Pesti Srácok

Gyurcsányi manipuláció és embervadászat 2006-ban – Völgyesi Miklós, Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs a ma esti Pesti Riporterben (Élő)

Pénteken van a 15. évfordulója annak, hogy nyilvánosságra került az elhíresült őszödi beszéd, amelyben Gyurcsány Ferenc vállalhatatlan jelzőkkel méltatta hazánkat és a magyar állampolgárokat. Itt vallotta be az akkori miniszterelnök, hogy elk*rta, nem kicsit, nagyon, nem csinált semmit, kormányzás helyett csak hazudozott. A beszéd kikerülése után Gyurcsány Ferenc és akkori sleppje embervadászatot rendezett, erőszakkal fojtotta el az ellene tüntető civileket, többük maradandó sérülést szenvedett a rendőri brutalitás következtében. A 19 órakor kezdődő műsorban élőben jelentkezünk a Kossuth térről, ahol a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, Nemzeti Jogvédő Szolgálat tart megemlékezést. Gaudi-Nagy Tamás élő interjút ad a Pesti TV-nek, amelynek stúdiójában Kisberk Szabolcs és Krakkó Ákos – akik a Hír TV Célpont című műsorának munkatársaként 2006-ban testközelből tapasztalhatták meg, milyen a “gyurcsányi demokrácia” utcai megjelenése, vagyis a - terror és az erőszak –, illetve Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája, a Civil Jogász Bizottság volt társelnöke mesélnek el részleteket az akkori eseményekről. A műsort ezúttal nemcsak a Pesti TV-ben és a Pesti TV Facebook-oldalán, hanem a PestiSrácok.hu-n is élőben követhetik!

A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.