A recept már régóta egyszerű, de Gyurcsányék azért csavartak egyet rajta, nem elég hőbörögni, most már a tettek mezejére kell lépni. Ha bűnt követsz el, bántalmazol és elítél a bíróság, akkor nem vagy bűnös… feltéve, ha mindezt az Orbán-rezsim megdöntésének érdekében teszed. Bűneid eltöröltettek, mielőtt megtetted volna őket, de ha már elkövetted, az sem baj. A Karanténvlog már semmin sem csodálkozik, de Gyurcsány újabb fenyegetése azért nálunk is kiverte a biztosítékot, hiszen a szemkilövető most a bírókat és az ügyészeket próbálta megijeszteni, hogy megjegyzi a nevüket és el ne merjék ítélni szegény Varju Lacit. Azt az embert, akit végül bűnösnek mondott ki másodfokon a bíróság, hiszen ez alapján megpróbált megvesztegetni a választókörzetében egy ellenfelet, az MTVA-székházban pedig először bohóckodott, majd megpróbált bemenni élő adásba, végül a biztonsági őröknek ment neki, majd természetesen neki állt feljebb. Az üzenet tehát az, hogy nyugodtan csinálj káoszt, szegd meg a törvényt, ha kell, tettlegességig is elmehetsz, csak mondd ki a jelszót: Orbán miatt csináltam! A Karanténban nem mehetünk el amellett, hogy Dobrevék már megint túltolták a biciklit, annyira erőszakosan pedofiloznak, kiadva a szekta cselédpolitikusainak, hogy ugyanazt a mantrát mondják el minden egyes nap többször. Végül Donáth Anna is bekerült a szórásba, aki Karácsony Gergelyt lekövetve azt sem tudta, hogy melyik kerület hol van Budapesten, de azért országot akar irányítani Donáth is, aki nyíltan elmondta, hogy nem érdeklik a szakpolitikai kérdések, mert sokkal jobb hőbörögni és balhét csinálni, más üzenet úgy sincsen. Rónai Sándor, a DK EP-képviselője pedig már be sem került a vlogba, hiszen a felvételünk után hajtotta végre az utóbbi idők egyik leggusztustalanabb kötözködését és hazugságát, de a Karanténvlog kibeszélőbe már bekerült. Nézzétek most is a Karanténvlogot!
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS