Wintermantel Zsolt, a Fidesz újpesti választókerületi elnöke videóüzenetben kérte az újpestieket, hogy támogassák az Árpád Kórház épületének megmentésére, és az újpesti fekvőbeteg-ellátás rendezésére irányuló petícióját. Ahogy arról korábban az Origo már beszámolt, a jelenlegi baloldali újpesti városvezetés, bár 2019-ben még az újpesti kórházzal kampányolt, semmilyen érdemi lépést nem tett annak érdekében. Még azt az 1 milliárd forintos keretösszeget is elherdálta, amit kifejezetten a kórház ügyére tettek félre korábban – minderről az Origo írt részletesen.
A napokban kiderült, hogy a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverésre bocsátaná az egykori Árpád Kórház több mint 100 éves épületegyüttesét. Nem egyik napról a másikra jutott idáig a helyzet, az újpesti fekvőbeteg-ellátás hosszú évtizedek óta várja a megújulás lehetőségét, elsősorban a baloldali kormányok és az inkompetens baloldali városvezetés következtében jutott ebbe a nehéz helyzetbe.
Demszky hagyta leromlani, Gyurcsány kivéreztette, Trippon nem mentette meg
A Károlyi Sándor Kórház telephelyei már a rendszerváltás idején sem voltak alkalmasak a kornak megfelelő fekvőbeteg ellátásra. A rendszerváltás követően a fővárosi kórházak a balliberális Fővárosi Önkormányzat kezelésébe kerültek egészen 2011-ig. A Demszky-korszakban szinte semmilyen fejlesztés nem történt az újpesti fekvőbeteg-ellátásban, tovább romlott az ellátás színvonala és az épületek állapota is. Az Origo felidézi, hogy az újpesti egészségügy tönkretételéhez az akkori kormányzat is hozzájárult. A Gyurcsány-kormány idején ugyanis sorra zárták be az egyes kórházi osztályokat, amely már akkor a fekvőbeteg-ellátás létét veszélyeztette Újpesten.
A helyi Fidesz annak érdekében, hogy a kórház megmaradjon, 2007-ben azt javasolta, hogy az évente 300 millió forint veszteséget okozó szakrendelőt (SZTK) az önkormányzat vegye át és működtesse. Ezt az akkor többségben lévő MSZP frakció, Trippon Norbert akkori alpolgármester javaslatára elutasította. Trippon ezt azzal indokolta, hogy az önkormányzat a szakrendelőt nem tudja fenntartani és csődbe megy. Az akkor erről folyó vita az Újpesti Napló korabeli számaiban végigkövethető.
Végül Nagy István (Fidesz) alpolgármester javaslatára – a fővárosban egyedülálló módon – a veszteség csökkentésére havi kétmillió forint támogatást nyújtott a kórháznak. 2011-ben, már Wintermantel Zsolt polgármestersége idején, a Fidesz többségű képviselő-testület átvette a szakrendelőt, ami egy sikertörténet lett. Wintermantelék kívül-belül felújították az épületet, új berendezésekkel fejlesztették annak eszközparkját, megvalósították a gépészet és villamos rendszer cseréjét.
A főváros szocialista-liberális városvezetésének elhibázott egészségpolitikája, halogató és elsorvasztásra irányuló taktikája miatt, valamint az önkormányzati működtetésbe vétel újpesti szocialisták általi meggátolásával, az Árpád kórház megmentésének utolsó lehetősége is elveszett.
Már nem lehetett a veszteséget csökkenteni, így a Károlyi Sándor Kórházban megszűnt az aktív fekvőbeteg-ellátás.
Tripponék mindent megakadályoztak
Az első lehetőség az újpesti aktív fekvőbeteg ellátás visszaállítására akkor adódott, amikor kiderült, hogy a kormány Budapesten egy súlyponti kórház megépítését tervezi. Wintermantel Zsolt polgármester azonnal kezdeményezte, hogy ez az új kórház Újpesten épüljön meg, helyszínt is javasolt erre a célra -írja az Origo. A lap kiemeli: a Fidesz újpesti szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy a polgármester kezdeményezését az újpesti polgárok aláírásukkal erősítsék meg. Ezt az aláírásgyűjtést egyetlen baloldali párt sem támogatta.
2019 tavaszán Wintermantel polgármester az egészségügyi kormányzattal egy újabb lehetőségről kezdett tárgyalni. A kormány a Károlyi Sándor Kórház Nyár utcai telephelyének 300 ággyal történő bővítését tervezve. Ugyanakkor az Árpád Kórház már évek óta üresen állt, épületeinek egy részét bontásra ítélték, ezért Wintermantel Zsolt polgármester azt javasolta, hogy a Károlyi Sándor Kórház bővítése helyett az Árpád Kórház felújításával és új kórházi szárny építésével itt létesüljön egy korszerű ötszáz ágyas kórház. Erről tárgyalásokat kezdeményezett az Emberi Erőforrás Minisztériummal.
Wintermantel Zsolt polgármester ismét aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy javaslata kedvező elbírálását elősegítse. A nyári szünet előtti utolsó képviselő-testületi ülésén Wintermantel Zsolt polgármester javaslatára a képviselőtestület 2019. június 6-án határozatban jelentette be igényét a kórházi ingatlanra, kérve annak ingyenes átadását, a szakrendelő sikeres átvételére, felújítására és működtetésére való hivatkozással.
Eközben Trippon Norbert, aki a kampányig minden egészségügyi kezdeményezést elutasított, a kampányban az utcán ordítozva követelte, hogy Újpestnek kórház kell, Újpestnek kórháza lesz, mert ők majd megcsinálják. A 2019-es önkormányzati választást Újpesten a Gyurcsány-féle baloldali koalíció nyerte, Déri Tibor vette át a polgármesteri posztot, Trippon Norbert alpolgármester lett. Ez pedig azt is jelentette, hogy az Árpád-kórház ügyében a minisztérium és az újpesti önkormányzat közötti tárgyalások a választások után megszakadtak.
Az új baloldali vezetés Dérivel és Tripponnal az élen kísérletet sem tett azok folytatására. 2019. novemberben az újpesti Fidesz frakció javaslatára a képviselő-testület elfogadott egy határozatot 1 milliárd forint elkülönítéséről a kórház ügyének előmozdítására. Azóta semmilyen érdemi lépés nem történt a baloldali városvezetés részéről az újpesti kórház érdekében.
Petíciót kezdeményezett Wintermantel Zsolt az újpesti kórház érdekében
Így jutottunk el a MNV Zrt. által néhány nappal ezelőtt kezdeményezett árverezésig. Amelyre egyébként a városrész baloldali vezetése, sem Déri Tibor, sem Trippon Norbert azóta sem reagált. Csak kampányfogás lehetett, hogy valóban érdekli őket az újpesti egészségügy helyzete -írja az Origo.
Wintermantel Zsolt, Tripponék helyett érdemi lépéseket kíván tenni az újpesti kórház létesítése, és az újpesti fekvőbeteg-ellátás régóta várt rendezése érdekében. Ezért videoüzenetet tett közzé, melyben arra kéri a kormányzatot, hogy függessze föl az árverést, a kórházi ingatlan eladását, amíg nem készül érdemi terv egy új kórház építésére Újpesten. Wintermantel Zsolt ezúttal is az újpesti polgárok támogatását kéri kezdeményezéshez, ismét aláírásgyűjtést hirdetett az újpesti kórház ügyében.
Forrás, fotó: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS