Sokszor olvashattuk már, hogy valójában Gyurcsány Ferenc a főnök a baloldalon, de egy a Telexen megjelent, a történelmi kudarcot eredményező ellenzéki kampány történetét feldolgozó cikk tanúsága szerint a helyzet az előzetes várakozásokhoz képest is megdöbbentő.
A Telex vállalkozott arra, hogy az utóbbi több mint fél év ellenzéki közös történetét feldolgozza és a nyilvánosság elé tárja. A cikkből szürreális jelenetek, mint pisilés okán megszakított szakértői értekezletek, Zelenszkij ukrán elnökkel megkísérelt sikertelen kapcsolatfelvétel vagy éppen a hitvesi ágyban történő programátdolgozás szerepelnek. A portál cikke szerint a baloldalon a választási kampány még annál is abszurdabb volt, mint amilyennek sejtette a nemzeti oldal. Az egész történet csattanója azonban a legfontosabb: április 4-én ugyanis, a katasztrofális vereség másnapján a pártelnökök és a miniszterelnök-jelölt addig megmaradt egyetlen közös felülete, egy „Elnökök” elnevezésű Signal-csoport is felbomlott. Pontosabban Márki-Zay kapott egy olyan értesítést, hogy “Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból.”
Forrás: telex.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Ilona
2022-05-17 at 22:33
2022-05-17- 22:26-i hozzászólásom ezen része javítva:
Azonban téved szerintem Gyurcsány, és a baloldali országgyűlési képviselők is, ha azt hiszik elég a parlamenti jelenlét annyiban, hogy szavaznak így, vagy úgy, és libasorban kivonulnak azonnal a teremből, és így is biztosított a képviselői juttatás munka nélkül. Ettől azért több kell.
Hozzászóló: Ilona a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Ilona
2022-05-17 at 22:26
„Gyurcsány dönti el, ki a főnök a baloldalon”
Sajnos, hogy megteheti, hogy nem egyeztet demokratikus úton senkivel, csak diktatórikusan dönt, mert a baloldali pártok többsége haldoklik, és a mini, névleges, esetleg vagy csak már a múlt pártjainak még meglevő vezetői megélhetési politikusok, akik úgy táncolnak, ahogy Gyurcsány fütyül.
Azonban téved szerintem Gyurcsány, és a baloldali országgyűlési képviselők is, ha azt hiszik elég a parlamenti jelenlét annyiban, hogy szavaznak így vagy úgy, és libasorban kivonulnak kifelé máris a teremből, ésígy is biztosított a képviselői juttatás munka nélkül.
Ezt a baloldali elképzelést az Ogytv. 28.§-a 1-2 pontja együttesen nem engedi.
Az Ogytv. 28. §. (1) pontja, az mely a képviselőktől megköveteli az üléseken való részvételt is nemcsak a Ogytv 28.§(2) pont általi szavazásokat.
Így csak élni kell a törvényben foglaltakkal, és akkor a baloldal nem fog az ülésteremből ki- be vonulgatni, kényük-kedvük szerint, mert ez esetben szankcionálhatók, büntethetők, mandátumukat is elveszthetik.
„ A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak az országgyűlési bizottságnak az ülésein, amelynek tagja. (Ogytv. 28. § (1) bekezdés). „
Ennek a pontnak a teljesítése is kötelező, nemcsak a 2-es pont.
Figyelni kell az Ogytv. 28-as §-ának mind két pontjára. Gyurcsányék most csak arra hajtanak, hogy az Ogytv 28. §.2-es pontjának eleget tegyenek, de szerintem az 1-es pontra is ugyanúgy kell figyelni és ezt is betartani, vagyis dolgozni kell a parlamenti üléseken, elősegíteni annak eredményes működését.
Azonban ha nincsenek jelen a teremben akkor nem teljesül az Ogytv. 28. § (1)es pontja.
Arról szerintem szinte mindenki megfeledkezett, az Ogytv 28.§ egyes bekezdést is teljesíteni kell, nemcsak a kettes bekezdést, hogy juttatást kapjanak a képviselők.
https://ijoten.hu/szocikk/parlamenti-kepviselo
A cikk 5.2. pontja alapján a képviselők kötelezettségei részből idézve egyértelműen kiderül; miszerint az adott havi ülés(ek) legalább 25 százalékánál ott kell lenni a képviselőknek.
A cikk 6-.os pontja szerint, ha a parlament munkájának huzamos idejű akadályoztatása, a parlament munkájában való részvétel elmulasztása felmerül adott képviselő részéről, akkor is lehet gondolkozni a képviselő mandátumának megszüntetéséről, csak akarni kell a parlamentnek.
„6. A mandátum létrejötte és megszűnése
„Ezenkívül olyan tisztség-megszűnési okokat ismer a parlamenti jog, mint a képviselő…huzamos idejű akadályoztatása, a parlament munkájában való részvétel elmulasztása. Ezen okok fennállásáról, így a mandátum megszűnéséről – a magyar szabályozás szerint– a parlament dönt.”
Az meg teljesen egyértelmű, ha kisomfordálnak a teremből a baloldaliak, akkor nem vesznek részt a parlament munkájában, mely viszont kötelességük kell, hogy legyen a (Ogytv. 28. § (1) pontja alapján. Így jogosan jöhet a büntetés.
Hozzászóló: Ilona a közgazdász, Tiszaújvárosból.
FER
2022-05-17 at 22:16
Szociknál nem volt öncélú a hókusz-pókusz
– Gyurcsány lett az extra-bónusz
El ne felejtsétek! Karácsonyra, kifestő könyvet kér magáról.
ERZSI
2022-05-17 at 20:07
Ez egy alkoholista öregedecskedő, lecserélésre megérett vén f@sz, aki ezt követi az nem politikus, ez egy gittegylet aki eltartatja magát az országgal.
AZ ország és az emberiség szégyene az egész bagázs.
ZOZO
2022-05-17 at 14:58
Ennyi ez, mert ennyit ér!
Azon az oldalon nem véletlen vannak ilyen gyenge képességű emberek!
Nem fértek be a fidesz csapatába, vezetőként! Tehát másod harmad osztályú emberek ,így érthető az első osztályban elért eredményük! Ehhez még adjuk hozzá a hazaárulásra való hajlandóságukat ,már is túl jó ez az eredmény,amit megérdemeltek volna
aladin
2022-05-17 at 14:00
A ballibsiknál olyan mindegy, hogy ki a fönök igy is úgy is szarban vannak. Gyurcsány tönkretette a baloldalt, egy nivon lett Márkiszarral, ehetik együtt a sötétben trágyával etetett gombát.
Netta
2022-05-17 at 13:24
Ez miért újdonság?!
Amikor gründolta az MSZP-ből a Demokratikus Koalíciót, minden átlag gondolkodó tudta, hogy a baloldalt ők akarják és ők is fogják egybefogni.
Kifilézték az amúgy is agonizáló MSZP-t.
A szétszaladt SZDSZ FOS-szília pártjai nem vitték semmire.
Egyértelmű volt, hogy betereli őket a karámba, és ő dönti el, mikor, ki megy a legelőre, mikor kit nyírnak meg, ő nevezi ki a kolompost, és ő veri ki a karámból a fekete bárányt.
Kerekferke
2022-05-17 at 13:14
Hogy is van a liberálproli mondóka?!
Első a vezető. Második a szerevő. Harmadik a kolompos. Negyedik a bikafos.
??
Orientál
2022-05-17 at 12:55
Gyurcsány lényegében hagyta Márki-Zayt teljesen kibontakozni. Most meg ez a Gyurcsány Feri áll ki és azt mondja hogy a balliberálisokat zöldeket ő mentheti meg ,bezzeg az országunkat elpusztítaná genderei és muszlim migránsai által.
na4
2022-05-17 at 12:48
ElQuro a garancia OV’26-ra 🙂
hivő
2022-05-17 at 12:48
Ugy néz ki Ferink
a stratégiai partnere
a WEF-nek,bármit csinál
a többi baloldali, Ő
kapja a támogatást.
Akárki
2022-05-17 at 12:48
Énés csak én?- azon derülök-de inkább bosszankodok-
amikor a még létező Pestitv.-ben az oda a velükivi-tázásrabehívott,az elleoldaltképviselő két nagy,az
AtilaTibor,nameg a spanja,a nagyjózsi azon kapják-fel a vizet,ha a velüki vitázók oldalán,még igenis- tényézezőként elhangzik a gy.f.neve….
1 Enaki
2022-05-17 at 12:44
Ki dönti el a rangsort? Èdes mindegy.Màr nem oszt ès nem szoroz. Ez màr csak nèvleges,agonizàlnak 2026 ra megfulladnak
Ungarn über alles !
2022-05-17 at 11:24
Etil és Metil is igazán eldönthetné már a rangsort, mert a neuronszál-szám nem mérvadó
Királytigris
2022-05-17 at 11:21
“Gyurcsány dönti el, ki a főnök a baloldalon.”
Ha ez így van, márpedig így van, akkor biztosítva van 2026-ra a következő fideszes 2/3.
Rózsa Zoltán
2022-05-17 at 11:21
Добрев meg azt dönti el, hogy ki a főnök az Apró villában.