Pesti Srácok

Gyurcsány készül, mi pedig úgy voltunk vele, hogy mindegy, hová, csak jó messzire. Tévedtünk...

Gyurcsány készül, mi pedig úgy voltunk vele, hogy mindegy, hová, csak jó messzire. Tévedtünk...

Habár a héten megoldókulcsot küldött Gyurcsány Ferenc a titokzatos „készülünk” feladványához, mégis élnénk a gyanúperrel, hogy valójában csak az időt húzta és sokáig fogalma sem volt arról, hogy mit lehet kihozni ebből a véletlenül kibuggyant aranyköpésből. Sanszos, hogy Ferenc pillanatnyi szeszélye, vagy egy „átdolgozott” éjszaka reggel érezhető kínzó fájdalma szülte meg a baloldal nyári slágerszerzeményét. Ám végre, ugyan utólag, de mégis megtudhattuk, hogy mire gondolhatott a költő. Nagy csalódás volt. Mégsem elfele, hanem felfele készül Gyurcsány Ferenc.

Hiába bíztunk abban, hogy csomagol és utazni készül Gyurcsány Ferenc, most kiderült, hogy ismét ágaskodik az ambíciója. A baloldal vezetéséről és a kormányváltás vágyvezérelt gondolatáról van szó. Kár érte… talán az ellenzéki szavazók bánják leginkább!

Egy előre be (nem) jelentett propaganda krónikája

Gyurcsány még a sajátjait is meglepte, mikor először kiírta a közösségi oldalára, hogy „készülünk”. Hogy mégis mire, azt előre nem jelentette be. Emlékezetes, ahogy Vadai Ágnesnek minden politikai rutinjára szüksége volt ahhoz, hogy kibújjon az ATV műsorvezetőjének kínos kérdése alól, miszerint „pontosan mire is készül Gyurcsány Ferenc?”, ám zavartsága leleplezte. Egy hónappal ezelőtt Vadai Ágnesnek valójában halvány lilagőze sem volt arról, hogy mire készül Gyurcsány Ferenc.

PestiSracok facebook image

-9:37-től készülünk!

Ahogy a többismeretlenes feladvány megoldásának hiányában a teljes párt hallgatott. Egyedül Gréczy Zsolt ismételgette szolgai módon anélkül, hogy tudta volna, mi jár a főnök fejében.

A kérdés tehát sokáig inkább az volt, hogy vajon Gyurcsány tudatosan írta-e ki, vagy sem, hogy készülődik?

Mindenesetre minden előzmény nélküli volt ez az aranyköpés s mára mindegy is, hogy mi történt azon a bizonyos reggelen, ma megtudtuk, hogy a kormányváltásról van szó.

Hogy a készülünk-kampány – függetlenül a tudatosságtól – végül egy előre bejelentett politikai gyilkosság krónikájává válik-e a többi ellenzéki párttal szemben, avagy egy előre be nem jelentett öngyilkosság a baloldal számára, azt ma még nehéz megjósolni, de nagy esély van rá, hogy az egyik nem zárja ki a másikat.

Bármire is gondolt a költő, ha Gyurcsány leuralja az egész baloldalt, akkor az ellenzék halálra van ítélve.

Nem az mondták Feri!

Miközben részben választ adott Gyurcsány arra, hogy mire készülődik, elmesélte, hogy szerinte mi történt tizenhat évvel ezelőtt:

No, persze! A történelemhamisítás halálos bűn. 2006 egyáltalán nem a szövetségkötésről szólt, hanem a példátlan állami erőszakról, a rendőrterrorról. A jogállamiság és rendszerváltoztatás utáni demokrácia legsötétebb pillanata volt.

Gyurcsány Ferenc szerint 2006-ban megpróbáltak szövetséget kötni az emberekkel.

Becsületes, igaz szövetséget” nem szokás viperával, gumilövedékkel és paprikasprayvel kötni

Erről csak Horn Gábor örökbecsű klasszikus elszólása jut eszünkbe, miszerint:

Gyurcsány készülődése ráijesztett az ellenzékre

Az, hogy Ferenc készülődik, a kormányt kevésbé érinti. Nincs kormányváltóhangulat és a DK sem nagyon erősödik, helyette inkább az ellenzékváltás igénye hallatszik. A „készülődünk” így inkább kincstári optimizmus és világos üzenet a baloldalnak. A DK a legstabilabb ellenzéki párt, Gyurcsány szerepe megkérdőjelezhetetlen (miközben a többi baloldali pártot személyi és szervezeti válság sújtja), de nem is csinál belőle titkot: ismét integrálni akarja az ellenzéket.

Így a „készülünk” aranyköpéssel Gyurcsány inkább ijesztett rá a saját szövetségeseire, a baloldalra, mintsem a kormányra. Gondoljunk csak bele, hogy mit élhetett át Márki-Zay Péter vagy Kunhalmi Ágnes, Gelencsér Ferencről nem is beszélve, mikor megtudta, hogy Gyurcsány kormányozni készülődik!

A Jakab előtti Jobbik, majd a Momentum, aztán Karácsony Gergely és maga Márki-Zay Péter is megfogalmazta már az ellenzéki oldal gyurcsánytalanítási igényét – ám ez idáig minden erőfeszítés hasztalan maradt.

Gyurcsány volt, van és lesz, minden változik, de a Ferenc nem.

Borzalmasan hangzik, de még mindig Gyurcsány a „legsikeresebb” ellenzéki politikus. Most pedig egyfolytában készülődik…

És ha már propaganda!

Gábor Zsazsa mondta egyszer, hogy „mindegy mit, csak beszéljenek rólam.” Ez ma az úgynevezett gerillamarketing alapvetése. Gyurcsányt ezt követte.

A „készülünk” ugyanis alkalmas volt arra, hogy a közéleti diskurzus akkor is a Demokratikus Koalícióról szóljon, ha éppen nekik sincs sütnivalójuk.

Habár a DK a legnagyobb és legstabilabb baloldali párt, Gyurcsány szerepe pedig megkérdőjelezhetetlen, nekik sincs több mondanivalójuk, mint a többieknek, így maradt a „készülünk”.

Kár, hogy nem csomagolni és utazni…

De az is lehet, hogy a „készülünk” csupán egy egész estét „átdolgozó” ember reggeli „kábulatában” született meg, és a nagyobb karriert futott be, mint azt megérdemelné.

Ki tudja? Az Unicum és a kávé együtt csodákra képes!

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.