Pesti Srácok

Győzelemmel zárta egyhónapos menetelését a Ferencváros!

Győzelemmel zárta egyhónapos menetelését a Ferencváros!

Kőkemény 24 napon van túl a Ferencváros labdarúgó csapata, amelynek a Bajnokok Ligája mellett a hazai bajnokságban is helyt kellett állnia. A Mezőkövesd elleni sikerrel méltó módon zárta ezt a sorozatot az üllői úti csapat, hiszen 3–0-ra sikerült legyőzniük Kuttor Attila csapatát, a Mezőkövesdet.

Október 16-ától egy kőkemény időszak következett a Fradi labdarúgói életében, pályafutásában, amire nyilván sokat vártak, ahogy a szakma és a szurkolók is. Hát, nem volt hétköznapi időszak. Ahogy véget ért a BL-selejtezőkör a hazai, 0–0-ás döntetlennel a Molde ellen, október közepétől, egészen pontosan a Kisvárda elleni találkozótól számítva, 24 nap alatt hét mérkőzésen lépett pályára Rebrov mester gárdája. Ebben a hét meccsből kettőt napjaink legnagyobb klubjai ellen kellett lejátszani.

Ettől függetlenül nem volt álmos és fáradt a Fradi a Mezőkövesd elleni mérkőzésen. Az első félidőben már eldőlt a meccs, hiszen Tokmac és Boli találataival gyorsan előnyhöz jutott a Ferencváros, ami később tovább nőtt egy Uzuni-góllal is. Ráadásul a találkozón emberhátrányba is került a Mezőkövesd, és egy tizenegyest is ítéltek ellenük, amit a kapusuk, Szappanos bravúrral hárítani tudott. Itt meg kell jegyezni, hogy a kövesdi hálóőr az egész találkozón remek teljesítményt nyújtott, a három kapott gól ellenére is.

A Fradi játékában ismétlődően veszélyes helyzeteket teremtett az, hogy a hazai csapat rengetegszer játszott hátrafelé, Dibusz irányába. Ebből megint lett is gond, amikor Sigér nem ért el egy labdát. Igaz ebből a dermesztő szituációból alakult ki aztán az első Fradi-gólt megelőző szituáció, de mindig ilyen szerencséje nem lehet a zöld-fehéreknek. A további BL-mérkőzéseken bizonyosan nem is lesz.

PestiSracok facebook image

Legközelebb a Fradit hazai bajnokin november 21-én láthatjuk majd a Honvéd ellen, de előtte Bicskén játszik majd Magyar-Kupa mérkőzést a hazai bajnokság éllovasa.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.