2015 után nem nagyon lehetnek arról illúzióink, hogy az ellenzék és az ellenzéki sajtó hogyan viselkedik egy nemzeti válsághelyzetben. Nagyon hülyének kellett lenni ahhoz, hogy valaki tényleg azt gondolja, hogy 4-500 ezer fiatal, katonaviselt muszlim férfi jót tenne Magyarországnak, meg az ellenzéki szavazók életszínvonalának, de akkor legalább volt valami nagyon halvány és csak a fanatikusok számára járható ideológiai menekülőút. De arra semmi értelmes magyarázat nincs, hogy most miért álltak a koronavírus oldalára.
A kínai és az olaszországi helyzet alakulása világosan megmutatta, hogy a totális karantén bevezetése sem kezeli úgy a helyzetet, mint az a globalizáció előtti időszakban lehetséges lett volna. A szó szoros értelemben világfaluban élünk, emberek ezrei, tízezrei mozognak rutinszerűen naponta akár a világ legtávolabbi pontjai között is. A totális karantén Kína és Ázsia, Észak-Amerika, Európa és Ausztrália teljes leállítását jelentette volna. Ennek a lépésnek az egyéb következményei valószínűleg nagyobb gazdasági károkra és emberi veszteségekre vezettek volna már rövidtávon is, mint a járvány tompítására, kezelésére vonatkozó eddigi és ezutáni intézkedések, és maga a prognosztizálható járvány.
Az ellenzék azonban propagandistáival együtt a folyamat elején eldöntötte, hogy a lehető legtöbb politikai hasznot csikarja ki a járványveszélyből és annak politikai és gazdasági következményeiből. Teljesen függetlenül attól, hogy mi lenne az ország és az emberek érdeke. Teljesen komolyan azt gondolják, hogy a koronavírus járványt felhasználják a kormány gyengítésére, számukra „optimális” esetben a kormány megbuktatására.
Az ellenzéki sajtó pánikkeltő tevékenységének színvonala alig múlja felül az egyébként szintén az ellenzéki pártok környezetében található emberek által működtetett fakenews gyárak által belőtt irányt, vagyis az olyan álhírekét, amelyek szerint az emberek már Budapesten az utcán halnak meg a koronavírustól. Mindent elmond az ellenzék vezető fakenews kanálisának, az Indexnek az egyik megnyilvánulása. A weboldal újságírója teljesen komolyan arra célozgatott, hogy a karanténba helyezett irániak, akik ugye értelemszerűen egy teokratikus, magyarán egy iszlám diktatúrából érkeztek, túl durvának találták a magyar hatóságok fellépését. Azt hiszem ezaztán végképp beárazza az egész díszes indexes társaságot, végleg és visszavonhatatlanul.
Az ellenzéki sajtó jól láthatóan a víruspánikot több irányból igyekszik szítani. Egyrészt az általában öngerjesztő felvásárlási pánik elindításáért tesz meg mindent, másrészt pedig olyan nehezen definiálható helyzetekre vonatkozó kétes tanácsokkal látja el az olvasóit, amelyekre a vonatkozó cikk elolvasásáig azok nem gondoltak és így nem is retteghettek tőle. Erre pedig a liberális véleményvezérek rettegő kórusa minden módon ráerősít a közösségi médiában. A másik fő toposz pedig az, hogy a kormányzat nem informálja a lakosságot megfelelően, információhiány van. Miközben az ellenzéki sajtó hülyeségeinek fő célja az, hogy hiteltelenítse a kormányzati hivatalos kommunikációt, és álhírek és pánikkeltő ostobaságba fullassza az objektív információkat. És még van pofájuk az orvosokat, a szakdolgozókat is vádolni mindenféle szakmaiatlansággal.
Mindezt egy olyan világjárvány idején, amely az elmúlt évtizedekben megszokottakhoz képest kifejezetten veszélyes, különösen a hetven év felettiekre.
Fontos tanulsága ennek az egésznek, hogy az ellenzéki politikusok és propagandistáik milyen hihetetlen vastag pír nélküli arcbőr mögé rejtőzve képesek olyanokat állítani, amit nem tudhatnak, mert például a szakemberek sem tudják. Az ilyen típusú hazudozás főpróbája egyébként a klímapánik volt, ahol szintén teljesen légbőlkapott ostobaságokkal bombázták a hallgatóságot folyamatosan. A bolygó tényleg melegebb átlagosan bő egy fokkal, mint 60 évvel ezelőtt és tényleg van koronavírus járvány, de ezenkívül gyakorlatilag semmi nem igaz amit mondanak. Ezeknek az embereknek csak a politikai-ideológiai célok számítanak, semmi más.
Ha az ellenzéki propaganda célt ér, akkor a járványt és a pánikot is fokozni fogja ez a dezinformációs kampány. Ha nálunk is jelentősebb számú fertőzött és beteg lesz, akkor a kormányzatnak nagyon komoly önkorlátozásokat kell kérnie a magyar lakosságtól, mindenkitől. Optimális esetben az emberek ezeket megteszik a jól felfogott érdekükben maguk is és önként. Nem szükséges hatósági erőszakot alkalmazni, csak legfeljebb néhány ezreléknyi ostoba deviánssal szemben.
Reméljük Magyarországot nem kell esetleg majd leállítani úgy, ahogy Olaszországot kellett, de ha ez szükségessé válik, akkor rengeteget fog számítani a közhangulat, az, hogy az emberek mennyire bíznak meg a hatóságokban. Egy karantént nem lehet túltolni, a szigor legfeljebb csak feleslegesnek bizonyul később, de amikor alkalmazzák ez még nem tudható.
Az ellenzéki propaganda a járvány elleni védekezést és az ország működőképességét veszélyezteti. Hogy lehetnek ezek ennyire hülyék és aljasok, talán ők nem itt élnek?
Vezető kép: Rómaiak egy ABC-áruházban vásárolnak 2020. március 10-én. A járvány következtében eddig 463 ember halt meg Olaszországban. MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri
Facebook
Twitter
YouTube
RSS