
Újabb példa a baloldali sajtó elfogultságára: az Index írt arról, hogy szerintük mennyire felháborító az, hogy a pénzügyminiszter egy eseményről olyan fotót posztolt, amelyen maszk nélkül látható. A portál azonban azt már nem kifogásolta, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és társa, Orosz Anna október 23-án olyan fényképet tett közzé, amelyiken egyikükön sincs maszk.
Az Orbán-kormány szigorított, Varga Mihály mégsem viselt maszkot egy 1956-os megemlékezésen – ezzel címmel jelent meg hír az Indexen vasárnap, amikor a lap beszámolt arról, hogy a pénzügyminiszter egy máriaremetei ’56-os főhajtáson vett részt, ugyanakkor úgy fogalmaztak, Varga Mihály hanyag volt, mert nem takarta el az arcát semmivel. Az már nem ütötte azonban meg az Index mércéjét, hogy Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének és párttársának Orosz Annának sem jutott eszébe, hogy maszkot vegyenek fel, amikor október 23-án a Jászai Mari téren, Nagy Imre szobránál koszorúztak.
1956. október 23-án nem a politikusok beszéltek. Egy velejéig hazug rendszer ellen emeltek szót, vettek fel utcakövet,…
Közzétette: Fekete-Győr András – 2020. október 23., péntek
Forrás: HírTV
Vizit
2020-10-26 at 19:13
Nem tetszik az “ő is csinálja, ezért nekem is szabad” logika és gondolkodásmód.
Nem érdekel, hogy ezen a Momentumos pszichopatán miért nem volt maszk. Miért nem vett fel maszkot a pénzügyminiszter?
Tények
2020-10-26 at 18:42
JA A SZAKÁLLAS KAPCABETYÁT VÉDETT ÁLLAT A ZSINDEX-NÉL!