lakossági parkolási rendszer. Kampányában azt ígérte, kétszer annyi pénzt fognak fordítani a köztisztaságra, több kukát helyeznek ki a kerületben, ennek ellenére Józsefvárosban az FKF kukáinak felét leszerelték. Szinte teljesen megszűnt a társasházi felújítási pályázati rendszer, de az évi 5000 négyzetméter új zöldfelület is csak ígéret maradt.
Forrás: hirnyolc.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Zia
2021-03-19 at 07:57
Most minden pénzt begyűjtenek, hogy a választásokra halmokban álljon. Mindent sőt bármit is megtesznek, hogy nyerhessenek, aztán az egész országot és benne lakosságát az utolsó fillérig kirabolhassák. Ami még megmarad azt átadják az uniónak. Ez a kommunista-liberális csürhe Magyarország felszámolóbiztosai!
khm
2021-03-18 at 13:36
Tíz a mínusz 12-n a mértékegysége.
Ez a tudása,értelme is a nevezett egyénnek. Meg is mutatta a helyieknek.
Torockó
2021-03-18 at 09:20
Szégyelljék magukat a budapestiek, hogy hagyták magukat félrevezetni, elhülyíteni. A vidékiek sokkal értelmesebbek, világosabb fejűek és jobb magyarok – mondom ezt fővárosiként (természetesen nem akartam általánosítani).
Tuti
2021-03-18 at 09:14
a forgalombol kivont autom utan be kellett fizetnem az utadot, majd utana kuldtek egy levelet,h nem kell (persze penzt vissza mar nem utalnak)
eszem megall
márko
2021-03-18 at 08:58
ÉS Pikó András
. mindent törvényesen csinál
. SEMMI SEM átlátható
. soha felelni nem fog
. leváltani NEM LEHET
/
ILYET szeret az a réteg mely megszavazta
Locksmith
2021-03-18 at 08:51
Egyébként meg csak lekoppintotta elquró főnöke 2006-os választási módszerét: Mindent megígért, s miután nyert mindennek az ellenkezőjét tette.(ÁFA csökkentéssel kampányolt, és miután beszopták neki és nyert ÁFA-t emelt). Egy ügyes csaló egyszer mindenkit át tud vágni(de csak egyszer, kivétel balosokat, őket akár többször is(csótányferi most készül a harmadikra, mert ő már vérprofi). Az okos a más kárán is tanul, a buta a sajátjáén sem! Meg vannak a balosok, akik újra és újra elkövetik ugyanazt a hibát, és minden alkalommal azt hiszik, hogy most más lesz a végeredmény! Ők tartják életben a libsi öszödi böszmét, aki balosnak hazudja magát pedig vérbeli globalista élősködő, és addig nem lesz igazi baloldal Magyarországon(pedig nagyon kellene) míg ezt a rohadékot ki nem tudják vetni maguk közül. 2022 már elveszett a balnak(Ha Orbán győz, ha a moslék – mindegy), jobb lenne, ha 2026-ra gyúrnának!(talán egy szanyi kapitány féle ősbolsi, vagy az eredeti Thürmer féle variáció eredményt tudna hozni). No de ez már legyen az ő gondjuk. UFF
bl
2021-03-18 at 08:42
A balódal mindig is csak a hazudozásban volt jó. Megígérték a kommunizmust és az 1936-os életszínvonalat se sikerült elérniük csak valamikor a 70-es évek közepén. 30 év alatt sikerült eljutniuk oda 1945 után ahol 10 évvel korábban voltak. Mer a fasiszták mindent tönkretettek, meg a szabotázs. Hehehe. Irgalmatlan barmok koalíciója.
Locksmith
2021-03-18 at 08:23
A 9,2 Millióból telik agy újabb tanácsadóra! DE CSAK FÉLÁLLÁSBAN! Valamit még meg kell szorítani, hogy rendes pénzt kaphasson az a derék forradalmár! UFF
Patriota
2021-03-18 at 08:14
Miért undorodom ettől a mozdonyarcú PIKO-tól?
Nincs elég hely leírni…..