Külföldi titkosszolgálati akció ide vagy oda: ilyen magas labdát nem szabad adni az ellenségnek. Ha a nemzeti oldal így fut neki 2022-nek, nagy baj lesz. Kéne egy szép nagy átvilágítás párton belül, s a két lábon járó aknákat – érdemeik elismerése mellett – legalább az első sorokból ki kéne vonni! Még egy Borkai- vagy Szájer-affér nem biztos, hogy lábon kihordható.
Ahogyan létezik akasztófahumor, úgy van a tegnapi sajnálatos eseményeknek vicces olvasata is. Úgy tűnik, továbbra is a Fidesz a legfiatalosabb párt a magyar politikai palettán. Lám, az egyik hatvanhoz közelítő politikusa is egy örökifjú partiarc, aki a zsibbasztó pénteki munka után teljes lendülettel ropja egy „ereszd el a hajam!”-os brüsszeli házibuliban. Sőt, ha úgy alakul, az ereszcsatornán lecsúszva távozik a helyszínről, puttonyában – cukor, dió és mogyoró helyett – némi extasy-ellátmánnyal. (Ha igazak az erről szóló beszámolók, persze.)
Változnak az idők: az ifjú Karinthy a szeren lógott, Hadházy a korláton, Szájer pedig az ereszen… El kell ismerni: az ereszen lógó politikus mint politikai kép „k…a erős” – Bunkónéval szólva. És – mi tagadás – vicces is. Kár, hogy a rajtaütést végző német titkosszolgálat belga rendőrség nem készített róla felvételt.
- Tán annak is van némi humorértéke, hogy a helyi terrorista különítmények nyakon csípésére tökéletesen alkalmatlan, Brüsszel egyes kerületeit (Molenbeek) nagy ívben elkerülő belga rendőrség most milyen keményen és gyorsan lecsapott néhány nudistára. A brüsszeli Kék Osztriga Bárt (vagy hogyishívjákot) pikk-pakk megtisztították a veszedelmes elemektől – a terroristák még ráérnek…
Komolyra fordítva a szót: évek múlva esetleg majd mosolygunk az egészen – feltéve, hogy Szájer túltolt „házibulija” nem ránt magával a mélybe sokkal fontosabb dolgokat. Mint például a magyar nemzetet… Azt a magyar nemzetet, amely Brüsszelben – a lengyelekkel karöltve – épp élethalálharcát vívja a Negyedik Német Birodalom ellen, `22-ben pedig a birodalom itteni kitartottjai (az ötödik hadoszlop) ellen kel birokra, hogy megvédje szuverenitásunk maradékát.
- Talán majd lesz kedvünk mosolyogni, ha a be nem vert patkószeg miatt csak a lovas bukik – a roham, a csata és az ország nem!
Szájer József a Fidesz egyik alapító tagja, akit az elmúlt harminc évben megbízható, nagy munkabírású, okos és higgadt embernek ismert meg az ország. Politikai ellenfeleinek eddig kevés támadási felületet adott, most viszont egyszerre annyit, hogy az a politikai pályájának végét jelenti. Személyében egy masszív tartópillérét veszíti el a Fidesz. Érthető, hogy sok nemzeti érzelmű szavazó csalódott, dühös. Elsősorban Szájerre, aki nehéz helyzetbe hozta politikai közösségét – azt a közösséget, amelyért egyébként rengeteget és kiválóan dolgozott.
A csalódottak és a dühösek mellett vannak, akik a mentő(nek vélt) körülményeket sorolják. Persze, aki akarja (én nem javaslom), áltathatja magát ilyenekkel:
- Már a botrány kirobbanása előtt lemondott. (Ez igaz, balliberóék ilyet sosem tesznek. Akkor sem, ha szemeket lövetnek ki, lebuknak Őszödön vagy a kamera előtt kokóznak.)
- Bocsánatot kért mindenkitől. (Ez is igaz. A túloldal erre is képtelen. A konzervatívoknál a bűnt többnyire bocsánatkérés és bűnhődés szokta követni. Odaát még a szemkilövetésért vagy a kereszténygyalázó firkálmányért is kitüntetés jár.)
- Behúzták a csőbe. (Simán lehet, hogy a német/belga/francia titkosszolgálat csapdát állított neki. Az összes titkosszolgálattal (is) puszipajtás Dezső András a HVG.hu-n azt pedzegette, hogy titkosszolgálati akcióra utal számos körülmény. Rendben. Ám aki nem jár illegális nudista rendezvényekre, szexpartikra, effélékre, azt nem lehet lépre csalni. Nem elég konzervatív családapának látszani, annak is kell lenni.)
- Jó-jó, megszegte a csoportosulási szabályokat – de hát az SZFE-s bulikázók nem? A haladók tömörülhetnek járvány idején, a nemzetiek nem? Ez kettős mérce! (Jogos!)
- Bár Szájer fölajánlotta, a rendőrök mégsem végeztek drogtesztet. Borkainál is hazugság volt a kábítószeres vád, itt is az lehet. (Tény, Borkainál semmi bizonyíték nem volt drogozásra. Szájernél a belga ügyészség közleményében szerepel, hogy a hátizsákjában drogot találtak, Szájer viszont azt állította, az nem az övé volt. Majd kiderül, a vádiratban benne lesz-e.)
- Hirtelen miért lett ciki a brüsszeli és honi haladóknál egy melegparti (már ha ez az volt egyáltalán)? Hát nem azt hirdetik a liberálisok egész évben, hogy „Másnak lenni büszkeség!”, „Legyünk minél többen mások!”? Ez nem homofóbia? (A liberálisok szerint vannak jó homoszexuálisok, és vannak rosszak. Jó az, aki velük van; rossz, aki ellenük. Ilyen faék-egyszerűségűek ők. Hosszú ideje egy súlyos hazugságot terjesztenek: hogy a konzervatívok „homofóbok”, gyűlölik a homoszexuális embereket. Ez baromság. A konzervatívok az agresszív LMBTQ-lobbival állnak harcban, az ő szélsőséges, jogkiterjesztő követeléseiket utasítják el, mint amilyen a homoszexuális házasság, az örökbefogadás vagy éppen a kisgyermekek genderagitálása és hormonkezelése. A mérsékelt jobboldal mindig is azt hirdette, hogy a szexualitás magánügy.)
- Miért csak Szájer neve derült ki, miközben állítólag több diplomata is ott volt a duhajkodáson? (Tán, mert a többiek között nincs közismert figura? Ki tudja? Várjuk ki a végét! Muttiék boszorkánykonyhájában még dobhatnak ezt-azt a rotyogó üstbe.)
- Miért éppen most csaptak le Szájerre, amikor a sok ezer milliárdos uniós költségvetés és mentőcsomag, Európa adósrabszolgaságba vetése a tét? (Hát pont ezért! A tét óriási. Le kell törni a vétózó magyarok ellenállását bármi áron. Egyébként még a fideszes elhajlással nemigen vádolható Pulai András is föltette a „miért éppen most” kérdését...)
Hogy pontosan mi történt, talán sosem derül ki. Ahhoz túl nagy a tét, túl nagy erők mozgatják a szálakat. Átlag magyar honpolgár csak annyit raktároz majd el magában: egy fideszes csóka az ereszen csúszva menekült a melegbárból, puttonyában droggal. Egyébként mindaz, amit Szájer maga elismert, elegendő ahhoz, hogy kárt okozzon a nemzeti oldalnak, rontsa a kereszténység és a családok védelméért rengeteget dolgozó kormány hitelességét és gyengítse brüsszeli alkupozíciónkat a létfontosságú szuverenitás-harcban. A Fidesznek csupán annyi szerencséje van, hogy ez a botrány nem 2022 tavaszán, a kampány hajrájában robbant…
- Külföldi titkosszolgálati akció ide vagy oda: ilyen magas labdát nem szabad adni az ellenségnek. Megint én leszek a vészmadár: de ha a nemzeti oldal így fut neki 2022-nek, nagy baj lesz. Kéne egy szép nagy átvilágítás párton belül, s a két lábon járó aknákat – érdemeik elismerése mellett – legalább az első sorokból ki kéne vonni! Még egy Borkai- vagy Szájer-affér nem biztos, hogy lábon kihordható.
Magyar vagyok
2020-12-02 at 09:38
Itt több dolog van egymással párhuzamosan. A titkosszolgálati részéhez nem értek, és nem tudom, hogy ténylegesen volt e közük hozzá. Ez majd kiderül, Földi László valószínűleg majd elmagyarázza hosszan kifejtve.
Egy másik dolog azonban, amit a választók joggal kérnek, követelnek, várnak el. Akinek vaj van a füle mögött, az most még leléphet. Ha vannak még olyanok, akik kárt tudnak okozni, azok most menjenek, nem lesz népharag. Ha később derülne ki, akkor meg az egész Fidesz-KDNP úgy ahogy van, megy a történelem süllyesztőjébe. Orbánnal, Szijjártóval, Vargával, mindenkivel. Most még nem késő. De már most is nagyon rezeg a léc – nálam legalább is. Egyre erősebb késztetést érzek, hogy Dúró Dórát támogassam inkább. Szentkirályi Alexandra és Orbán még jó hívó szó, de ha nem teszik rendbe a csapatukat, akkor nem lesz folytatás.
Attól, hogy a baloldalon vannak botrányok, amik következmények nélkül maradnak, attól még nem kell nekünk is olyannak lenni. A jelenlegi nagyon kiélezett politikai környezetben egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire hazafias kormánya van Magyarországnak. Ha a fideszes politikusok “titkai” veszélyt jelenthetnek, akkor megyek tőlük jobbra. Az egyetlen lehetőség most a Mi Hazánk lesz. Nem marad más választásom.
Képmutatás
2020-12-02 at 09:35
Soroljam a neveket kedves Tamás.
-A gyilkos pufajkás Horn Gyula, kivonult a közéletből, miniszterelnök lett, amúgy az MSZP 90%-a nem ülhetett volna a parlamentbe.
-A szemkilövető pszichopata Gyurcsány visszavonult?
-A köztörvényes bűnöző Czeglédy Csaba börtönben van?
-A felnőttfilmes Gréczy még mindig ossza az észt, pedig annál nincs lejjebb.
-A fatökű Wittinghoff lemondott?
-A D209-es Megyó lemondott?
Undorító kettős mérce még a jobboldal részéről is. Szóval, ha egy jobboldali politikus egy szőkének akaszt be, vagy fiúkával tinglitanglizik az annyit ér mint kilőni az emberek szemét, szétverni több tízezer embert.
Képmutatóak vagytok.
Lemondott, elvonult, és pont. Nem kéne lesüllyedni a liberálfasiszta baloldal szintjére. Nekik a VV25-re és retkes klubbra van merevedésük, nektek ne legyen!
Vécsi László
2020-12-02 at 09:33
Ami megtörtént igazolhatatlan, akár van benne titkosszolgálat, bruxeli bosszúhadjárat, akár nincs. Egy mentsége van Szájernek, a vallomása, lemondása, és megkövető magatartása, bár a tét nagyságát látva ez is kevés!
Amúgy a tény, hogy kiderült, segít tisztán látni és kihúzni fejünket a homokból. Hol is tartunk? Mennyi ilyent hordunk magunkban, körülöttünk, közöttünk!? Ki az, aki sosem tévedett, aki erkölcsi téren mindenben fedhetetlen? És bár csak a nagy bűnökre kapkuk fel fejünket, jó lenne látni, hogy a társadalom erkölcsi romlása sokkal kisebb bűnökkel elkezdődik, amit hallgatólagosan elfogadunk, sőt elnézésünkkel igazolunk is. Elég csak a közbeszéd, a sajtó nyelvezetének romlására, a közvéleményformálók (jellemformálok) trágárságából kiindulni, és felfedezni a közerkölcs romlásában mindannyiunk felelőségét. Sokan kiáltva kérik a tisztogatást a Fidesz berkein nelül. Helyes! De el kell kezdeni a közélet minden területének megtisztítását is, a legkisebb bűn felett sem hunyva szemet, és a tisztogatást először önmagunkon(beszéd, szándék, indulat, cél, tett felülvizsgálata) végrehajtani és számonkérni.
Győzö
2020-12-02 at 09:32
Balatinecz ! (Fb)
MiHaMos tetű!
Te csak a Gyurcsány seggéből ki-be bújkáló Dúró-Toroczkay-Novák triót csócsáld és temesd!
Paulik
2020-12-02 at 09:27
Hiba volt, nagy hiba. Azonban nem moshatja el egy ilyen nagyot szóló botrány sem azt, amit eddig tett. Amióta pártkatona, mindig okos, hazáját szerető politikus volt, hű nézeteihez és barátaihoz! Gondolom ez sokkal nagyobb érték! Távozása Brüsszelből úriemberhez méltó módon történt! Nem nyavalyog, nem hibáztat másokat, hanem vállalja a büntetést.
Sajnálom Szájert, de ez még nem a világ vége!
Fel kell gyűrni az ingujjat és végre ennek megfelelő módszerekkel indulni a csatába. Igen a harcba! Mert ez harc! Gyalázatos és erős harc.
ÉBRESZTŐ Fidesz!
Győző
2020-12-02 at 09:27
Reméljük, csak saját magának bta el.
Gömöri Betyár
2020-12-02 at 09:21
Orbán Viktor sem ma kezdte,lehet csak ki akarta ugratni a nyulat a bokorból és ezért beáldozta Szájert,érdekes lesz majd halgatni a magyarázkodást hogy a szolgálatok Brüsszelben miért a Magyar képviselőket követik, és nem az
iszlám teroristákat, főleg hogy közeleg a Karácsony és gondolom kezdődnek a folklór műsorok,robbantgatás,tömegbe gázolás, késelés…
Poppy
2020-12-02 at 09:18
Bezzeg a mocskos kommumista baloldal bármit megtehet gond nélkül, nem kell itt felsorolni mert ismert tények támasztják alá. Biztos, hogy ők is ezt csinálják nagyban, de ez nekik napi természetesség, nekik a hazaárulóknak szabad.
Tuti, hogy benne van a kezük, mert az ügynökeik az EU-ban ilyen témákon dolgoznak. Átvilágitani a ballibsi oldalt és az összed Eu képviselőt mert sok a beépített ügynök. Aki az, azt kib..ni. Kitartunk a Fidesz-Kdnp mellett a végsőkig. A mocskos baloldal megy a levesbe.
oshon
2020-12-02 at 09:17
Nincs mit mantrazni a vegtelenig … szajer lebukott , le is mondattak , kiallt sorainkbol , mert elveinknek nem megfeleloen eli ‘privat’ eletet , ezert bunhodni fog PONT Mi megyunk tovabb , eddig jol tettunk mindent -peldasan alltunk ujra talpra , gyarapodunk ellenszelben is , a csonak nem serult , de ki kel dobni minden olyant ami/aki sertheti a hajot ! Legyen tanulsagos mindenkinek … Hajra Magyar Nemzet , Isten aldjon !
Karoly
2020-12-02 at 09:13
Sajnáljuk Szajert.
Miért is?
Piszkos érdekek játékszere lett.
Bizonyitek, maga az eljárás.
Az egész történet kivehető lett volna, ha, akinek feladata az tudja:
“Az ördög nem alszik, de nem is álmos”
Reméljük,akiknek kell kitorlik szemukbol az álmot!!??????
Contrabass
2020-12-02 at 08:56
Természetesen ebben a helyzetben nem tudjuk (nem is akarjuk) mentegetni Szájer Józsefet, nyilván nem maradhat következmények nélkül amit elkövetett, ugyanis neki magánemberként is úgy kell viselkednie Brüsszelben, hogy ne hozzon szégyent Magyarországra. De a másik ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, hogy most hirtelen megszállta a PS oldalait a moslékbanda kommentszekciója “vérszagra gyűl az éji vad” és sajnos a mi oldalunkon is vannak akik bedőlnek nekik, azoknak a nyomorultaknak akik most idejárnak lázítani és próbálják bomlasztani a konzervatív oldalt. Jobb lenne ha a sajátjaik mocskos dolgaival foglalkoznának, minket nem érdekel a nyomoruk. A Miniszterelnök úr és az EU parlament Fideszes képviselői, kétségtelenül nehéz helyzetbe kerültek, nem hiányzott ez az ügy, de akkor is haladni kell előre, van tennivaló bőven, nem engedhetjük, hogy a moslékosok kihasználva a nyugati sajtó gyűlölködését, hasznot húzzanak ebből az esetből! Mi levonjuk a konzekvenciákat – nyilván Miniszterelnök úrék is – de nem engedhetjük, hogy olyanok pofázzanak bele a konzervatívok ügyeibe, akiknek nulla erkölcsi alapjuk van. Az élet megy tovább, hajrá Magyarország!
lacika
2020-12-02 at 08:48
Itt majdnem mindenki elítéli Szájert. De ha valami biztos az annyi, hogy ott volt egy bulin. Meg lemondott, és bocsánatot kért valamiért. A többi, az két belga újságtól/portáltól indult szárnyára. Ki az aki meg tudja mondani, mi is történt valójában?? Hogyan tudnak az emberek, főleg a jobboldalon állók, azonnal elhinni mindent, és mindjárt ítélkezni???
jobb-ágy
2020-12-02 at 08:46
Nem sétált semmiféle csapdába, biztos, hogy nem ez volt az első, és egyetlen alkalom, ezen a helyen. Nálam az is opció, hogy nem őt csalták csapdába valakik, hanem ő minket.
SpaceBug
2020-12-02 at 08:37
Ettől a Fidesz még Soros, bevándorlás, gender ellenes lesz. Védeni fogják a magyar érdekeket és nem engedik Magyarországot eltaposni.
Szájár helyet meg lesz alkalmas ember.
Úgy általában nem tudom mire számítanak a lipsik, egy ilyen ügyben, mikor náluk naponta van ilyen…..
Pár napig a sajtó ezt szajkózza a Fidesz meg teszi a dolgát az új emberrel…
Öreg
2020-12-02 at 08:32
Sajnos kárt okozott. Elhitte azt, hogy ez megy fű alatt és senki nem veszi észre. Az osztrák példa óta tudjuk, hogy ez nem így van. Nincs más dolgunk mint KIKÖZÖSÍTENI! No nem azért mert homoszexuális vagy drogos. Azért mert frontemberként képviselte a FIDESZ – KDNP pártcsaládot. Azok akik ezt kirobbantották tudták mikor kell lecsapni, Szájer meg vakon belesétált a csapdába. Most majd hónapokig lehet a baloldalon habosítani az ügyet. Az a minimum, hogy a károkozó eltűnik a balfenéken. Többé nincs helye a közéletben olyannak, aki tetteivel visszamenőleg is besározta magát.
Evetke
2020-12-02 at 08:28
A FIDESZ egy dolgot tehet, ha már eddig nem tette meg, most nem kell szépítgetni. Fegyelmivel ki kell zárni, elhatárolódni, a lehető legkeményebb módon megbüntetni, nem mentségeket keresni, még ha vannak is. Jelenleg sajnos lényegtelen az eddigi csodás munkája és a valószínű csőbehúzása is. Nem elég Szájer meaculpázása, lépni kell. Elfogadhatatlan a kár amit okozott. Fölér egy vörösiszap katasztrófa felelős bűnével, vagy többel…
Uncle Ment
2020-12-02 at 08:24
Hitvány -sz ar- ember vagy pilhál.
Remek fickó a Szájer, álljunk ki mellette.
Dávid
2020-12-02 at 08:23
Szerintem ez a két dolog simán megfér egymás mellett. Én is buzi vagyok, drogot is láttam már közelről, orgián is voltam. Ettől függetlenül mindig Fideszre szavaztam, 95% ban egyet értek a politikájával, családok támogatásával ( még ha nekem sosem lesz gyerekem), adópolitikájával, haza megvédésével külföldi befolyástól, migrik beengedésének megakadályozásával egyetemben. Én “jó buzi” vagyok. Normálisan élek, nem voltam pride-on, dolgozok, tanulok, becsületes vagyok, nem kérkedek melegségemmel. Ilyennek születtem, nem molesztáltak sose, nem tehetek róla. Ezzel együtt kell élnem.
A gőzt mindenkinek le kell engedni. Gondolom a busás fizetés biztonsága mellett sem lehet évtizedekig robotként dolgozni. Rengeteg stressz jár egy ilyen pozícióval. Borkai és Szájer csak a megkeresett pénzét próbálta élvezni. Ez szerintem nem bűn.
A hiba ott van a sztoriban, hogy álszent módon kereszténykonzervatívnak láttatta magát. Ha Ungár Péterről jönne ki egy ilyen sztori, mindenki legyintene, hogy átlagos kedd estéje van Petinek 🙂
A Csöves
2020-12-02 at 08:21
De kerem, es hol marad ilyenkor a maszk es a social distancing ???
vasas
2020-12-02 at 08:18
Azonnal ki kell zárni a Fideszből,míg nem késő! Nincsenek szavak rá hogy,ezzel a tettével mennyit ártott a Fidesznek,és az országnak!
Gömöri Betyár
2020-12-02 at 08:16
Orbán Viktor:Kellene valami gumicsont,amivel elterelhetnénk a figyelmet Demeter Szilárdról!
Szájer József:Fogd meg a söröm!
Kele Loránt
2020-12-02 at 08:12
Sajnos, mint tudjuk idővel mindent átveszünk Amerikától. Ott van előttünk Jeffrey Epstein példája, azokkal az édes kicsi eldugott szigetekkel, ahol rengeteg államfő is megfordult. Igazi szörnyeteg képe rajzolódik ki a vádiratból, amelyet az amerikai hatóságok állítottak össze Jeffrey Epstein néhai multimilliomos ellen. A dokumentumból kiderül, hogy a férfi két magánszigetet használt a Virgin-szigeteken, ahol csaknem két évtizeden át csempészett és erőszakolt meg lányokat 12 ÉS 17 ÉV KÖZÖTT. Évek óta, az ügyesen irányított „baloldali” magyar sajtó csak a titkos szolgálat irányításával tőrbe csalt Borkáról harsogott, éppen úgy, mint most a titkosszolgálat áldozatáról Szájerről.
ST
2020-12-02 at 08:08
Érdekes, hogy az ellenzéki média sem írja, milyen buli is volt az pontosan. Horvát és szlovák oldalakon ott van a gay szócska:
Maďarského europoslanca za Fidesz zadržali na zakázanej gay párty. Ujsť cez okno sa mu nepodarilo | TVnoviny.sk
Jako nezgodno za Orbana: Suradnik mu bio na gay partiju u vrijeme ‘lockdowna’ u Bruxellesu. Bilo je droge i grupnog seksa, više prisutnih bilo je nago – tportal
K
2020-12-02 at 08:07
Én a FIDESZ-re szavazok, de én sem helyeslem hogy pozícióban hagyták, holott állítólag mindenki tudott irányultságáról.
Maximálisan egyetértek a fenti írással, és a hozzászólókkal.
Ez egy eset, én nem általánosítok ebből.
A FIDESZ nyerni fog 2022-ben.
Alfred Redl ezredes homoszexuális volt, és úgy gondolom ő döntötte el az I.Világháborút.
Az Osztrák-Magyar Monarchia teljes haditervét átadta az oroszoknak, és ezen a haditerven akkor sem változtattak amikor Alfred Redl öngyilkos lett.Olyan kiterjedt volt a haditerv állítólag,hogy már nem lehetett változtatni rajta.
Ezért mondom hogy hiába volt csak egy eset, változtatni kell, és akkor a FIDESZ biztosan győz.
Jogilag nem sok vonzata van a fenti ügynek,tehát nem olyan különös vagy súlyos jogsértés történt, bár arra számítok direkt elhúzzák az időt a hatóságok.
vg
2020-12-02 at 08:04
Mi ez a legalja mentegető fos cikk?
Gullwing
2020-12-02 at 08:04
Össze kell zárnunk, és keményebbnek kell lenni az ellenségeinkel szemben.
Nem kell úriembereskedni, az összes férget el kell taposni, úgy ahogy megérdemli.
Perek garmadáját kell indítani a hazugságok ellen, (ne keressük a rokonértelmű szavakat) és minden alkalommal tudatosítani kell ezek nem egyszerűen balosok, ezek balliberálisok.
Hajrá Magyarok, Hajrá Magyarország!
Németh Ferenc
2020-12-02 at 08:01
Kimászik az ereszcsatornán,és magával viszi a kábítószert.Miért nem maradt bent,és most akkor senki nem ismerné,ugyanúgy ahogy a többit.Valószinűleg már zsarolt ember,de a magyar titkosszolgálat is tök hülye.
Egyszerű Polgár
2020-12-02 at 08:01
Egyre inkább hitelt adok azon nézeteknek, hogy az EU parlament a képviselőivel együtt egy koszfészek, fertő, ami 5-10% munka és 90% harácsolás és élvezethajhászás. Mindez nemtől, fajtól, vallástól és politikai hovatartozástól függetlenül. Távirányítóként működik, maximális jóléti ellátásért cserében, aminek gombjait valakik a háttérből nyomkodják. Azok a képviselők akik ezt nem hajlandók elfogadni és beállni a sorba azokat be, vagy ledarálják!
Ami pedig a magyar ellenzéket illeti, olyan bokszmeccsre emlékeztet amiben a kormány a Fidesszel bokszkesztyűben bokszol, míg az ellenzék bokszerrel a kezében harcol.
Ha valaki szemkilövetésekkel érvényesíti hatalmát az ellen hasonló eszközökkel kell fellépni, vagy pedig, megmaradni tisztességesnek de elszámoltatni minden bűntényt!
Pinokkio
2020-12-02 at 08:00
A Borkai ügy után, Szájert már ki kellett volna vonni a politikából, mindnyájunk érdekében.
Azt sejteni lehetett, hogy a házasságuk nem egy működő házasság, de ez az ő ügyük.
De egy potenciálisan zsarolható embert az arcvonalban tartani? Öreg hiba és végtelen elbizakodottságra vall, nem Szájer, hanem a párttársai és haverjai részéről. megérdemlik a bukást, csak az a baj a politikai váltógazdaság másik térfelén, még ilyen erkölcsű emberek sincsenek, az uram bátyám és a nyájszemlélet még erősebb.
De figyeljünk az MSZP-s újhülyére, aki tegnap azt nyilatkozta: Borkai, Kaleta, Szájer és ő még nem az utolsó…Ez a Fidesz, mondta.
kérdezőbiztos
2020-12-02 at 08:00
Egy nem tisztázott kérdés: mit keres egy JÁRÓKELŐ a brüsszeli éjszakában KIJÁRÁSI TILALOM idején?
És még ő, a törvénysértő szól a rendőröknek?
És mennyire esélyes, hogy egy átlagember felismer egy magyar EP-képviselőt az utcán?
(Kb. annyira, mint ahogy mi felismernénk egy belgát Bp-en.)
Tóth
2020-12-02 at 07:58
én is prgiákra járnék inkább, minthogy Handót nézzem az ágyban
Gömöri Betyár
2020-12-02 at 07:58
A Magyar elhárítás alszik?
Etel
2020-12-02 at 07:54
Így jár az az ország, amelyik törvényben iktatja, hogy a férfiak férfiak és a nők pedig nők.
Mekkora örömmel fogadta mindenki ezt a fejleményt.
Most már az is jó volna, ha megtudnám kik voltak azok az ótvaros gazemberek, akik lejátszották, rendezték az egészet.
Sandor
2020-12-02 at 07:53
Szájer lehetne a magyar Milo Yiannopoulos. Vannak jobboldali melegek,akiknek ellensége az iszlam. A homo férfiak 90 %anak srmmi köze a genderhez,teljesen férfiasak es a férfiakat kedvelik,undorodnak a nőies férfiaktol es az atoperaltaktol,beoltozoktol is.
marton
2020-12-02 at 07:48
Én mélységesen sajnálom ami történt. Ha így történt, ahogyan hozza a média gyalázat az egész még akkor is, ha titkosszolgálati, megtervezett, belerángatós akció volt az egész. A liberálisoknak viszont ehhez nem sok mondanivalójuk lehet. Szerintük egy szabad ember így él, és egy igazi progresszív keresztény szabadságába is belefér ez. Vagy mégis csak homofóbok a balliberálisok..? Vagy amit nekik korlátlanul szabad, azt másnak korlátozottan sem..? Egyébként valóban nem keresztény, krisztushívő életre utal Szájer úr viselkedése. Jó lenne ha a kormány magába nézne. Persze ez sem egyszerű, mert a megtért, hívő élet nem feltétele a kormánytagságnak…
Borneone
2020-12-02 at 07:38
Helyes! Csak a Fidesz! Igaz mi is emberekből állunk, éppen csak nem idegenszívűekből! Hajrá Viktor!
gőzmozdony
2020-12-02 at 07:36
Szóval… Lehet mindenkinek véleménye, oké, legyen. Az én véleményem pedig az, hogy – mindegy, mit mondunk- ez egyértelműen és nagyon félreérthetetlenül BRÜSSZEL BOSSZÚJA volt.
bl
2020-12-02 at 07:28
A mindenki azért túlzás. Én biztosan nem tudtam és a szavazói se.
Kálmán a mezőről
2020-12-02 at 07:24
@bl
Hagyjuk már ezt a bűnbakkeresést.
Lehet, hogy te vagy tégla.
Szájerről mindenki tudta, hogy férfiként milyen testüregek vonzották.
De mit lehetett volna tenni? Erényövben járatni?
Nick Rivers
2020-12-02 at 07:19
A titkosszolgálatnak lenne dolga az ügyben. NAGYON NAGY BAJ, HOGY MINDEN BOLSEVÍK, BALLIBERÁLIS TÁMADÁST, KÖZBESZÉDET, VÁDAT. EGY SZNTE ERDEKTELEN SAJTÓNYILATKOZATBAN LERÁZUNK. SEMMINEK NINCS KÖVETKEZMÉNYE. A FIDESZT ÉS KEPVISELŐIT, SZIMPATIZÁNS ÚJSÁGÍRÓIT MINDEN SZARÉRT BÍROSÁG ELÉ CITÁLJÁK. AZ O1G-ZÉS, NÁCIZÁS, HITLEREZÉS, FASISZTÁZÁS MEGMARAD A KÖZBESZÉD RÉSZE BÜNTETLENÜL. ITT TARTUNK.
bl
2020-12-02 at 07:14
Hogy nem tudta ezt korábban senki? Nem érezte senki, hogy ezzel támadni lehet a Fideszt? Valami ebben a történetben nem kerek. Ő volt a tégla?
Ventus
2020-12-02 at 07:05
Lajos
Jól érzed: te látod rosszul. Politikusként közszereplő, és nem az utolsó sorban vergődött. Komolyan úgy gondolod, hogy lehet akár drogos bzi is egy keresztény értékeket hangsúlyozó pártban (miközben családja van), és mindenki szemet huny majd fölötte? Nagy bajok vannak az értékrendeddel.
Nekem forog a gyomrom ettől az egésztől, nem szívesen lennék a családja helyében. Bár nem ő az első, aki látens melegként él családapaként, de ettől függetlenül visszataszító. Attól is rosszul van mindenki, amikor egy ilyen világraszóló undormány viselkedés után bárki mentegetni próbálja ezt a beteget. Mondjuk látszott is rajta mindig, hogy hazai pályán játszik, pláne ilyen kinézettel.
khm
2020-12-02 at 06:46
Buliban,nem tartod a hátadon a hátizsákot.
BÁRKI RAKHAT bele bármit. Azt régebb óta sejtettük,hogy Szájer burnyák. Mivel nem tüntetett vele,a kutyát sem érdekelte.
Ebben a buliban,szerintem is van némi titkosszolgálati szál.
Mindenesetre örülök,hogy nem emelte követendő példaképnek a Fidesz.
Egyszerű Polgár
2020-12-02 at 06:45
Van valaki aki másra számított? A balliberálisok mindent meg fognak tenni a Fidesz és Magyarország lejáratásában és rengeteg eszköz van a kezükben. Nagyon könnyű csőbe húzni bárkit is aki nem számít rá. Kinek nincs olyan gyenge pillanata amikor enged a csábításnak és fokozatosan elveszíti a talajt a lába alól, amit az ellen ki is fog használni! Sok olyan csali van, amire egy gyanútlan politikus ráharaphat. Erről szól a politika. Nem szabad naivnak lenni. Sokat emlegetett mondás, hogy “nem elég tisztességesnek látszani de annak is kell lenni” ha politikusnak megy valaki, mert nagyon könnyen más bábja lesz! A helyzet még fokozódni fog, EU költségvetés, vétó, 2022-s választások Magyarországon stb.
Anna
2020-12-02 at 06:43
Szájer nem hallottam még Györfi Pált? ” Maradj otthon”! Jobban tette volna!
Vagy azt gondolta, hogy ” TUD vi zen járni”, vagy iszonyatosan naiv.
Kételyes
2020-12-02 at 06:28
Azért kiváncsi volnék, kik voltak még ott a baráti partin.
Putyin
2020-12-02 at 06:03
Kicsit körül kell nézni, van még ott porolni való. Hosszú idő alatt sok mocsok képes lerakódni. Na meg semmi nem tart örökké.
Bugris
2020-12-02 at 05:45
Szájer nem csinált semmi különöset. Szexelni nem bűncselekmény. Tömegszexelni szintén nem. A homoszexualitás sem bűncselekmény. Esetleges narkózás igen, de nem készítettek tesztet. A létszám feletti rendezvény, meg szabálysértés. Akkor mi van? Ettől függetlenül jól tette, hogy lemondott. Minezektől függetlenül továbbra is a FIDESZRE szavazok.
Lajos
2020-12-02 at 05:37
Biztosan én látom rosszul de ha egy politikus, v. bárki jól végzi a munkáját, engem baromira nem érdekel, hogy mit tesz a szabad idejében ha valódi bűncselekményt nem követ el. Felőlem kábítoszerezhet is, csak ne terjessze, reklámozza és amikor dolgozik akkor tiszta aggyal tegye és jól. Teljesen mindegy, hogy rontja az egészséget és mivel. Az ő dolga. Buzeráns is lehet, de mindent hagyjon a magán szférájában otthon. Miattam ettől még nem kell lemondania. Ha csak nem lövetett ki szemeket.
Omg
2020-12-02 at 05:31
Valaki úgy viselkedett a fidesznél ahogy a baloldal szokott.(Lackner,Gajda,Wittinghoff,Perverz Gréczy stb) és most indul az álszenteskedés. Szerintem se fér bele,ha Borkai és Szájer ugyan úgy maradhatna mint a fent említett “urak” csalódnék. Ezen az oldalon aki ilyet tesz megy a levesbe,ott mosdatás és simogatás. Nem azért szavazunk a fideszre mert xy hű de jó ember(melyikről tudjuk jobb bal oldalt,hogy kicsoda?) Hanem azért az életszínvonalért amit alattuk tudtunk elérni, amit meg tudunk adni a gyerekeinkenk és nemrég még csak álom volt.A körülöttünk lévő fejlesztésekért és felújításokért.Az,hogy vannak melegek mindegyik pártban világos volt, ettől függetlenül nem ezt tartják normálisnak ami újra egy jó pont. Szájert ha igazak a vádak vágják börtönbe,ez nem a baloldal!