Pesti Srácok

Hétszer buktak Magyar Péterék a Kétfarkú Kutyapárttal szemben

Hétszer buktak Magyar Péterék a Kétfarkú Kutyapárttal szemben
Fotó: Kocsis Zoltán

Hétszer próbálkoztak, hétszer bukta el a sunyi ellehetetlenítési kísérletet a Tisza Párt. Magyar Péterék ráadásul mégcsak nem is a nyílt politikai színtéren keménykedtek a Kétfarkú Kutyapárttal, hanem mindenfajta jogi feljelentgetésekkel.

Mindennél jobban jellemzi Magyar Péter és a Tisza Párt politikai habitusát, ahogyan más ellenzéki pártokat, képviselőket igyekeznek ellehetetleníteni. Ez különösen a parlamenti bejutásért küzdő, de saját politikai nézeteik mellett kiálló pártok esetén szembetűnő. Amilyen a Kétfarkú Kutya párt is.

Magyar Péter; NAGY Dávid
Nagy Dávid Magyar Péterék sunyi húzásairól beszélt az ATV-ben; fotó: Balogh Zoltán

Nagy Dávid, a párt igazgatója és listavezetője nemrégiben adott interjút az ATV Mérleg című műsorában, ahol Rónai Egonnak beszélt arról, bár végül 77 egyéni körzetben sikerült jelöltet indítaniuk, nem kifejezetten elégedett az eredménnyel. Lényegében, mint fogalmazott, hozták a kötelezőt, ugyanakkor az utóbbi időben jelentősen nem sikerült növelni támogatóik számát.

Igaz, ehhez azért hozzájárul a kétfarkúak alapvetően mozgalmi jellege – tette hozzá Nagy Dávid –, mivel elméletben csak akkor indulnak a politikai képviseletért, ha helyi céljaik eléréséhez már ahhoz van szükség. Mindettől függetlenül azért a Kétfarkú Kutyapártról is elmondható, hogy rendelkezik más politikai pártokhoz hasonlóan identitással, ami ilyen zöld, meg liberális, meg baloldali egyszerre, és amelybe éppoly természetesen ízesül a vicc, mint a drogliberalizáció (természetesen német mintára, mert ott az is milyen jól működik).

Magyar Péter hétszer...

Az interjú egyik legértékelhetőbb fejezete mégis inkább az a rész, ahol Nagy Dávid a Tisza Párttal való disszonáns viszonyukról beszél. Itt ugyanis sokkal több kiderül Magyar Péterék valódi demokráciafelfogásából, amelybe nem férnek bele azok az ellenzéki tömörülések, amelyek nem hunyászkodtak meg a Tisza Párt agresszív kommunikációjától. Amelyek nem húzódtak vissza az árnyékba a Tisza Párt támogatására buzdítva támogatóikat, ahogyan például a Momentum Mozgalom tette. Ezeket a pártokat és képviselőket a Tisza Párt ugyanakkor nem nyilvános vitákon igyekszik kvázi legyőzni, így elcsábítva a szavazóikat, hanem a lehető legpitiánerebb eszközökkel. A Kétfarkú Kutyapárt esetében Nagy Dávid arról beszélt az ATV-ben, hogy

a Tisza hét helyen nyújtott be kifogást a Kutyapárt jelöltjei ellen a Nemzeti Választási Irodánál, amelyek mind nevetséges indokokon alapultak, és végül minden jelöltjük jogerős induló lett.

Tehát Magyar Péterék egyesével próbálták jogi lepelbe burkolózva levadászni a kétfarkúak azon jelöltjeit, akik már sikerrel gyűjtöttek össze annyi ajánlást helyi szinten, helyi támogatóktól, hogy azzal kiérdemelték a megmérettetés lehetőségét. A Tisza Párt azonban feljelentgetésekkel próbálta meg ellehetetleníteni egyáltalán a megmérettetésen való részvételt is. Hét esetben, tehát tendenciózusan. A különben meglehetősen alacsony támogatottságú kétfarkúakkal szemben. Nem meglepő, hogy ezzel kapcsolatban Nagy Dávid úgy fogalmazott,

azok után, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a Fidesz jogi eszközeivel támadja az indulásunkat, ez bizony nem ad nekem okot arra, hogy a jelöltjeimre azt kérjem, szavazzatok rájuk nyugodtan.

Persze, Nagy Dávidnak valahogy bele kellett kevernie a Fideszt is a történetbe, de ezzel az erővel akár mondhatta volna azt is, hogy Orbán Viktor maga súgta Magyar Péternek, hogy milyen „fideszes jogi eszközökkel” támadja a kétfarkúakat. Vélhetően ez a becsípődés gátolja Nagy Dávidot, hogy a helyzetet a helyén kezelve a nagy nyilvánosság előtt is elküldje melegebb éghajlatra a Tisza Pártot és Magyar Pétert. 

Kétfarkúak, ez is egy vicc, hé!

Ehelyett inkább azt nehezményezte, hogy Magyar Péter

kéthetente elmondja, hogy a Fidesz érdekében indulunk, minket a Fidesz fizet. Ez ugyanez a bűnbakkeresés, mint amit a Fidesznél látunk 16 éve.

Pedig, nem, ez nem bűnbakkeresés. Ezt pontosan az a szituáció, amelyből jobb időkben a Kétfarkú Kutyapárt remek vicceket tudott fabrikálni. Hiszen, amit látunk, az valójában az, hogy a Fidesz által kiköpött, emiatt bosszúra éhes, de valójában végtelenül pitiáner alak, és a párt, amelyet hasonszőrűekből összetákolt most épp a Kétfarkú Kutyapártot próbálja „fideszességgel” megvádolni. És közben egymás után hétszer taknyol el más politikusok alantas ellehetetlenítési kísérleteivel. Azért ez valahol tragikomikus. Ha már úgyis két farka van annak a kutyának, kár mindkettőt behúzni.

 

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.