Pesti Srácok

Gyurcsány túl macsó a Pride főszervezőjének

Gyurcsány túl macsó a Pride főszervezőjének

Nem várt helyről kapott bírálatot Gyurcsány Ferenc. A Nőkért Egyesület és a Mérő Vera jogvédő által alapított Nem tehetsz róla, tehetsz ellene mozgalom Facebook-oldalán is megosztott bejegyzés szerint a Budapest Pride elnöke, Radványi Viktória bírálta a DK elnökét, miután az szorító öleléssel, szinte hozzátapadva köszöntötte új képviselőtársát, Ráczné Földi Juditot a parlamentben.

Radványi Viktória úgy fogalmazott:

Az LMBTQ-aktivista szerint, ha egy fiatal fiú nézi ezt a videót, azt látja, hogy egy pártelnök odatrappol a pártja képviselőnőjéhez, furcsán, mintha hátrafogná a kezét, és megpuszilja és/vagy suttog a fülébe valamit. Majd egy másik pártelnök – Ungár Péter – is odatrappol hozzá, és nyom még két cuppanósat az arcára. Mindezt mindketten a legnagyobb természetességgel.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést a Budapest Pride elnöke. Jelezte: vannak olyan érintkezési formák (például a kézfogás), amelyek használatosak az ilyen formális gratulációkra.

Gyurcsány Ferenc sajátos viselkedése egyébként sokakat felháborított, az ominózus jelenet, illetve az abból születő képek pedig hamar bejárták az internetet. Hal Melinda klinikai szakpszichológus arról beszélt, hogy a volt miniszterelnök megalázó, szexista helyzetbe kényszerítette bele képviselőtársát.

– mutatott rá. A baloldali politikusok közül a momentumos Orosz Anna szintén elítélte a látottakat, mondván, a bántalmazott nőket veszi semmibe az, aki így viselkedik, ilyen példát mutat. A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott feminista Patent Egyesület sajtósa ugyanakkor nem talált kivetnivalót a történtekben.

A DK elnöke az ölelésre később azzal a magyarázattal állt elő: Ráczné Földi Judittal előre megbeszélték, hogy tüntetőleg, hosszan megölelik egymást, amivel azt szeretnék üzenni, hogy „mindenki menjen a csudába”.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?