Győztünk! Ez a magyar nemzet és a lélek diadala volt
Lélekemelő napok állnak a magyarság mögött: a szeretet és az összefogás erejével sikerült összegyűjteni több mint egymillió aláírást a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez, amelyet a nemzeti régiók megmentéséért indítottak. Úgy, hogy néhány napja még több mint félmillió aláírás hiányzott! Akkor úgy tűnt, vesztettünk, s rajtunk röhögnek majd a román soviniszták – vállvetve legjobb barátjukkal, Gyurcsány Ferenccel. Nem így lett, ami egy kisebbfajta csoda. Nemzeti csoda.
Nem az internetes egymillió és a papíron szerzett több mint kétszázezer aláírás a nagy eredmény. Miután a nagyvilágban van vagy tizenötmillió magyar, ennyit egy esztendő alatt igazán össze lehetett kalapozni. A lényeg az a rég látott nemzeti összefogás, hit, szeretet, amely – nagyszerű ezt leírni – politikai hovatartozástól függetlenül kiáradt sok-sok magyar honfitársunkból.
- Együtt buzdított aláírásra Varga Judit és Karácsony Gergely, Fekete-Győr András és Gulyás Gergely, Kozma Imre és Heisler András, Kocsis Máté és Szél Bernadett, Pataki Attila és Vujity Tvrtko, Nagy Feró és Bródy János, Eszenyi Enikő és Reviczky Gábor, Vidnyánszky Attila és Pintér Béla. És sokan mások.
- Patetikusan hangzik, de így történt: együtt dobbant a magyarok szíve. Rég tapasztalt, lélekemelő érzés volt látni, hogy a pártpolitikai lövészárkokon kívül is van élet. Sőt, ott van élet igazán!
A siker egyik – ha nem a – legfontosabb eleme a jó kampánycsapat volt. Pesty László dokumentumfilmes egy rendkívül egyedi figurája a magyar közéletnek, szerethető és hiteles arc, aki lövészárkokon átívelően mindenkivel szót ért – mert mindenkivel szót akar érteni. Amikor bírál, abban is érződik a méltányosság, a türelem. Tökéletes választás volt a kampánycsapat vezetésére. Hatalmas köszönet illeti őt és mindazokat, akik segítették ezt a nemzeti ügyet!
Ha összefogunk, mindig győzünk
A történelem az élet tanítómestere. Amikor széthúzunk, mindig ránk szakad a baj: Mohács, Trianon. Ám amikor összefog a nemzet, még ha elbukunk is, győzedelmesen bukunk el: negyvennyolc, ötvenhat. Együtt csoda dolgokra vagyunk képesek. Ha torzsalkodunk, akkor viszont menthetetlenül elbukunk.
Megközelíthetjük a kérdést úgy is: az anyag vagy a lélek irányít minket? Amikor az anyag, akkor képesek vagyunk nemmel szavazni magyar testvéreink egyszerűsített honosítására, mint 2004. december 5-én. Persze, kellett hozzá egy sátáni bűverejű figura, aki képes volt fölpiszkálni a bennünk szunnyadó buta irigységet, rosszindulatot, elhitetve velünk, hogy majd idejönnek a határon túlról, és elveszik pénzünket... (Amióta 2010-ben a parlament megszavazta az egyszerűsített honosítást, azóta is jönnek, és elveszik a pénzünket a külhoni magyarok, ugye, Gyurcsány?)
- Most viszont a lélek diadalmaskodott, az vezette a kezünket. A nemzeti összetartozás, a szeretet, a hit, a jóakarat. Sokféle származású, sokféle hitű, sokféle gondolkodású magyar ember csodás összekapaszkodása. Segítő kezet nyújtottunk azoknak a bajban lévő, nap mint nap elnyomatást szenvedő magyar testvéreinknek, akik önhibájukon kívül, a Nyugat történelmi bűne miatt kerültek idegen, ellenséges uralom alá.
Bár akadnak, akik még a külhoni magyaroknak küldött szájmaszkok mögött is sandaságot látnak. Akadnak, akik bűnös nacionalizmust sejdítenek a nemzeti régiók által önállóan lehívható uniós forrásokban. Ám láthatóan egyre kevesen vannak, s a levegő is fogy körülöttük – ezért kiabálnak. A rég látott összefogás talán odavezet, hogy ezek a gonosz szirénhangok egyszer végre eltűnnek. Tán naiv képzelgés, de az igazi az lenne, ha bocsánatot kérnének, s megfognák a kezünket. Ahogyan tette azt Mesterházy Attila 2013-ban, amikor bocsánatot kért 2004. december 5-e miatt. A háttérben fanfárok szólnának, a horizont szivárvány helyett nemzeti színekben pompázna, az oroszlánok pedig kézen fogva sétálnának a nyulakkal...
Talán nem vagyok egyedül a kívánságommal: Kárpát-medencei megmaradásunk ügye, anyanyelvünk és kultúránk megőrzése, a külső támadások elleni védekezés soha többé ne váljon pártmarakodások áldozatává! Minden máson lehet vitatkozni a parlamentben, öklöt rázni újságok hasábjain, de nemzeti sorskérdéseinken nem! Talán az elmúlt évszázadok történelmi kataklizmái miatt, talán másért, de mi, magyarok hajlamosak vagyunk a borúlátásra, a lemondásra, a széthúzásra. A mostani aláírásgyűjtés sikere viszont azt bizonyítja: semmi sincs kőbe vésve. Hitünket visszanyerhetjük, erőnket visszaszerezhetjük. De csakis közösen, együtt.
