Pesti Srácok

Gyurcsány és egykori tanítványa, Jakab Péter együtt vették át a mandátumukat

Gyurcsány és egykori tanítványa, Jakab Péter együtt vették át a mandátumukat

Átvették megbízólevelüket hétfőn azok a képviselők, akik az április 3-i országgyűlési választáson országos pártlistáról mandátumot szereztek, de a múlt heti ünnepélyes átadáson nem vettek részt – adta hírül az MTI. Így vette át a mandátumát Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc, illetve Toroczkai László is.

Az utólagos mandátumkiosztás a kormánypártok képviselői közül két politikust érintett, Nacsa Lőrinc (KDNP) és Halász János (Fidesz) ma vette fel megbízatását. A baloldali listán bejutó politikusok közül 21-en vették fel most a mandátumukat, Jakab Pétert, aki a három másik egykori miniszterelnök-jelölt (Márki-Zay, Dobrev és Karácsony) visszalépésével gyakorlatilag listavezetővé lépett elő, elsőként szólították, rögtön utána pedig Gyurcsány Ferenc következett, aki a közös lista 8. helyén szerepelt, azonban a Jobbik-elnök és közte lévő politikusok – például a bojkottot hirdető Fekete-Győr András – már a múlt heti ünnepélyes átadón átvették megbízatásukat. A DK listán bejutott politikusai mindannyian a mai alkalmon vettek részt, így mandátumhoz jutott, a még soha, semmilyen választáson nem nyerő Gy. Németh Erzsébet, és a négy évvel korábbi országgyűlési választásokat még televíziós műsorvezetőként kommentáló Kálmán Olga is. Mellettük a mai eseményen kapott megbízólevelet Vadai Ágnes korábbi államtitkár; Sebián-Petrovszki László pártigazgató; Varga Zoltán korábbi frakciószóvivő; Gréczi Zsolt, aki az előző parlamenti ciklusban szexbotránya miatt kényszerült lemondani; valamint Dávid Ferenc, Kordás László, Komáromi Zoltán és Hegedüs Andrea is.

A Demokratikus Koalícióhoz hasonlóan a jobbikos politikusok is a mai eseményen pótolták a mandátumfelvételt, így felvette mandátumát Zsiga-Kárpát Dániel, Lukács László György, Brenner Koloman, Sas Zoltán, Varga Ferenc, Bencze János, Balassa Péter és Szabó Hajnalka is. Karácsony Gergely mandátumának örököse, Szabó Rebeka zuglói alpolgármester is ma vette át a nevére szóló dokumentumot. A huszonnegyedik politikus, aki ma vette át mandátumát, a Mi Hazánk listavezetője, Toroczkai László volt, így biztossá vált, hogy csatlakozik a következő Országgyűléshez mint parlamenti képviselő. Az országos listáról kiadható mandátumok meghatározásánál az országos listákra leadott voksokat és az egyéni választókerületekben nem hasznosuló, úgynevezett töredékszavazatokat vette figyelembe a Nemzeti Választási Bizottság. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Alkotmány utcai székházában tartott rendezvényen Téglási András, az NVB elnöke kiemelte: április 3-án az újkori magyar demokrácia történetében kilencedik alkalommal zajlott le az országgyűlési képviselők választása, a Nemzeti Választási Bizottság a törvényi határidőn belül, április 14-én megállapította a választás listás eredményét, ami április 16-án jogerőre emelkedett. Az NVB elnöke gratulált a képviselőknek és munkájukhoz sok sikert kívánt. Nagy Attila, az NVI elnöke ugyancsak jó munkát kívánt a megválasztott képviselőknek.

Forrás: MTI; Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.