Pesti Srácok

Állambiztonság, külkeres hálózat és a titkos bolgár szál – Ismerje meg Dobrev Klárát, a Vörös polip miniszterelnök-jelöltjét!

null

Bejött a papírforma: vasárnap a(z) MSZMP MSZP DK bejelentette, hogy Dobrev Klárát szeretné miniszterelnöknek. Valahol szürreális, félelmetes és mégis rendszerszerű, így egyáltalán nem meglepő, hogy még 2021-ben is egy kommunista, posztkommunista, globalista klán jelöltjét választották. Ha végignézünk a rendszerváltáson és az azóta eltelt három évtizeden, ez talán nem is történhetett máshogy. Nekünk Dobrev jutott. Nem azért, mert megérdemeltük – hanem, mert olyan erőt képvisel, amely még mindig megkerülhetetlen és valószínűleg legyőzhetetlen. De nem adhatjuk fel ellene a küzdelmet. És ismerjük meg őket.

Dobrev Klára családi, hálózati hátteréről már korábban megírtam, amit lehetett.

De előbb talán kezdjük azzal az adással, amellyel – nem véletlenül – a PestiTV A hálózat című műsorát is elindítottam, és amely megmutatja, miért is olyan veszélyes az Apró–Dobrev-klán. Az adás első fele azt mutatja be, hogyan véreztette ki Bulgáriát a Vörös polip. A rendszerváltás előestéjén két hű moszkovitát, Lukanovot és Mladenovot választották ki arra, hogy lecseréljék vele a diktátor Zsivkovot.

Utóbbi kegyetlen, korlátolt vezér volt, de talán nem lett volna hajlandó arra az aljasságra, hazaárulásra, amire a később agyonlőtt Lukanov képes volt. Lukanov miniszterelnökként levezényelte az országrablást, asszisztálva ahhoz, hogy a keleti-nyugati hálózat (benne a Magyarországon is fontos szerepet játszó Robert Maxwellel és Szemjon Mogiljeviccsel) kifossza Bulgáriát. Ismerős? Ugye nemcsak én gondolom most azt, hogy nálunk is meglettek volna az erre megfelelő jelöltek...

PestiSracok facebook image

https://www.youtube.com/watch?v=UV4lzvHdWD0&t=1486s

Juszt és Zsivkov: édeskettesben

Nem mellékes, hogy nemcsak Dobrev Kláránál fontos a bolgár szál.

Hanem például annál a Juszt Lászlónál, aki a miniszterhelyettes elvtárs gyerekeként Szófiában szerzett diplomát, majd arra volt a legbüszkébb, hogy az utolsó nagyinterjút ő készíthette az említett Zsivkovval. Juszt egy jó tízéves beszélgetésben büszkélkedett azzal, hogy beengedték a házi őrizetben lévő Zsivkovhoz. Azt, hogy hogyan, mi csak sejtjük. Ő valószínűleg tudja.

Az adás második fele már Apróékról és Dobrevékról szól. Ahogyan a következő cikkem is.

A Dobrev, aki ott sem volt

Nagyapja a hírhedt kommunista főkáder, a Nagy Imre kivégzését követelő Apró Antal. Anyja, Apró Piroska már fiatalon az állambiztonságnak súgott egy német újságíróról, később olyan állásokban dolgozott, amelyek a hírszerzők terepei voltak, aztán a „modellváltás” háttérembere lett. Néhai apja, Petar Dobrev bolgár impexes, gyaníthatóan kém vagy hírszerző, korai halála miatt nem igazán futhatta ki magát. Nagybátyja, ifjabb Apró Antal ex-állambiztonsági tiszt, aki egy diplomata sikertelen beszervezéséből írta a szakdolgozatát. A modellváltás során biztonság-technikai cégeket alapított, lánya és fia is azok vezetésében kapott szerepet. A párhuzam félelmetes: amíg Dobrev Klára anyja, Apró Piroska a pufajkás-ügynök Horn Gyula kabinetfőnöke volt, lányának már csak a szerencsétlen kiállású szigorúan titkos tiszt, Medgyessy Péter jutott, neki dolgozott alig harmincévesen. Aztán jött el a férje, Gyurcsány Ferenc ideje, de miután csúfosan megbukott és lejáratta magát, a klán most őt húzta elő. Dobrev Klára, az ember, aki ott se volt.

– mondta Dobrev Klára a baráti Magyar Narancsnak, amely egy korábbi választás előtt már egyenesen vezércikkében (!) utasította olvasóit arra, hogy a DK-ra szavazzanak, semmiképp se az LMP-re. Már önmagában ez a mondat is teljesen szürreális, de jól jellemzi a jelent: az egykori lázadó Magyar Narancs, mint Gyurcsány Ferencék Pravdája. Nemcsak ez, Dobrev Klára politikai szerepvállalása is kórtünet. Hogy még mindig itt tartunk. Ha valaki nem tudná, az interjúban említett nagyapó, a szektás kommunista Apró Antal a kommunista diktatúra egyik legkeményebb, leghajthatatlanabb sakkfigurája volt, olyan alak, akit még a legnagyobb ügyességgel sem lehetne kifehéríteni. Erkölcsi értelemben az egész család hasonló.

Rákosi Mátyás (k) és Apró Antal (j) tapsolnak / Fotó: Bauer Sándor - Bartal Fere

– ezt is mondhatta volna Dobrev Klára. Apró Antal lánya, Apró Piroska szintén hírhedt káder. Pár éve megírtam, hogy megtaláltam azt a feljegyzést, amelyet az ő beszámolója alapján készítettek egy állambiztonsági célkeresztbe került német újságíróról, miután fiatalon a házaspár közelébe került a KGB-hez tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezet balatoni nyaralójában. Ezt az iratot ismerve későbbi pályafutása még érdekesebben cseng: az Apró-csemete a Külkereskedelmi Minisztériumhoz került, majd Bulgáriába ment, ahol a kereskedelmi kirendeltség titkára lett.

Hálózat rovatunk olvasóinak nem kell elmondani, hogy mindez mit jelentett – igen, ezeken a helyeken szinte kizárólag a hírszerzés emberei dolgoztak.

Aláírással / Forrás: ÁBTL

Magát Horn Gyulát, a pufajkás „Harcost” nagy valószínűséggel éppen Szófiában szervezték be ügynöknek, ő gazdasági titkárként dolgozott ott. Piroska egy videotonos kitérő után – és most egy jelentőségteljes „hm” következik – a Külkereskedelmi Minisztériumnál folytatta, a diktatúra, majd a „modellváltás” (a Párt és az állambiztonság nevezte így a rendszerváltást) szürke, de félelmetes hatalmú eminenciása volt, hogy az MSZ(M)P 1994-es hatalomra jutása idején visszakerüljön Horn mellé.

Piroska a néhai miniszterelnök Kabinetirodáját vezette. Címzetes államtitkár lett a kommunistakáderből.

Apró Piroska, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõje és Horváth János szerkesztõ-mûsorvezetõ a médiahajón / Fotó: MTI

– egy újabb lehetséges nyilatkozat. Apró Piroska Bulgáriában ismerkedett meg Dobrev Klára apjával, az impexes Petar Dobrevvel.

Igen, a bolgár papa impexes volt.

Azt se kell külön magyarázni, hogy ez mit jelentett (akinek igen, az olvassa el Borvendég Zsuzsanna könyvétvagy az azt bemutató cikket). Magam is írtam arról, hogyan fosztották ki Bulgáriát a nyolcvanas és kilencvenes években azok a moszkovita-kommunista-maffia körök, amelyek szabadon garázdálkodhattak az országban.

Közben gyilkolgattak, néha egymást, ha úgy esett, akár az MGIMO-s ex-miniszterelnököt is megölték. Ez a fertő szerencsére hazánkra azért sohasem volt jellemző.

Lukanov és Mladenov, a két bolgár moszkovita, aki levezényelte az ország kirablását / Forrás: Mejdu-redovete.com

– Dobrev Klára ifjabb Apró Antalról is beszélhetne. Ha Apró Piroskáról és Petar Dobrevről nem is tudjuk papírral bebizonyítani (így nem is állíthatjuk százszázalékosan), hogy hírszerzők, kémek (is) voltak, Piroska testvéréről ez ma már kutatható.

Apró Antal 1942-ben született fia a III/II-2. osztálynál (elhárítás az NSZK és Ausztria hírszerzésével szemben) futott be jelentősebb karriert, 1989-ben már osztályvezetőként dolgozott.

Korábbi cikkemben bemutattam azt a szakdolgozatát, amelyet egy nyugati diplomata („Mefiszto”) sikertelen beszervezéséről írt. Persze ez az Apró is nyertese volt a modellváltásnak. „A felemás rendszerváltás során ifjabb Apró Antal is átmentette magát, társaihoz hasonlóan ő is biztonságtechnikai cégeket alapított, az Apró és Társa Ügynökség Magánnyomozó Irodát visszavonulása után fia, a legifjabb Apró Antal vezette, akit több más céggel is összefüggésbe lehetett hozni – írtam korábban. – Lánya, Bernadett (idősb Apró unokája) is a családi cégnél dolgozott, ő az Apró Controll Vállalkozásbiztonsági Kft. vezetésében kapott szerepet. Mennyi Apró! Ez nemcsak az olvasót zavarja, zavarta meg.

Az újra megválasztott, a pártot eddig is vezető Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti tisztújító kongresszusán /Fotó: MTI
Az újra megválasztott, a pártot eddig is vezető Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti tisztújító kongresszusán. Fotó: MTI

– akár ezt is nyilatkozhatná Dobrev Klára. Gyurcsány Ferenc ámokfutását, felemelkedését és bukását nem én és nem most fogom részletezni, olyan politikai pojáca, akit senkinek sem kell bemutatni. Sokáig ő volt a Dobrev–Apró-klán arca, de aztán annyira lejáratta magát, hogy ideje volt előhúzni a dobozból a feleségét, a „Keresztanya” Apró Piroska lányát.

– maga Dobrev Klára sem most került először a reflektorfénybe, legfeljebb a vezető szerep szokatlan. Sok évvel ezelőtt, 2002-ben anyja pályafutását egy az egyben leutánozva ő lett a szürke és szerencsétlennek tűnő szigorúan titkos tiszt, Medgyessy Péter kabinetfőnöke. Mielőtt még Medgyessyt megbuktatták – nem ok nélkül gondoljuk, hogy talán éppen ők. A klán.

Dobrev mindössze harmincévesen kapta meg ezt az állást, a háttérben munkálkodott – ahogyan a nagyapón és Gyurcsányon kívül mindenki a családban –, szürkécskén, a megfelelő pillanatra várva. Úgy érzik, most elérkezett.

És akkor elkapják Vaszilevet

A klán szempontjából a „legrosszabbkor” fogta el az Interpol a bankár Cvetan Vaszilevet. Hosszú ideje körözték már a bolgár „üzletembert”, aki a vád szerint 600 milliárd forintnak megfelelő eurót lopott ki a szófiai Corpbankból. Miért érdekes ez? Még 2011-ben írta meg a Népszabadság, hogy „Bulgáriában terjeszkedik a Cellum”, azaz az a Cellum Global, amelynek egy újabb ismerős, Kóka János volt akkor az elnök-vezérigazgatója.

A Cellum az említett Corpbankkal alapított közös leányvállalatot. A Ripost által kikért cégiratok szerint az említett Cellum Bulgáriában 38 százaléka van a Kóka-féle Cellum Globalnak, 12 százalék pedig az Altus-ConsAlté. És kié a maradék ötven? A most letartóztatott Vaszilevé és feleségé.

Újra és újra a bolgár kapcsolatok

Hogy mennyire ismétlődik a múlt? Portálunk főszerkesztője, Huth Gergely még 2000-ben írt cikksorozatot a Magyar Nemzetben egy bizonyos Ognan Bozarovról, akinek cégei több tízmillió schillinggel tették szegényebbé a CW Bankot. „Egy veszteséges ügyletben Hargitai György is részt vett, aki Apró Piroska egykori miniszterelnöki kabinetvezető férjén keresztül ismerkedett meg Bozarovval. <…>

Mivel Dobrevék szívesen pereskednek, én pedig véletlenül sem szeretnék a klán miatt bíróságra járni, a következtetések levonását meghagynám az olvasónak. De ha valaki a vörös polipra gondol, nem véletlenül teszi. Nem az a baj Dobrev Klárával, hogy Apró Antal unokája. Arról ugyanis nem tehet. Az a baj, hogy ő Dobrev Klára és nagyon is beleillik a családjába.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.