Lezajlott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek „vitája”. Sok minden nem változott… Aki eddig rühellte őket, az ezután még jobban fogja. Aki eddig tapsolt nekik, az ezután is fog. Semmilyen valódi, érdemi vita nem volt köztük. Mégis, sok szempontból tisztább, egyértelműbb lett a helyzet.
Egészen pontosan tudjuk, mit akarnak mindannyian, egyformán: hatalmat. És azt mindenáron. Sem az emberek, sem az elvek, sem az eszközök nem számítanak. Bárminemű hasonlóság akár az 1919-es, akár az 1948-as kommunistákkal, vagy épp a nácikkal… a legkevésbé sem a véletlen műve. Jámbor András, Karácsony Gergely főpolgármesteri tanácsadója (az egyik a több, mint ötvenből), a mérce.hu korábbi főszerkesztője, deklarált és meggyőződéses marxista így látta a vitát: „…értékek és programpontok ütköztek”. Bandimodo, mi az érték és mi a programpont? Hogy börtönbe mindenkivel, akinek bármi köze volt a Fideszhez? És miben „ütköztek”? Hogy ki bírja hangosabban kiabálni ugyanezt?
Vasárnap este óta már nagyon sokan, nagyon sok helyen megállapították, hogy a jelölt-jelölteknek semmilyen programjuk, víziójuk, érdemi mondanivalójuk nem volt arról, hogyan képzelik az ország jövőjét, a gazdaság működtetését. És mivel nem voltak elképzelések, így semmilyen vita sem volt. Egy nagy közös mantra felmondásáról szólt az egész, amiben meghatározott időnként átadták egymásnak a stafétabotot. Teljes egyetértésben – na jó, kicsit egymásra licitálva – ismételgették, hogy börtönre és vagyonelkobzásra kell ítélni a fideszeseket. De nem ám csak a politikusokat; elmondták, hogy mindenkit, akinek bármi köze volt a Fideszhez. Ha tehát valakinek van egy étterme, ahol helyi fideszes vezetők szoktak vacsorázni, ad abszurdum, rendezvényeket tartani; ha az irodaszereket forgalmazó családi vállalkozás rendszeresen szállít be valamelyik minisztériumnak, vagy állami háttérintézménynek, akkor nem csak a cégtulajdonosok, de az alkalmazottak is retorziókra számítsanak.
Még csak az sem kell, hogy valaki Fidesz-szavazó legyen. (Bár ez már maga az ősbűn.) Elég, ha csak van valamije. Háza, nyaralója, autója… azt nyilvánvalóan a rendszer haszonélvezőjeként szerezte, kizsákmányolva másokat. A nincsteleneket, akiket fel lehet hergelni azok ellen, akiknek egy kicsivel is több van. Ha neked is van valamid, bármid, máris ellenség vagy. Tőled is el kell venni… Persze, semmi újdonság nincs ebben, a bolsevikok mindig is így működtek. Ahogy a nácik is; nem véletlen, hogy Jakab is ilyen jól szót ért Gyurcsánnyal, Karácsonnyal, Fekete-Győrrel és Márki-Zayjal.
De mégis, van ebben az egészben egy furcsaság. Ezzel a bolsevik, háborús retorikával, ezzel a fenyegetőzéssel, ezzel a lumpenpolitikával nem lehet választást nyerni. Mert bár kétségtelenül vannak nyakló nélkül hergelhető lumpen-rétegek (nem csak Ózdon és a gyárakban, de bőven a Rózsadombon és az egyetemeken is), akik vevők a bebörtönzős-vagyonelkobzós retorikára, de az emberek döntő többségének van valamije, amiért megdolgozott, és amit nem szeretne elveszíteni. Tudja, hogy még ha esetleg nem is közvetlenül érte jönne a fekete autó, nem is söpörnék le konkrétan az ő padlását, de ez a fajta megtorlás (és az ehhez tartozó lincshangulat, majd pedig polgárháborús állapot) az ő ügyfeleit, munkalehetőségeit, jövedelmi viszonyait, élethelyzetét is veszélyeztetné.
A választópolgárok túlnyomó többsége alapvetően a békét, a stabilitást szereti. Ha békén hagyják őt és a családját; ha élheti a saját életét. Nem akar lázadozni. Felforgató, megfélemlítő, tömegeket az egzisztenciájukban veszélyeztető politikai erőkre nem szavaz. És ezt az ellenzéknek is kell tudnia, ennyire azért nem lehetnek hülyék.
De akkor miért csinálják? – teheti fel a jogos kérdést minden józan eszű állampolgár. És én sem igazán tudom rá a választ. Annak idején a kommunisták még elhihették maguknak, hogy valóban a többséget képviselik, akkor még valóban létezett a nincstelen, semmi vesztenivalóval nem rendelkező, mindenre hergelhető proletárok széles rétege. De valószínűleg ez sem lett volna soha elég nekik ahhoz, hogy hatalomra kerüljenek. Ahhoz kellett a mögöttük álló szovjet hadsereg; a katonák szuronyai és a moszkvai vezetők utasításai. Vajon most is azt gondolják, hogy olyan erő áll mögöttük, amely felül tudja írni a népakaratot, a demokráciát? Vajon tudnak valamit? Mitől ennyire magabiztosak? Ennyire bíznak Brüsszelben és Washingtonban? Esetleg a Szilikon-völgyben? Azt gondolják, hogy a tech-cégek, élen a Facebookkal, olyannyira képesek manipulálni az embereket, hogy el tudják dönteni helyettük a választást? Vagy az amerikai baloldal módszereiben bíznak, hogy majd a járvány újabb, sokadik hulláma miatt levélben kell szavazni, és ők így le tudnak adni egy csomó hamis, dupla, stb. szavazatot? Vagy még ennél is merészebben gondolkodnak? És azt képzelik, hogy az EU különböző intézményei, az új washingtoni vezetéssel karöltve, hatalmas nyomást helyeznek ránk, embargót vezetnek be, kivéreztetnek minket anyagilag, stb., vagy akár az ENSZ-katonákat is ideküldik „leverni a diktatúrát”? Egy nemzetközi demokrácia-rendőrség fogja elvégezni a piszkos munkát?
Persze, ezek csak fantazmagóriák, összeesküvés-elméletek. De tényleg, akkor hogyan gondolhatják, hogy ezzel az attitűddel, a teljes programnélküliséggel, a szlogenpolitizálással, és különösen a legsötétebb vészkorszakot idéző fenyegetőzésekkel demokratikus választást nyerhetnek? Létezik, hogy tényleg ennyire hülyék…?
Vezető kép: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS