Pesti Srácok

Hamisan próbálja motorbotrányba keverni Kósa Lajost az ellenzéki sajtó

Hamisan próbálja motorbotrányba keverni Kósa Lajost az ellenzéki sajtó

Tízmillió forintos luxusmotorral próbálja hamisan botrányba keverni az ellenzéki sajtó Kósa Lajost. Egy MTI-fotó alapján azonosítottak egy motort, amivel a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke a Fidesz frakcióülésére érkezett. Ráadásul azt állítják, hogy a járgányt a politikus édesanyjához köthető sertéstelep lízingeli. A lejárató kampány már vagy egy hete tart, miközben a történetnek gyakorlatilag semmi valóságalapja nincs. Megkérdeztük Kósa Lajost, aki állítja, a motor, amivel lefényképezték, nem is az övé, csak kipróbálta azt, és különben is, az egy több éves, használt motor. A Méker Kft. által lízingelt járműhöz pedig semmi köze. A két motor egyébként, amit az ellenzéki sajtónak sikerült azonosítania, nem is hasonlít egymásra. A klasszisbéli különbség még a laikus számára is szembetűnő. Az egyik BMW-szakszerviz szerint a két gépet összehasonlítani körülbelül olyan, mintha egy parabolaantennát próbálnánk összehasonlítani egy repülő csészealjjal.

Kósa Lajosról köztudott, hogy imádja a motorokat. Az ellenzéki média régóta vadászik már a politikus által hajtott járgányokra. Korábban is többször lencsevégre kapták, hogy azzal hozzák kellemetlen helyzetbe. Nos, megint durván melléfogtak. Az MTI fotója, mely Kósa Lajost ábrázolja, amint a Fidesz frakcióülésre érkezik, az elmúlt napokban bejárta a balliberális oldalakat. Most éppen az a kotta, hogy a Kósa család, vagyis a politikus édesanyjához köthető sertéstelepet vezető cég luxus BMW-ket lízingel – többek közt azt, amivel Kósát lefotózták.

BMW vs. BMW

A Hír24 szerint a gép egy K1600-as, bagger típusú BMW motorkerékpár, amelynek ára meghaladhatja a 9 millió forintot. Egy képet is csatoltak egy fekete, vadonatúj, valóban luxus vasparipáról.

PestiSracok facebook image
Ezt a motort azonosította a Hír24 Kósa Lajos motorjával, amit egyébként is csak kipróbált - Fotó: www.press.bmwgroup.com

Csakhogy ez a motor nem az a motor. Olyannyira nem, hogy azt javasoljuk a Hír24-es kollégáknak, autó-motor témában - ha már ennyire nem értenek hozzá, és utána sem járnak rendesen - inkább ne szakértsenek. A legszebb a történetben, hogy a motor még csak nem is Kósa Lajosé.

Kósa: Kölcsönmotoron ültem

A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke portálunknak elmondta, a motort egy barátja adta kölcsön, hogy próbálja ki. Akkor kapták lencsevégre. Szó volt arról, hogy esetleg megveszi, de az adás-vételre végül nem is került sor. Az ellenzéki sajtó napok óta arról cikkez, hogy milyen érdekes egybeesés, hogy a politikus édesanyjához köthető sertéstelepet vezető cég BMW-ket, köztük BMW motort is lízingel. Kósa Lajos portálunknak azt mondta, neki semmi köze a Méker Kft. által vásárolt, használt járművekhez. Egyébként úgy tudjuk, hogy a Hír24 által kiszúrt motort a cég ügyvezetője használja.

„Aki kicsit is ért a motorokhoz, annak nyilvánvaló, hogy külön klasszis a két motor”

Portálunk megkereste a BMW egyik hivatalos motorszakszervizét, a balatonboglári Full-Gas Kft-t. A szerviz vezetője, Gehringer Gábor hasonlította össze kérésünkre a két képet.

– mondta Gehringer Gábor. A szakember szerint annak, aki kicsit is járatos a motorok világában, annak feltűnik, hogy azon a képen, amelyiken Kósa Lajos is látható, egy régebbi modell van. A K1600GT új modelljének ugyanis teljesen máshogy néz ki az oldaleleme.

– tette hozzá a BMW-szervizvezető. Szóval a Hír24 és álhírgyár társai legalább ebben az egyben nem tévedtek motorfronton.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.