Pesti Srácok

Ki nyal? Gyurcsány köpi a képviselői fizetésemelést megszavazó szocikat, Tóth Bertalannak a pénz kell

Ki nyal? Gyurcsány köpi a képviselői fizetésemelést megszavazó szocikat, Tóth Bertalannak a pénz kell

Elnökségi ülésen veszi napirendre az MSZP azoknak a képviselőknek az ügyét, akik a frakciófegyelmet felrúgva nemmel szavaztak a képviselői fizetésemelést biztosító javaslatra – derül ki Tóth Bertalan a szocialista pártelnök elvtársaihoz írt leveléből. Mint a levél fogalmaz, „olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselő nem ért egyet, de a fizetésemelést »muszáj« hazavinnie” – írja a Magyar Idők. Úgy tűnik azonban, a szocialisták között is élesen széthúzott ezúttal a mezőny, Gyurcsány Ferenc éles szavakkal bírálta a javaslatot aláírókat.

Hosszasan magyarázkodik a tagsághoz írt levelében az MSZP elnöke, amiért a szocialisták is megszavazták az ország­gyűlési képviselői juttatások emelésével kapcsolatos kormánypárti előterjesztést. A Magyar Idők birtokába jutott dokumentumban Tóth Bertalan azt hangoztatja: a Fidesz „csapdát” állított azzal, hogy összekötötte a képviselői fizetések emelésének ügyét a képviselőcsoportok költségvetési támogatásával. Ezért ha nem szavazzák meg a javaslatot, a MSZP-frakció működési költségvetési kerete évi 55, a vidéki irodákra fordítható havi összeg pedig 53 százalékkal csökkent volna, ami Tóth állítása szerint vidéki jelenlétük teljes megszűnéséhez vezetett volna.

– írta a pártelnök, elismerve, hogy kifejezetten jól jártak ahhoz képest, hogy „csapdába” csalták őket. „Az így szavazásra bocsátott indítvány alapján az országgyűlési képviselőcsoport nem kevesebb, hanem összességében 84 százalékkal több pénzből tud gazdálkodni, ami a társadalomszervezői és az irodahálózat működtetésével lényegesen nagyobb teret ad a politikai építkezéshez” – fogalmazott.

Tóth Bertalan beszámolt arról is, hogy a szavazás előtt az MSZP-frakció valamennyi tagjával egyeztetett, és „mindenki egyetértett velem abban, hogy a párt túléléséhez szükséges nehéz döntést meg kell hozni”.

Gyurcsány: "A fagylalttal vigyázzatok. Azt nyalni kell..."

Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a szavazásról, illetve annak kimeneteléről. Bejegyzésében éles kritikával illette azokat a szocialista politikusokat, akik mégis megszavazták a javaslatot:
Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: Lokál.hu
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.