Újabb károkat okozott a román mulatós zene. Jó ötletnek találták ugyanis, hogy egy harcjárművel forgassanak videóklipet, azonban a figyelmetlen sofőr több személyautón is keresztülhajtott. A helyi hatóságok szerint a páncélos vezetője a mobiljával volt elfoglalva vezetés közben.
Egy páncélozott katonai harcjármű okozott kisebb pánikot a dél-romániai megyeszékhely, Râmnicu Vâlcea belvárosában: a páncélos a város legnagyobb parkja mellett végigszáguldva több parkoló autónak is nekiütközött szerdán – olvasható a Főtér cikkében. A lap szerint Dani Mocanu nevű maneleénekes legújabb klipjét forgatták éppen, ehhez pedig valamiért szükség volt egy katonai járműre is. A keleties, törökös hangzásvilágú román „lakodalmas” műfaj egyik jellemzője, hogy az énekes gyakran az ellenségei megleckéztetéséről dalol – talán egy ilyen akcióhoz volt szükséges a páncélos. Amit meg is találtak egy veterán brit Alvis Saracen képében, amelyet 1952 és 1976 között gyártottak, és a brit szárazföldi erők használták. A forgatás során aztán a páncélos belecsapódott az út mentén parkoló autókba. A rendőrség utólag azt is kiderítette, miért: sofőrje éppen a telefonjával volt elfoglalva ahelyett, hogy a vezetésre koncentrált volna.
A páncélozott szállítójárművet teljesen törvényes formában birtokolja tulajdonosa, és törvényesen is furikázott az utcákon: a közúti forgalomban való részvételre átalakított, Nagy-Britanniában bejegyzett jármű egy brit jogosítvánnyal rendelkező román állampolgár tulajdonában van. Mivel a katonai jármű alapvetően törvényes körülmények között közlekedett, a rendőrség „csupán” 580 és 725 lej közötti bírsággal kínálhatta meg a vezetőjét, amiért az figyelmetlen vezetésével veszélyeztette a forgalomban résztvevők épségét.
Forrás, fotó: Főtér.ro;
Facebook
Twitter
YouTube
RSS